Méregváltó (Sophia Gift I.)

4.

Úgy tűnik, ebben a házban senki sem feltételezi, hogy képes vagyok egyedül is járni. Karomnál fogva vezettek az egyik vendégszobába.

Két falkatag, az egyik egy eszméletlen, szőke férfi az ágyon, mellette pedig egy nő toporgott. A párja. De legalább egyik sem farkasként.

– Ez meg mit keres itt? – mordult rám villámló ezüst szemekkel a nő.

– Szofi segít – közölte Geri.

– ...het. Talán segíthet – javítottam ki halkan.

– Bűzlik.

Köszi, neked is szép napot, igazán szívesen, hogy a saját életem kockáztatásával megpróbálom megmenteni a pasidat, de tényleg.

Az irónia nem segít, ha egy párját védő farkassal állsz szemben, ezért hangosan egy mukkot sem szóltam.

– Semmi baj, Tina. Engedd oda. – Geri sem a megjegyzésre reagált.

Okos.

Bízva abban, hogy Tina hallgat a falkavezérre, közelebb léptem.

– Mit csinálsz?! – sziszegett rám a farkasnő.

Aha, probléma.

Próbáltam kikapcsolni az önvédelmi reflexeimet, és nem rá, hanem az ágyban kiterített félhullára összpontosítani.

A Mika nevezetű farkas rosszabbul festett, mint nemrég az alfája. Felületesen, szinte alig lélegzett, és a színe sem volt rendben. Vagy amiatt, mert több méreg került a testébe, vagy mert egyszerűen kevésbé bírta a gyűrődést. Mindkettőnk érdekében reméltem, hogy az utóbbi.

Előrehajoltam, hogy közelebb kerüljek a beteg zöldeskékben játszó arcához.

– Mit képzelsz, nem csókolhatod meg, te... – Ezt már alig lehetett kivenni Tina morgásából.

Szerencsére így azt már nem is értettem, hogy milyen jelzőkkel illetett.

– Én nem aka... – kezdtem fáradtan.

A következő pillanatban a falnak ütköztem.

A látottak alapján a folyosón szemközt nyíló vendégszoba távolabbi falának. Két betört ajtó és jó pár méter választott el a betegágytól. Csodás.

Valahogy visszatántorogtam a romok között.

A felállás kicsit megváltozott. Tina lesütött szemmel lapult a falhoz. Geri vele szemben állt. Nem ért hozzá, viszont a puszta jelenléte biztosabban tartotta ott, mintha odabilincselték volna. Hófehérke elismerően szemlélte a keretéből kiszakadt ajtólapot.

Megpróbálhatnám meggyőzni Tinát, vagy bízni abban, hogy a falkavezér ezúttal megállítja, de... A nőt most nem érdekli a logika. A bizalom pedig nem az erősségem.

Kár, hogy nincs nálam ellenméreg. Az mennyivel egyszerűbb lenne. Ha nem kellene hozzá ismerni a mérget, rendelkezni az összes szükséges alapanyaggal, és némi idő az összeállításához. Ha az első kettő véletlen meg is lenne, per pillanat időnek nagyon híján vagyunk. Szóval marad a második módszer. Ami igazából az első, merthogy a valamikori első méregtelenítésem is így történt. Akkor még nem nagyon gondoltam át, mit is csinálok. Biztonságosabb, ha a „csók" marad az első. Bármennyire is zavarba ejtő, ha így hivatkozok rá.

– Oké, másik megoldás – nyögtem. – De akkor is hozzá kell érnem ahhoz, hogy működjön.

Aztán csak pár másodperc, és fel is ébred, én meg mehetek haza, hogy összegömbölyödhessek a takaróm alatt. Remélem.

Nem vártam engedélyre, de igyekeztem úgy állni, hogy Tina végig jól lássa, mit csinálok. Talán kicsit megnyugtatja. Biztos jobb, mint a bizonytalanság. Felhúztam Mika pólójának alját, és előbb feltartottam, majd lassan a férfi bordái alatt a mája környékére fektettem a tenyeremet, ami rögvest bizseregni kezdett.

A második módszer lényegében abban tér el az elsőtől, hogy bőrön keresztül történik. A baj csak az, hogy így nem tudom rögtön kihányni a mérget.

Erről jut eszembe...

– Én viszont valószínűleg elveszítem az eszméletemet pár órára. Lehetséges, hogy addig...