Méregváltó (Sophia Gift I.)

9.

A külső kör száraz ágainak roppanására ébredtem.

Geriéknek még az első itteni vadászatuk előtt szóltam a védelmi rendszeremről, hogy ne tegyék tönkre. Ha a falka úgy döntene, hogy lesből támadva kiiktatja „a bitorlót", nem csapnának ekkora zajt.

Enyhe paranoiám egyik tünete például – néhány egyéb óvintézkedés mellett – egy külső riasztó rendszer. Kicsit ódivatú és elég egyszerű, de nekem megfelel. Ennek a része a két kör a ház körül.

Egy véletlen folytán szereztem meg az érdekes növény magját, ami majdnem egész évben virágzott, új és új terméseket fejlesztve. Elültettem, és megkértem a virágmániás szomszédomat, hogy segítsen nekik egy kicsit a mágiájával, így hamar egész kis bozótost alkottak. Ha valaki mégis át akarna jutni közte, a termések pattogva, csattogva kipukkannak. Az átmenő ösvényeket és csapásokat száraz ágak borítják. A belső kör ötven méter távolságban veszi körbe a házat, a külső százötvennel. Távolabb felesleges lett volna. Bár jó a hallásom, az erdő zajai már a második vonal riasztását is majdnem elnyomják.

Általában.

Most semmi. Síri, baljós csend, mint valami horrorfilmben. Se madarak, se rágcsálók, se rovarok motozása, se fagytól recsegő ágak. Semmi.

Már rég elmúlt éjfél, úgyhogy nem volt teljes a hatás.

Lassan léptem le a padlóra, miközben igyekeztem kiszűrni bármilyen gyanús hangot.

A belső kör egyszerre három helyen riasztott.

Oké, visszavonom az előbbit. Rendesen beijedtem.

És ekkor kopogtak a bejárati ajtón.

Lélegezz, Szofi, lélegezz.

Újra kopogtak.

Az ajtó a „riasztáshoz" képest a ház ellentétes oldalán volt.

Denevér leheletnyi szárnysuhogása hallatszott, aztán fokozatosan visszatért az éjszakai erdő többi hangja is.

Lesomfordáltam a lépcsőn.

A bejárati ajtó felől egy nagyon ismerős szag áradt. Frissen vágott fű, száradó lucerna és éretlen gabona alatt tengernyi virág alig érezhető illata.

– Szervusz, Mac! – szóltam ki mosolyogva.

Beengedtem a betegesen vékony, zsémbes öregember bőrébe bújt tündért. Külsőre az a fajta vénség, akit szemlátomást az első szél elfúj, mégis elég még egyszer ránézni, hogy tudd, nemcsak a kortársait, de téged is túl fog élni. Nem rossz álca egy hosszúéletűnek.

– Szervusz, Gesztenye – üdvözölt Mac, miközben elhaladt mellettem.

Többet nem szólt, amíg kényelembe nem helyezte magát a nappaliban álló karosszékben.

– Na szóval. Épp kimegyek a kertbe, hogy megmetszem azokat a gyönyörű rózsatöveket, amiket egy esztendeje kaptam tőled... – kezdte mesélni.

Valamivel hajnali három után, tél elején rózsákat metsz. Aha.

– ...amikor látom, hogy egy maroknyi idegen farkas vág át a kertemen a házad felé. Mond, mibe keveredtél, Gesztenye?

– Halvány lila pollenfelhőm sincsen róla. De most már tényleg jó lenne megtudni. – Aztán elmeséltem a tegnapi nap történéseit. A sárkányos részt kicsit cenzúrázva, biztos, ami biztos.

– Vagyis a falka tartozik neked.

– Azt hiszem. Bár azt nem hiszem, hogy ez látszani is fog. Kedvesebbek nem lettek tőle. Azt nem láttad, mit akartak az új farkasok?

Mac körbenézett a nappaliban, miközben mélyeket hümmögött.

– Jobb, ha magad látod – jelentette ki végül.

Kicsit sem vészjósló. Á, dehogy.

A felhőkkel borított éjszakai ég csak rátett egy lapáttal Mac szótlanságára. Ő az a fajta ember – azaz tündér – aki, ha eldöntötte, hogy nem mondja el idő előtt, akkor bizony nem mondja el idő előtt. Ha piros majmok potyognak az égből, akkor sem.

Csöndben követtem a döcögő, karót nyelt, mégis valahogy dicsőséges benyomást keltő alakot át a fák közt, át a belső körön, majd a külsőn is.

Vajon meddig megyünk még?

Mac végül megállt, a telkem északkeleti határához egészen közel, és csak az állával bökött előre.

Nem látszott, mi az, de vérszaga volt. Nagyon sok vér szaga.

Kérdés. Ha találsz egy hullát az udvarod végében, mit csinálsz? Hívod a rendőrséget? Megkéred a mágikus szomszédodat, hogy tüntesse el? Vagy inkább az ismerős falkához fordulsz, tudva, hogy valószínűleg nekik szól az üzenet, de ugyanakkora az esélye, hogy legalább néhány tagnak köze is van a dologhoz?

Valójában „csak" egy rituális keretek közt kivégzett szarvasmarha maradványai terültek szét az avaron. Legalábbis amennyit egy lépéssel közelebbről láttam, az erre utalt.

Keletre egy legelőnek használt területtel szomszédos az erdőm, ahol több tucatnyi tehenet tartanak. És egyetlen kifejlett bikát, aminek már csak a darabjai voltak meg, szép rendben felsorakoztatva, alig pár lépésre előttem.

A falkagyűlésen elhangzottak alapján az eddigi dögök sima farkaszsákmánynak tűntek, amit a ragadozók siettükben félig meghagytak. Nem szabályos rendben elhelyezett tetthely. Persze már önmagában azok is feltűnőek voltak, mivel a környékről rég kihaltak a valódi farkasok, de ez már egy következő szint.

Vajon megtudták, hogy megakadályoztam a mérgezéses merényletüket, és így figyelmeztetnek? Ha nincs itt Mac, én is hasonló sorsra jutok?

Mégis honnan tudnák, hogy én voltam? Valószínűleg csak a vadászterületet akarták kompromittálni.

Vagy van legalább egyvalaki a falkán belül, aki összedolgozik velük.

Három különböző farkasember szaga keveredett a döglött állatéval. A vér szaga megült a fák között, máris magamon éreztem, pedig nem nyúltam semmihez.

– Idegen farkasok alatt azt érted, hogy múlt héten nem voltak a falkával vadászni?

– Sem soha azelőtt.

Máris hibának tűnik, hogy nem néztem jobban körbe a gyűlésen. Lehetséges, hogy az idegen farkasok valójában a falka új tagjai, akik az elmúlt hét során érkeztek. Vagy egy másik falka hírnökei. Vagy kóborok csoportja, akik vagy kértek engedélyt a vadászatra – és ezt nekem elfelejtették jelezni –, vagy a falka még csak nem is tud róluk.