Tisztalelkű sorozat 2. - Lelkek háborúja

3. fejezet

Másnap reggel Ginnyvel és Nevillel ment le reggelizni. A Nagyteremben zavaró csend fogadta, amihez nem volt hozzászokva, de most kimondottan örült neki. Komásan leült a helyére és egy bögre kakaót iszogatva lopva körbekémlelt.

Piton professzor az igazgató helyén ült és látszólag nyugodtan reggelizet. Mellette a többi tanár, kivéve Carrowékat, komor csendbe burkolózott. Egyedül a mardekárosoknál hangzott fel néha egy-egy elfojtott beszélgetés vagy éppen nevetés.

A hugrabugosok szinte rettegve pillantgattak a két halálfaló felé, akik nem voltak restek kiélvezni a helyzetet. A hollóhátasok tanulásnak álcázva bámulták a könyveket, de Sarah látta, hogy csak ürügyként használták, nehogy rájuk terelődjön a figyelem.

És ott voltak ők, a griffendélesek, akik végig merészen állták Carrowék égető pillantásait és nem voltak restek néha még egy-egy kihívó vigyort is küldeni feléjük. Egyikük sem hátrált meg, ami dühítette a két fekete mágust. Sarah büszke volt a házára, de nem igazán volt ereje már kora reggel az összetűzésekkel foglalkozni. Mikor látta, hogy McGalagony megindul feléjük, letette a bögréjét és oldalba bökte Ginnyt, aki Lunával beszélt. A lányok elhallgattak és mindketten McGalagony érkeztét várták.

− Miss. Selleck – biccentett a nő, mikor odaért hozzá. A lány küldött házvezetője felé egy meleg mosolyt és halkan köszöntötte. – Remélem tegnap nem esett komoly bántódása – vette szinte suttogóra McGalagony, hogy csak a boszorka hallja.

− Semmi említésre méltó, professzor – felelte a lány.

− Értem – mondta a nő, és komoran összepréselte az ajkát. – Az órarendje, kisasszony – nyújtotta át McGalagony. – Az este szeretném, ha meglátogatna az irodámban.

− Vacsora után megfelel önnek? – kérdezte Sarah, miközben átvette a papírt.

− Igen – biccentett a boszorka. – Vigyázzon magára, Sarah – súgta még oda a nő és odébbállt, hogy a többieknek is odaadja az órarendet.

Sarah enyhe ámulattal nézett a nő után. Kedvelte és bízott házvezetőjében, de sosem volt olyan bizalmas kapcsolat közöttük, mint amilyen tavaly Piton professzor és közte alakult ki. Mindenestre örült, hogy számíthat a nőre.

Lepillantott az órarendjére és meglepetten vette észre, hogy jócskán megfogyatkozott az óráinak a száma. Egyedül azok maradtak, amikből mindenképpen RAVASZ-t akart tenni. Feltéve, ha egyáltalán lesznek vizsgák.

Szórakozottan felállt a helyéről és elindult az egyes üvegház felé gyógynövénytanra. Ahogy kilépett a kastélyból, elhaladt néhány mardekáros mellett, akik fennhéjázóan viccelődtek egy csapat hollóhátason. Sarah csak egy pillantást vetett rájuk, de nem szólt közbe. Ameddig megmaradnak a fennhéjázós beszólásoknál, addig nincs miért aggódnia.

Unottan helyet foglalt az egyik asztalnál, miközben a növényeket bámulta. Csupán egy-két diák lézengett még ott és egyikük sem nézett ki úgy, mintha beszélgetni akart volna. Ez némiképpen idegesítette a lányt. Miért viselkednek máris úgy, mintha behódoltak volna?

Mire Bimba megérkezett, már teljesen belelovalta magát az idegességbe. A professzor próbált olyan órát tartani, mintha semmi sem változott volna, de a többiek szinte halálra váltan ültek a helyükön. Az óra végére Sarah még rájuk nézni is alig tudott.

Az egész napja így telt. Senki nem beszélt és a lány azt hitte, elássa magát. Mindenhol feszült csend ölelte körbe. Mikor maga mögött hagyta a Nagytermet vacsoránál, megkönnyebbülten felsóhajtott és McGalagony irodája felé vette az irányt. Már majdnem odaért, mikor meghallotta a nő dühtől elfojtott hangját.

− Utoljára fogom elmondani, Carrow – köpte a szavakat az asszony. – Ne merjen a diákokhoz érni!

− Hiszen én csak tanítom őket, Minerva – csiripelte Amycus. – Semmi oka az aggódásra.

A következő pillanatban kivágódott az iroda ajtaja és a férfi sietett el. Sarah óvatosan a nyitott ajtóhoz lépett és megkopogtatta. McGalagony felé kapta a fejét és dühösen kifújta az eddig benntartott levegőt.

− Jöjjön be, Miss. Selleck – mondta végül. Ő maga az asztalához lépett és helyet foglalt mögötte.

Sarah beljebb ment és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Utána kiszórt néhány némító bűbájt, mire McGalagony felvont szemöldökkel pillantott rá, de úgy tűnt, mintha elégedettség is csillant volna a szemében.

− Hivatott, professzor – szólalt meg a lány.

− Igen – bólintott a nő, és intett a lánynak, hogy üljön le. Mikor Sarah engedelmesen helyet foglalt az egyik széken, folytatta. – Sok minden megváltozott tavaly óta. Úgy látom, maga csak még makacsabb és erősebb lett. – A lány arcán feltűnt egy mosoly és aprót bólintott. – Helyes – biccentett elégedetten Minerva, és ő is megeresztett egy mosolyt. -, erre szűksége lesz. Maga az egyik aduászunk, kisasszony, ne ölettesse meg magát túl korán.

Sarah nem bírta tovább és felnevetett. A mai nap után olyan jól esett neki.

− Higgye el, professzor, nem tervezem a halálomat.

− Pompás – bólintott a nő. – Ami Piton professzort illeti. Tudom, hogy tavaly elég sok időt töltöttek együtt, de...

− Nincs miért aggódnia, egy életre megtanultam – szakította félbe komoran Sarah McGalagonyt, és igyekezett tényleg úgy festeni, mintha elkeseredett, de egyben dühös is lenne. McGalagony egy percig némán figyelte, aztán megszólalt. Hangja ezúttal megértésről és önvádról árulkodott.

− Nem kell magát okolnia. Perselus mindenkit megtévesztett – mondta a boszorka, és a pillantása megkeményedett. – Azt hittem, hogy maga talán megváltoztatta. Aznap, mikor tisztalelkűvé vált, azt hittem, hogy más lett, de talán csak tévedtem.

Sarah fanyar mosolyra húzta az ajkát. Ha a házvezetője tudná. Előrébb dőlt a székén és halk feszült hangon mondta.

− Professzor – kezdte. -, szeretném, ha tudná, hogy az elkövetkező évben talán a kelleténél több bajba fogunk keveredni. Engem nem tudnak bántani, de a többieknek szűkségük lesz magára. – McGalagony érdeklődve hallgatta. – Nekem van néhány feladatom, amit el kell intéznem, és ehhez szűkségem lesz az ön segítségére is.

− Rendben van, Miss Selleck – felelte hosszas hallgatás után a boszorka. – Nem fogom faggatni, de tudnia kell, hogy én itt leszek, ha szűksége lesz bármire.

− Köszönöm, professzor – mosolyodott el a lány.