Méregváltó (Sophia Gift I.)

2.

Elvileg eddig nem tudtam, hogy "Az Alfa Háza" itt van. Sőt, talán azt sem kellett volna tudnom, hogy létezik, de hát sajna kíváncsi a természetem. Most megkérdezhetném, hogy hol vagyunk, de a farkasoknak van az a bosszantó, ám hasznos tulajdonságuk néhány – kit akarok átverni? rengeteg – más mellett, hogy észreveszik, ha hazudsz. Ilyen esetekben bölcsebb tartani a szádat.

A szokásoshoz képest most szinte elhagyatottnak tűnt a környék. A széles felhajtón csupán három autó állt.

Aggodalmát ingerlékenységgel leplező kísérőm berángatott az ajtón, át az előszobán, el a (fa és gránit) konyha/étkező és a nagyobbik (fehér-sötétkék) nappali, valamint egy rövidebb (padlószőnyeges, lambériás) folyosó mellett, fel a lépcsőn, át a kisebbik (bordó-szürke) nappalin, majd egy újabb folyosón.

Ez egy tényleg nagy ház.

Végállomás az utolsó sötétfa ajtó, vagyis Az Alfa Hálószobája. Így, csupa nagybetűvel.

Ha megfeledkezünk a vendégszobákról, a fürdőkről, a teraszról, meg a pincéről – márpedig a pincéről nem érdemes megfeledkezni –, gyakorlatilag végigjártuk a házat csekély fél perc alatt. Nekem bezzeg két teljes napomba telt, mire nagyjából meglett az alaprajz. – Sose lehet tudni, mikor jön jól. – Persze titokban, és csak kívülről. Mondjuk, nem bánom, izgi két nap volt.

Szívesen nézelődtem volna – hisz mégiscsak Az Alfa Házának talán leg-„mit-képzelsz-hogy-egyáltalán-eszedbe-jut-a-közelébe-menni"-bb szobájában álltam –, csakhogy az ágyon összegömbölyödött, csöndben, de azért láthatóan szenvedő farkas kissé vonzotta a figyelmet.

A dán dog marmagasságát simán felülmúló, sötétszürke, feketelábú, feketeorrú farkas nem tartozott a legnagyobbak közé, mégsem tűnt még soha ennyire sebezhetőnek. Igazából soha nem láttam sebezhetőnek. Szerintem más sem.

És itt a lényeg. Ha valami ilyen hatással van egy farkasra... Egy igazi, élő farkasra. Ráadásul egy falkavezérre. Nekem vajon sikerül semlegesítenem? Ebben rohadtul kevés a tapasztalatom. Eddig egyszer, pontosan egyetlen egy alkalommal próbáltam. Még az is túlzás, hogy próbáltam, nem is tudtam, hogy mit csinálok. De azt tudtam, mi a méreg, és volt mellettem néhány sárkány, akik – ha nem is szívesen, de – segítettek volna, ha baj történik. Most meg... Azt sem szabad elfeledni, hogy ez itt egy farkas. Enyhén szólva nem örülnek, ha valaki – főleg egy idegen – a közelükbe merészkedik, mikor nincsenek csúcsformában. Ha egyáltalán működni fog a dolog, akkor is legalább két bosszús farkassal leszek összezárva egy annyira nem is nagy, emeleti szobában.

Ennek tényleg könnyen lehet rossz a vége.

Kérdés: ha választanod kell, hogy egy emberi formában leledző farkasember öl meg, mert nem segítesz, vagy egy farkas alakban tengődő azért, mert segíteni próbálsz... te melyiket választanád?

– Gondolom, kizárt, hogy előbb átalakul – érdeklődtem Hófehérkétől.

A csókaszínű farkas – akiben a Mohosvölgyi Falka vezérét tisztelhetném, ha éppen nem lenne nagyobb gondom az udvariaskodásnál – erre felénk fordította az egyik fülét. Ezen kívül nem mozdult.

Hófehérke sem igyekezett ellentmondani.

No jó. Ha segítek, és nem halok azonnal farkasember általi halált, még mindig itt a lehetőség, hogy a méreg öl meg. A biztonságosabb módszer kell. Már ha hiszünk Vörös elméletében, miszerint ilyen is van.

– Akkor viszont, így egy kicsit... fura lesz – állapítottam meg inkább csak magamnak.

Közelebb léptem, azaz csak léptem volna, ha mogorva kísérőm nem tartotta volna még mindig a karomat.

– Ugye nem akarsz közelebb menni? – dörrent rám.

– Á dehogy, majd itt hadonászok egy kicsit, és attól minden szépen rendbe jön – válaszoltam csípősen. – Még szép, hogy közelebb megyek.

Azt nem mondtam, hogy közelebb akarok menni. A testem határozottan azon a véleményen volt, hogy a szobán kívül hatványozottan nagyobb az esélyem a túlélésre. Ezzel nehéz vitába szállni.

– Az a fürdő, ugye? – intettem óvatosan egy behajtott ajtó felé, de a feleletet nem vártam meg. – Lennél szíves elengedni és kinyitni azt az ajtót?

Hófehérke vonakodott még egy kicsit, de végül eleresztett. Valószínűleg úgy döntött, hogy ha bajom is esik, az csak elhanyagolható veszteség.

Közelebb léptem.

– Hali, farkas! Csinálnál nekem egy kis helyet?

A csak pihegve lélegző falkavezér egy pillanatig engem vizslatott, de aztán lassan – higanyszín szemét végig rajtam tartva – odébb fészkelődött.

Hozzá alkalmazkodva megkerültem az ágyat, lassan fölmásztam a nekem szánt helyre – szemben az ajtóval meg Hófehérkével –, és törökülésbe helyezkedtem.

– Nem tudom, mire számítottál... – kezdtem bele a terv ismertetésébe. – A lényeg, hogy megpróbálom kiüríteni a mérget a szervezetedből. Át az enyémbe. Aztán én simán kihányom. A szennyvízben majd felhígul annyira, hogy másnak ne ártson.

A nehéz farkasfej megmoccant a szürke-zöld kockás ágytakarón. Ezt bólintásnak értelmeztem.

Várjunk csak... Ezek az én színeim. Sőt, ezt a takarót én vettem!

Reméltem, hogy a falka sem dobja csak úgy ki, de hogy pont itt látom viszont, azt nem hittem volna. Nem mintha azt hittem volna, hogy egyszer ebben a szobában fogok állni, pláne nem egy ágyban lenni a falkavezérrel.

Ez most nem fontos.

Kinyújtottam a kezem, és megvártam, amíg megszaglássza. Mintha eddig nem érezte volna a szagomat. Mindegy.

Lehasaltam, és óvatosan magam felé húztam a fejét.

– Add ide szépen azt a csinos pofidat – suttogtam, mire tüsszentett. Egy farkasalakban tengődő farkasember esetében a tüsszentés olyan, mint a nevetés. – Örülök, hogy jól szórakozol.

Egy vidám farkas mindig jobb, mint egy morcos farkas. Az éhesről nem is beszélve.

A kezemmel elengedtem, viszont az orromat hozzáérintettem az övéhez, mire kidugta a nyelvét és összenyálazta az arcomat.

– Ez gusztustalan – kezdtem panaszkodni, de közben megéreztem a mérget.

Remek, működik.

Kivéve, hogy ez szörnyű! Görcsbe rándult a testem. És még fáj is! De nagyon! Mi a szent szurokfű ez?

Visszafogtam a késztetést, hogy hátrarántsam magamat.

Az a tudat se tesz túl jót, hogy jó pár igazán nagy és hegyes agyar várakozik egészen közel a torkomhoz.

Csak még egy kicsit...

Csak pár másodperc telt el, aztán már rohantam is a fürdőbe.

Sajnos csak öklendezés közben jutott eszembe, hogy – gyors – ragadozók elől nem jó ötlet elfutni.

Hacsak nem akarod felébreszteni a vadászösztönüket.