Méregváltó (Sophia Gift I.)

33.

Igen. Megőrültem. Mint – igazoltan – tiszteletbeli falkatag, már jogom van hozzá. A párbajhoz, nem a megőrüléshez. Bár ez elvileg nem konkrét kihívás, de ha mégis párbaj lenne belőle, elég ahhoz, hogy kihívónak ismertessem el magamat, vagy akár kihívottnak. Attól függ, melyik jogai a hasznosabbak.

Felemásszemű viszont úgy vigyorgott, mint egy kisgyerek, aki végre a kezében tarthatja a hőn áhított ajándékot. Amit egy másik kölyöktől csórt el.

– Sajnálatos módon a fiam nincs elég jó állapotban egy párbajhoz. Te nyilván nem választhatod az agyarral küzdést, ő pedig még nem válthat. De ne csüggedj, van megoldásom a problémádra. – Micsoda szöveg. – Én leszek az ellenfeled. És bár arról a körülmények miatt nem dönthetsz, hogy milyen alakban vívjunk meg, azt eldöntheted, hogy az alfa előtt vagy után állsz ki ellenem a becsületedért – a szemembe nézve nyújtotta a kezét.

A becsületemért. Nem a szabadságomért.

Jól szórakozott, de nem gondolta, hogy befolyásolhatom a terveit. Azt hitte, csak játszik velem. Azt mutatta a farkasoknak, hogy csak játszik velem. Mint aki biztos a győzelmében, nem siet, és az én kis közjátékom csöppet sem zavarja.

A kézfogás nem része a farkaspárbaj eredeti rituáléjának, de ma már elég elterjedt. Mosolyogva elfogadtam.

Kíméletlenül rászorított az ujjaimra. Várta, hogy felszisszenjek, hogy szabadulni próbáljak, vagy bármi jelét adjam a gyengeségnek.

Talán mégiscsak idegesítette, hogy hátráltatom a terveit.

Bal kezem a jobbjára simítottam.

A szemöldöke aprót mozdult fölfelé.

A bizsergés mindkét tenyeremben elterjedt.

Könnyek gyűltek a szemembe.

– Utána.

Lazított a szorításon.

Úgy kaptam el a kezem, mintha az övé felforrósodott volna.

Egy elégedett ránc jelent meg a szája sarkában.

Az ösztöneimmel szemben lassan leengedtem a karom az oldalam mellé. Fájt. Majdnem összemorzsolta a kézfejemet.

– Akkor, ha most megbocsátasz...

– Egyébként miért is gondoltad – ki mondta, hogy végeztem? –, hogy jogosult vagy a függelékre? Javítsatok ki, ha tévedek – pillantottam Szilárd és Geri felé –, de erre csak az alfák jogosultak. Te viszont nem vagy az. Mert ez itt – tártam ki a kezem a szedett-vedett kis csapata felé – nem falka.

– A párbaj szabályaiban megegyezés történt – jelentette ki Szilárd –, már nem lehet rajta változtatni.

Tudom én.

De öröm nézni, hogy felfújta magát Felemásszemű. Sajnos gyorsan visszafogta magát.

De tudok én idegesítő lenni, ha akarok. Fő, hogy ne azon gondolkodjon, vajon miért hívtam ki egy farkast, mikor a vak is látja, hogy nincs esélyem.

– Pofád befogod, te rühes prémkurva – ordított rám idősebb Ed, mikor észrevette, hogy még nem fejeztem be.

Neki aztán könnyű a bőre alá mászni.

– Fiam – pirított rá Felemásszemű.

Az lehet a parancs, hogy fiacskái csöndben és nyugtiban vannak még egy darabig.

– Te nem voltál véletlenül egy rövid ideig a Veresdiek tagja? – Tudtommal abban a falkában dívik ennek a csodás kifejezésnek a használata.

Meg aztán idősebb Ed egy egész kicsit régebb óta farkas, mint a banda többi tagja. Kérdés, hogy azért, mert már régebb óta Felemásszemű követője, vagy őt már farkasként szedte össze. A többieket valószínűleg maga a bandavezér, kedves atyjuk változtatta át.

Bár a Veresdi Rémek még így is csak egy halovány tipp volt. Bármelyik falkához tartozhatott.

Idősebb Ed rám pillogott.

– Részt vettél a többiek megfertőzésében, vagy a főnököd egyedül bravúrozott? – Igyekeztem ártatlan hangot megütni. – Már az elején benne volt a tervben, hogy az öcsédet is átváltoztatjátok?

Oszd meg és uralkodj.

Jó, uralkodni valószínűleg nem fogok, de azért még így is van előnye a dolognak.

Csak nem bánja már valaki, hogy engedett választani, és nem rögtön ölt meg?

Remélem, Geri viszont megöli párbaj közben, mert különben nem biztos, hogy időben elérek Mac-hez.