Méregváltó (Sophia Gift I.)

6.

Ha nem hagytam volna otthon a cipőm mellett a mobilomat is, most kideríthetném, hogy mennyi ideig voltam kiütve. Annyi bizonyos, hogy azalatt ideért az egész falka.

Kicsit későn vettem észre, már a lépcső tetejénél jártam.

Mielőtt visszavonulhattam volna hátsó kijáratot keresni, elnémultak.

Észrevettek.

Halkan sóhajtottam. Végül is segítettem nekik, csak békén hagynak egy kicsit. Meg igazából majdnem barátaim is akadnak köztük. Egy.

Csak tudnám, miért vagyok ennyire betojva.

A csöndnek vége szakadt, amint láthatóvá váltam a nappaliból.

– A bitorló – susogta egy hang.

Ez lennék én. Tudniillik a házam és a hozzá tartozó földterület azelőtt mindig farkasoké volt. A „mindig" pedig úgy értendő, hogy több száz, talán több ezer éven át. Még egy ősi szent helyük is van valahol az erdőben. Vagyis mit képzelek én, hogy csak úgy megörököltem a nevelőszüleimtől!

– Mit keres itt?

– Ráadásul gyűlés alatt.

– Érzed a szagát? – Mivel undor helyett halálos döbbenet érződött a hangon, a probléma onnan eredhetett, hogy Az Alfa Ruháit viseltem.

Figyelmen kívül hagytam őket. Minimum harminc farkasembert. Nem kis teljesítmény.

Hozzám legközelebb pont Mika ült. Nem nézett ki túl jól, de legalább még életben volt. Tina sehol. Gyanús.

Mindenesetre nem sikerült az ájulás előtt átvennem az összes mérget, és minél előbb befejezem, amit elkezdtem, annál előbb távozhatok.

Két ujjal megérintettem a meglepett férfi arcát. A bizsergés az ujjaimból indult. Olyan volt, mint mikor zsibbadásig ültél mozdulatlanul, aztán az addig elnyomott érben hirtelen megindul a vér. A méreg egy vonalat követve végigperzselt a karomon, egészen a szívemig. Ott egy dobbanásnyi ideig megtorpant, majd szétfutott és egy pillanatig megakadályozta, hogy levegőhöz jussak. Néhány dobbanás kellett, hogy még egy kört tegyen a szívemben – ezt már alig éreztem –, hogy aztán a véremmel tovább hígulva eloszoljon a testemben. Pár másodperc volt az egész, és már el is múlt az érzés.

Mivel már immunis lettem erre a bizonyos méregkeverékre, ennyi idő elég volt, hogy semlegesítsem a maradékot.

Mika szinte azonnal elrántotta a fejét, és abban a pillanatban felhangzott Tina morgása is mögöttem.

– Nyugi, nyugi! Többet a közelébe sem megyek – siklottam ki közülük.

Megszagoltam a kezem és elfintorodtam. Kezdhetem elölről a bűztelenítést.

– Hogy vagy? – suttogta halkan, gyöngéden Tina a párjának.

Mika kicsit megrázta a fejét, majd rám bámult. Hamar visszanyerte a színét.

– Jól – mondta. Továbbra is engem nézett, de a többiekhez beszélt. – Jól vagyok. – Ismétlés a tudás anyja. – Mi vagy te? – Na, ez már nekem szólt.

Semmi köszi, puszi, valami?

– Az nem publikus – közöltem vele, majd Gerire néztem.

A teraszajtónak támaszkodva állt látszólag lazán, de volt benne valami, ami egy ugrásra kész ragadozót juttatott az ember eszébe. – Mindenki más kanapékon, székeken vagy a padlón ült. – Sötét haj, kortalan, szürke szemek, amikbe nem kéne ilyen hosszan belebámulni. Farkasszemet nézni egy farkassal csak akkor, ha te vagy az erősebb. Aranyszabály. De ő csak elmosolyodott. Huh.

– Mennyi ideig... – kezdtem volna a kérdést, de nem várta meg, míg megfogalmazom, pontosan mi is tartott mennyi ideig.

– Kevesebb, mint két óra. Mi történt?

– Betelt a méregtűrő kapacitásom. Azt hiszem. Bőrön át kevesebbet bírok az újakból. Azt nem lehet kihányni – motyogtam az elméletet.

Persze mindenki hallotta.

– Ülj le.

De... Én haza akarok menni! Nincs semmi keresnivalóm egy falkagyűlésen, ahol minden második farkasnak jobban tetszenék, ha alulról szagolnám az illatos ibolyát. És egy-két kivétellel a többi sem szomorkodna sokáig, ha már ott tartanánk. Mikor lesz már vége ennek a napnak?

A biztonságom érdekében átóvakodtam közöttük, és igyekeztem halkan letelepedni a falkavezér lábának közelében. Azért egy hang kicsúszott, amikor a hátsóm földet ért, és belém hasított a fájdalom. Nem volt vészes, csak hirtelen. Sóhajtva dőltem a falnak, és felnézve még elkaptam Geri rám vetülő, homlokráncolt pillantását.

Egy kis matek. Ha azután hívták össze a gyűlést, miután kivontam magam a forgalomból... A legtávolabb lakó falkatag durván másfél óra alatt ér ide, tehát csak most ültek össze. Az értetlen pillantások szerint még azt sem tudták, miért.