Méregváltó (Sophia Gift I.)

3.

Senki nem támadott le, úgyhogy arra koncentráltam, hogy a zöldes trutymó maradéktalanul távozzon, de azért a gyomrom a helyén maradjon.

Nem vagyok jól. Nagyon nem, de úgy számolom, ezt azért még simán túlélem.

Mire kivánszorogtam a fürdőből, a falkavezér már emberként várt rám.

Hála a csillagos égnek, mert így legalább volt valaki, aki elkapott, mikor összeestem. Csak a lábaim mondták fel a szolgálatot. De ahogy Hófehérke rám nézett, szerintem ő hagyott volna elterülni.

– Mi az ördög vagy te? – érkezett a szokásos kérdés Hófehérke szájából.

Na igen. Ez egy igen érdekes kérdés. Magam is évek óta keresem rá a választ, ezért egyszerűen figyelmen kívül szoktam hagyni. Ettől persze mindenki csak kíváncsibb lesz. De nagy ritkán egy kis tisztelettel is meglepnek, amiért ilyen állhatatosan rejtegetem a mibenlétemet. Persze könnyű megtartani a titkot, ha magad sem tudod.

– Olyasvalaki, aki szépen eljött, és vállalta a gyomorgörcsöt a kedvedért – vigyorogtam Hófehérkére „Az Alfa" karjaiból.

Az Alfának egyébként neve is van. Gergel Ádám. – Az egyetlen beszélgetésünket azzal kezdte, hogy bemutatkozott. Nem úgy, mint egyesek. – Syb Gerinek keresztelte, miután egyszer kifejtette a bibliai Ádámmal kapcsolatos ellenérzéseit. Így hát kettesben Gerinek hívtuk, ami azért is vicces, mert a falkatagok folyton az „Alfa" megnevezéssel illették. De tényleg mindig. Kivéve nyilvánosan, ha nem bennfentesek – vagyis normális emberek – is hallhatták, ebben az esetben a „Főnök" volt a helyénvaló kifejezés.

A szeme már egyszerű viharszürkére szelídült a farkasának csillogó higanyszínéről. Látszott rajta, hogy őt is érdekelné a mibenlétem, de nem erőltette, és ezt mindig nagyra értékelem.

Pedig az az egy beszélgetésünk is emiatt a kérdés miatt sikerült olyan furára.

Az első holdtöltén történt, amit a birtokomon töltöttek, úgy két és fél éve.

Emlékszem, bemutatkozott, elmondta, hogy ő a Mohosvölgyi Falka alfája, és hogy a Folyamperem Ordasainak alfája – aki akkor még hivatalosan a gyámom volt – említette neki néhai nevelőszüleimet és engem, meg a tulajdonomban lévő erdőt, és emiatt kerestek meg a bérlés ügyében. Megköszönte, hogy itt lehetnek és vadászhatnak. Aztán várta, hogy én is mondok valamit. Mire én annyit feleltem, hogy hali, én Szofi vagyok.

Ennyi.

Később arra fogtam, hogy addigra agyamra ment az egyedül élés, alig egy éve veszítettem el a nevelőszüleimet, akkor múltam tizenhét, nyár volt, hőség, épp tudatosult bennem, hogy mindjárt itt az érettségi, és a gyámom az egész bájos pereputtyával az ország másik felére költözött, amikor is hirtelen bekopogott egy fiatalnak tűnő, vonzó férfi, aki épp arra várt jólnevelten, hogy valami értelmeset mondjak, miközben a válla fölött láttam, ahogy vagy harminc rémisztően nagyra nőtt idegen farkas sorjázik ki az azelőtt növényszárításra használt melléképületből.

Tudtam, mire kíváncsi. Amire mindenki más is. Mi vagyok én? Mert nem normális ember, az biztos. És nem is farkasember. És még sok minden más nem. De akkor mégis mi?

A választ akkor sem tudtam megadni.

Geri egy percnyi feszélyezett csend után elnézést kért, amiért másokat küldött a vadászjog ügyében. Végül koránt sem elégedetten megfordult, hogy egy kis holdfényes vadászatra vezesse a falkáját.

Még időben megvilágosodtam, hogy utána szóljak a mérgező növényeim ügyében, mire megtorpant, a ház oldalában szikkadozó ágyásokra nézett és elmosolyodott.

Azt hiszem, akkor egy kicsit belezúgtam.

– Mika hogy van? – A kérdés visszarángatott a jelenbe. – Szilárd?

Hófehérke, aki közben valamikor rendbe szedte az öltözékét, zavarba jött. Erőteljesen bámulta a cipője orrát, a válla előre esett, és meg sem mozdult.

Szóval Szilárd. Talán nem ártana megjegyezni a nevét. Nem hiszem, hogy örülne, ha egyszer hangosan is Hófehérkének hívnám.

– Miért nem vele kezdtétek?

A főfarkas hangja alapján ezt kellett volna tenni.

Hogy mi?

– Van még egy? Erről nekem miért nem szólt senki? – csattantam fel, de Geri dühösebb volt nálam. Említettem már, hogy gyakorlatilag épp a karjaiban tart? Azzal magamon sem segítek, ha most kiabálni kezdek. Jól van, nagylány, próbálj meg némi higgadtságot csempészni a hangodba. – No jó. Hol a másik páciens?