Tisztalelkű sorozat 2. - Lelkek háborúja

26. fejezet

Hamarosan felhangzott az első sikoly. Mindenki a másodikos lány köré gyűlt, de épp, hogy csak odaértek, mikor a másik irányból is felhangzott egy sikoly.

− Tudom, sokan közületek harcolni akarnak – szólalt meg Voldemort sziszegő hangja. – Mi több egyesek azt hiszik, hogy harcolni okos dolog, pedig ostobaság. Adjátok ki Harry Pottert! Akkor senkinek nem esik bántódása! Adjátok ki Harry Potter, és én cserébe megkímélem a Roxfortot! Adjátok ki Harry Pottert, és nem fog elmaradni a jutalmatok! Egy órát kaptok – halkult el a hang.

A diákok riadtan tekintettek, hol egymásra, hol Harryre. Fogalmuk sem volt, mi tévők legyenek.

− Gyerünk! – szólalt meg Pansy Parkinson. – Mire vártok? Fogjátok meg!

Egy pillanatig nem mozdult senki, aztán egyre többen álltak Harry elé védelmezően. És ahogy egyre többen sorakoztak fel a fiú elé, úgy toppant be Frics úr kiáltozva.

− Diákok! Körleten kívül mászkáltok? Nincsenek ágyban! – robogott be, karjában Mrs. Norrissal. – Diákok vannak a folyosókon!

− Ott vannak, mert ott van most a helyük, maga gyengeelméjű! – förmedt rá a férfire McGalagony, és Sarah alig bírta visszafojtani a röhögését.

Frics megszeppenten megtorpant, aztán nagyot nyelve kinyögte.

− Öhm...bocsánat...

− Mindazonáltal, Frics úr – sétált le a pódiumról McGalagony. -, a legjobb pillanatban érkezett. Kérem, legyen olyan kedves, és vezesse ki Parkinson kisasszonyt a többi mardekárossal együtt a teremből.

− Természetesen, tanárnő – felelte a kvibli. – És hova vezessem őket?

− Az alagsor megfelel – kulcsolta össze a kezét a nő.

Hangos taps zengte be a termet, ami elnyomta Frics indulásra felszólító hangját. Ameddig a mardekárosok kifelé indultak, addig Harry, nyomában a többiekkel, McGalagony elé sietett.

− Egy szót se, Potter! – emelte fel a kezét a Griffendél házvezetője. – Miss. Selleck mindent elmondott, amit tudnom kell. A Rend tagok bármelyik percben megérkezhetnek. Addig is a kastélyt fel kell készítenünk!

És mintha csak erre vártak volna a Nagyterem ajtaja újra kinyílt és a Főnix rendje tagjai léptek be rajta, több ismeretlen emberrel együtt.

− Anya! Apa! – kiáltott fel Ginny, és rögtön a szülei nyakába vetette magát.

− Tom! – Ez Hermione hangja volt, aki viszont a férfi nyakába ugrott. Thomas kacagva szorította magához a lányt.

− Tudtam én, hogy eszes egy boszorka vagy te – nevette a férfi. – Betörni a Gringottsba? – pillantott le rá elismerően. Hermione pirulva bújt göndör tincsei mögé.

Sarah kuncogva figyelte őket. Úgy néz ki, valamiről lemaradt.

− Ez az áruló mit keres itt?! – kiáltott fel dühösen Rémszem.

A lány arcáról azonnal lehervadt a mosoly és szem forgatva fordult a varázsló felé.

− Én is örülök, hogy látom – mondta szarkasztikusan.

Mordon kivont pálcával közeledett felé, de McGalagony határozott hangja megállította.

− Ott álljon meg, Alastor! – csattant fel a nő. – Miss. Selleck teljes mellszélességgel védte az iskolát és a benne lévőket.

− Igen, ez így van! – kiáltott közbe több hang is.

− Én kértem Sarah-t, hogy maradjon itt – lépett elő Harry. – Nekem segített.

Sarah meghatottan figyelte, ahogy az egész iskola kiáll mellette, míg Alastor mogorva arckifejezéssel, lebiggyesztett szájjal fordított hátat a lánynak. A boszorka tudta, hogy az ex-auror nehezen nyeli le a békát, elvégre nagyon a bögyében volt és alig várta, hogy legyen oka őt valami miatt megátkozni.

− Jól van, emberek – ragadta magához ismételten a szót McGalagony. – Biztosítsuk a kastélyt!

Mindenki azonnal felbuzdult és tettre készen várta az újdonsült igazgató parancsait.

− Komolyan mondta, tanárnő? – kérdezett vissza Neville, miután megkapta az ő feladatát. – Engedélyt ad, hogy ilyet csináljunk?

− El is várom, hogy megtegyék, Longbottom – indult meg sietve kifelé a nő.

− Robbantás? Bumm? – kérdezte csak azért is hitetlenkedve a fiú. Az agya valószínűleg teljesen lefagyott amiatt, hogy a mindig szigorú házvezetőjük most személyesen kéri ilyenre.

− Bumm! – felelte McGalagony és arcán egy lázas vigyor tűnt fel. Neville szeme elkerekedett és egy pillanatig még a száját és tátva hagyta, mielőtt megszólalt volna.

− Eszelős – jelentette ki ámultan. – De hogy tudjuk azt megcsinálni?

− Kérje ki Finnigan barátja tanácsát. Emlékezetem szerint ő megfelelően jártas a pirotechnikában!

− Lesz ott durranás – szólalt meg az említett.

− Ez a beszéd – felelte a nő oda sem nézve. – Menjenek, hess! – legyezte el őket.

Sarah vigyorogva követte őket, de néhány méter után megállt és felnézett az égre, ahol most több fénycsóva jelent meg.

− Protego maxima... - mormolta ő is, ügyelve, hogy elég erőt vigyen a pajzsba. Mikor látta, hogy a pajzs ezüstösen ragyogva körbeveszi az egész iskolát, Neville és a többiek után sietett. 

Alig foglalta el a helyét Neville mellett, mikor odakintről több átok indult meg az iskola felé. Hatalmas robbanással csapódtak neki a pajzsnak.

Hamarosan több tucatnyi vadember és vérfarkas tört elő a Tiltott Rengetegből és kiáltva rohant feléjük. Csakhogy amint az elsők elérték a pajzsot egyszerűen porrá váltak. Neville-el döbbenten nézték őket, míg az ellenség megtorpanva várt.

− Hát, ez oltári – vigyorodott el Sarah.

− Na? – robbant ki Neville-ből. – Mi van? Mire vártok?

− Nem biztos, hogy hergelni kellene őket – felelte a lány halkan. És mintha a sors is őt akarná igazolni, még az eddigieknél is nagyobb robbanás rázta meg a pajzsot, ami szépen lassan bomlani kezdett.

Fenrir, aki a vérfarkasokat vezette, félresepert egy lehulló foszlányt a pálcájával, majd nagyon óvatosan előrébb lépett. Neville és Sarah elakadó lélegzettel figyelte, ahogy a vérfarkas átlépi a volt pajzs határát.

A vérfarkasok újra közeledni kezdtek feléjük, míg ők lélekszakadva rohantak át a hídon a többiek felé. Fenrir közben átkokkal bombázta őket, de Sarah-nak hála egyiknek sem volt haszna. Míg a lány arra figyelt, hogy védve legyenek, addig Neville beindította a kihelyezett kis bombákat. És ahogy a híd omlani kezdett a vérfarkasok alatt, úgy hagyott fel Fenrir is a támadással és kezdett az életéért futni.

Sarah és Neville már látta a többieket, de mögöttük a híd vészesen omlott. Már Fenrir is lezuhant, egyedül ők maradtak. A két griffendéles érezte, ahogy a lábuk alól kiszalad a talaj, ami arra késztette őket, hogy ugorjanak.

− Sarah! Neville! – hallották Ginny ijedt kiáltását. Nem sokra rá fel is tűnt az ijedt lány vörös hajkoronája. Amint meglátta a két kapaszkodó társát megkönnyebbülten felsóhajtott és a kezét lenyújtva segített nekik feljutni.

− Jók vagyunk – lihegte Neville, ahogy biztos talajra jutott.