Méregváltó (Sophia Gift I.)

24.

Hirtelen lekanyarodtunk egy földútra, majd nemsokára meg is álltunk.

A csomagtér ajtaja kinyílt, és idősebb Ed hátrahőkölt, ahogy az arcába dobtam a köteleket és kiugrottam mellette.

Egy kopott fakunyhónál voltunk. Néhány szedett-vedett autó. A főút nem látszott a kopasz fák rengetegétől.

– Hagyjátok! – kiáltott egy hang a ház bejáratából. – Egy tucat farkas van a közelben, nincs értelme elfutni. – A hűvös fenyegetéstől kirázott a hideg. A hangja azt mondta: nem érdemes velem packázni, úgyis én vagyok a jobb.

Igazából csak tizenegy farkas volt. Idősebb Ed, Ken baba, Szürkefarkas, Cinti, a beszélő – a főnök? –, egy a házban, kettő alatta – pince? –, három a ház körül távolabb.

A beszélő – tagbaszakadt termet, széles arc, barna haj, az egyik szeme barna, a másik lombzöld – fejével a kunyhó felé intett.

Léptem egyet.

Mintha csapdába sétálnék... Nagyon nem akaródzik bemenni, de nincs választásom. Ken baba és idősebb Ed közrefogott, Szürkefarkas pedig mögülem vicsorog.

Vadászkunyhó.

Kályha, asztal, szék, ágy. Az asztalon régi petróleumlámpa.

Meg egy új, fém csapóajtó, ami kicsit nem illett a képbe, de miért ne.

Az ágy szélére ültettek, a sarokba.

A heterokrómiás, ötvenes-hatvanasnak tűnő férfi, akinek a kisugárzása alapján megelőlegezem a „főnök" címet, leereszkedett az egyetlen székre, és ezzel ki is fogytunk az ülőhelyekből.

A többi farkas megilletődötten megtorpant az ajtó környékén.

Mindegyik fiatal, mármint csak néhány hónapja fertőződtek meg.

– Tehát tényleg egy emberlány. – Tetőtől talpig végigmért felemás színű szemeivel. – És mégis mit akarhat egy alfa egy emberlánytól?

Na látod, ez egy nagyon jó kérdés.

De elárulom a választ:

Semmit.

Mehetek?

Nem valószínű, hogy hinne nekem.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ember, atyám – jegyezte meg szemlesütve idősebb Ed.

Atyám?

A felemásszemű főnök-atya könyökét az asztalra, állát a tenyerébe támasztotta, és beleszagolt a levegőbe.

– Nem farkas, nem vámpír, nem tündér... – motyogta magában. – ...de nem is teljesen ember. Mi vagy te?

Ő az egyetlen, aki nem fiatal. Nem is olyan nagyon öreg, de volt még valami a szagában...

– Tessék? – Mit is akart?

– Mi vagy te, kislány?

Ja, persze, mi mást.

Kislány. Ez egyre jobb.

– Elmondom, ha maga elmondja, mi volt, mielőtt átváltoztatták.

Egy kicsit bámult, aztán felnevetett.

– Ügyes kislány. Rendben. Garabonciásnak neveztek. Féltek tőlem, pedig nem volt túl sok hatalmam. Kirekesztettek az erdőbe, ahol találkoztam a farkassal. Azóta a hatalmam szóra sem érdemes. Te jössz.

Garabonciás?

Az az, ami vihart támaszt, esőt hoz? Nyári zivatart december közepén?

Az eső elmossa a szagnyomokat.