Tisztalelkű sorozat 2. - Lelkek háborúja

27. fejezet

− Nyomás emberek! – kiáltott hátra Sarah. Amint biztosak voltak benne, hogy nem fogják őket hátba támadni, visszaindulta a főbejárathoz, ahol már jócskán elszabadult a pokol. Azért a biztonság kedvéért néhány fiatalabb tanulót otthagytak, hogy figyeljék az erdőt.

A halálfalók és óriások elseprő erővel támadták az iskolát.

− Szaladjanak! – kiáltotta McGalagony. – Fedezékbe! Fedezékbe!

A szőke hajú boszorka amint elérte a csata sűrűjét szabadon eresztette az erejét, és még a levegőben sikerült megállítania a felrobbant törmelékeket, ezzel megakadályozva, hogy eltalálják őket. Enyhe koncentrációval hajította vissza a darabokat, amik nem egy óriást maguk alá temettek.

A fentről érkező halálfalók átkai mind lepattantak a pajzsáról, sőt minél több körülötte lévőt is igyekezett védeni. Körülötte sikolyok, őrült kacagások töltötték be a teret, és ő próbált egyszerre mindenre odafigyelni, hogy minél több embert menthessen meg.

Leszerelt két halálfalót és egy óriást, majd egy távolabb küzdő nő felé fordult, aki három halálfalóval szemben tartotta magát. Sarah a sötétben nem látta jól, ki lehet az, de elismerésre méltó volt, ahogy egyszerre három ellenféllel is küzdött.

Közelebb sietett hozzájuk és hátulról elkábította az egyiket. A másik kettő felé fordult, ami pont elég volt a nőnek, hogy őket is hatástalanítsa. A griffendéles elismerően pislogott a sötét hajú nőre, aki még egy utolsó ellenőrző pillantást vetett a harcképtelenné tett férfiakra. Aztán felemelte a fejét, és Sarah egy ismerős fekete szemmel találta szemben magát.

Hátrahőkölt, ahogy rájött, hogy Perselus édesanyjával, Eileen Prince-el áll szemben. A nő arcán is azonnal átsuhant a felismerés szikrája, és a csatával nem foglalkozva rántotta magához a lányt. Sarah lefagyva hagyta, hogy Eileen magához húzza.

Mégis mi a fene folyik itt? Most találkoznak először és máris egymás nyakába borulnak? Nem pont erre számított Perselus anyjától.

− Te vagy Sarah Selleck – jelentette ki Eileen, miután elengedte, és meleg mosolyt vetett rá. A lány csak bólintani volt képes, még mindig döbbenten állt a dolgok előtt. – Örülök, hogy végre megismerhetlek, habár nem pont így akartam – intett körbe a nő, és csakúgy mellékesen leszedett egy repülő halálfalót. – Mond, nem láttad Perselust?

− Nem, sajnálom – rázta a fejét szomorúan Sarah.

Eileen ajka egy pillanatra megremegett, de aztán újból egy határozott nő állt előtte.

− Nos, ameddig nem kerül elő, mi lenne, ha helyretennék néhány halálfalót és közben megismerkednénk? – vetette fel a boszorka, mintha csak egy délutáni teázásra invitálta volna meg a másikat. Sarah-nak egyre szimpatikusabb volt a nő, így nem volt kérdés, hogy igent mond a meghívásra.

Szóval ketten harcoltak tovább, és Sarah most már tudta, kitől örökölte Perselus a párbajtudását. Eileen remek párbajozó volt, ketten együtt meg legyőzhetetlenek voltak. Mi lett volna, ha még Perselus is ott lenne?

*********

A Roxfort romokban állt. Mindenfelé ellenség volt, ők pedig egyre inkább hátra szorultak. Az óriások őrjöngve támadtak meg mindenkit, aki csak az útjukba került. Acromantulák igyekeztek minél több embert bekeríteni, hogy utána könnyűszerrel megölhessék őket.

Sarah és Eileen időközben több Főnix rendje és DS taggal is kiegészült, de még ők sem voltak képesek ekkora túlerővel szemben helytállni.

Sarah éppen egy óriást sodrott a földre, mikor megpillantotta Harryéket. Mindhárman a csónakház felé rohantak, de neki nem volt ideje utánuk menni. Már így is érezte, hogy kezd kimerülni. Folyamatos pajzsot használt maga és körülötte lévők körül, hogy védje őket a halálos átoktól, miközben harcolt. Ő képes volt egyedül legyőzni egy óriást, azonban ez rengeteg erejét felemésztette.

Eddig még nem sérült meg, de totálisan leizzadt és tiszta kosz volt. A mellette lévők sem néztek ki jobban, sőt, néhányan véresen küzdöttek tovább.

Ahogy fordult, Harryék ismét a látószögébe kerültek. Pont a főbejárat előtt torpantak meg. Sarah el nem tudta képzelni, mi a fenének állnak meg, de aztán hatalmas ezüstös fény indult meg a híd felé, és a lány azonnal rájött, hogy a dementorok is megérkeztek. Alig volt egy perc és újból eltűntek.

Hosszú percek teltek el, talán egy óra is, és a csata nem enyhült. Egyre többen estek áldozatul egy-egy átoknak vagy szörnynek. McGalagony szoros kontyából most néhány tincs elszabadultan lengedezett a tanárnő arca mellett. Neville fél arcát vér borította, míg Luna valószínűleg eltörte a kezét.

Sarah-nak ideje sem volt azon agyalni merre lehetnek Harryék vagy a többiek. És ami a legfontosabb, a harc miatt nem tudott Perselusra gondolni, így teljes mértékben a saját küzdelmére tudott összpontosítani. Tudta, hogy a férfi erős mágus, mégis remélte, hogy semmi baja nem esett.

A lány végigrohant az egyik folyosón és azonnal kiszúrta az ikreket egy oszlop mögött. A következő pillanatban pedig egy átok pattant le a pajzsáról, ami hátulról érkezett. A griffendéles felvont szemöldökkel fordult a hitetlenkedő halálfaló felé, majd egy gyors mozdulattal a falnak vágta.

Sarah közelebb lépkedett az ikrekhez és csak ekkor látta, hogy mindkettejük poros arcán könnyek gördülnek le. Amit eddig két vörös hajkoronának gondolt, az valójában három volt. A lány torkában dobogó szívvel ért melléjük és rettegve lenézett.

Fred és George Percyt ölelve zokogott. Sarah lehunyta a szemét, de még így is kiszökött egy könnycsepp.

Percy mindig is fontoskodó volt, és az utóbbi időben a családjával sem volt valami jóban, de mikor kellett, akkor mégis őket választotta. Most pedig itt feküdt élettelenül.

Sarah térdre rogyott mellettük és megérintette az ikrek kezét.

− Sajnálom, fiúk – mondta remegő hangon. Fred és George csak a fejüket rázták és közelebb húzták magukhoz a testvérüket. – Muszáj biztonságos helyre vinnünk... - Képtelen volt kimondani, hogy a testét.

Egyre homályosabban látott a könnyektől és a pajzsát is leengedte. A gyilkos átok ugyan nem hat rajta, de minden más igen. A gyászának köszönhetően pedig egy taszító átok szépen a törmelékek közé repítette. De legalább a fiúknak nem lett baja.

Egy kiáltás hagyta el az ajkát, ahogy néhány nagyobb betondarabra érkezett és beütötte a bordáját és a fejét. Azonnal megérezte a halántékán lecsorduló vért. Homályos látással próbálta összeszedni magát. Szerencséjére a támadója nem követte, talán Fredék hatástalanították. Ennek ellenére szédülve állt talpra és indult vissza a fiúk felé.

George Percy testét lebegtetve akart megindulni a Nagyterem felé, míg Fred felé indult.

− Jól vagy? – kérdezte Fred.

− Rendben vagyok – biccentett a lány, de még ettől is megszédült.

− Menjünk – szólt hátra George tompán.