2.

6.9K 69 1
                                    

Azt a kurva élet. Előttem ül egy derekáig érő fekete hajú, kétméteres faszi, tetovált jobb karral, feketében, eszméletlen nagy farokkal, és ennyit mond, dugjam meg. Hát, babám, ezt nem kell kétszer mondani.

– A neved ne ordítozzam közben? – emelem fel a csípőm, hogy rá tudjak ülni.

– Ja, bocs, Will vagyok! – leheli, míg a selyem blúzt gombolja ki rajtam, aztán gyorsan el is hallgat, ahogy lassan rá ereszkedek.

Pont akkora, hogy teljesen végig ér bennem, és még eszeveszettül, jól esően fáj is, amikor tövig érek rajta. Tüdőmből kifut az összes levegő a mennyei érzéstől.

– Na, milyen? – nyúl be a szoknyám alá, és fogja marokra a seggem, míg mozdulatlanul szokom a méreteit.

– Kibaszottul jó – lehelem lassan olyan átéléssel a fülébe, hogy megrándul bennem, és halkan belemorog a fülembe.

Hirtelen megfogja a jobb kezem gyűrűsujját, gondol egyet, elengedi a fenekem, lehúzza az ujjamról a karikagyűrűmet, és laza mozdulattal hátra dobja a kalaptartóra.

– Szabad vagy, anyukám, nézzük, így sikítasz-e!

Megragadja a csípőmet, a másik kezével a tarkómat lefogva mozogni kezd alattam. Hüvelykujja az állam alatt, tenyere a nyakam oldalán szorít, míg mögé kapaszkodok a fejtámlába, és egyre jobban gyorsít a tempón. Kurva jól csinálja, nagyon felizgulok tőle. Teljesen kitölt, köré fonódom és kiélvezem, hogy minden alkalommal fáj, amikor tövig ér. Hangjaim keverednek az övéivel, de mind a ketten halkan, magunkba felejtkezve éljük meg a gyönyört. Nem tesszük más számára hallhatóvá, vagy a kirakatba. A fülemhez bújik, hogy csak én halljam. Aztán gondol egyet, szorosan magára húz, és mozgatni kezdi a csípőjét. Teljesen elveszítem az eszem, ahogy érzem méhszájamon a legérzékenyebb részeit. Megragadom a kezeit, ujjait az enyémek közé fűzve, két oldalra lefogom őket, ahogy vele együtt mozgok.

Nem kell sok, nem kell sok, nem kell... hallom, ahogy lihegek, azt is érzem a nyakamon, hogy ő is ezt teszi, mikor életemben először összehúzódom egy férfi farka körül. Kibaszottul, mennyeien finom érzés. Ez erre lett kitalálva, nem az ujjaknak, vagy a mű farkaknak, vagy csak úgy az üresen vonaglásnak. Hány évet kellett várnom erre. Will engedi, hogy én fejezzem be, ahogy nekem még jól esik mozogni. Külön kielégülés, hogy közben neki is orgazmusa van. Bennem van minden spermája. A gondolattól megint megrándulok odalent.

Will megszorítja az ujjaim, a hátam mögé kulcsolja őket, a saját fenekemre, míg az övéit is rá szorítja. A feltárulkozó, szétnyílt ingen keresztül a nyakamat kezdi nyalni. Felbillentem a fejem, hogy jobban hozzá tudjon férni, és a legnagyobb meglepetésemre ágyéka megmozdul alattam. A még félig merev farka megsimogat belül.

Ez valami egészen más. Folyik rajtunk és közöttünk minden, nulla súrlódás, csak kényeztet. Mozdul egyet, oldalt, az ülésre hanyatt fektet, és mozog tovább bennem. Karjaim a fenekem alá szorulnak, az ő jobbja felkönyököl a fejem mellé. A másik oldalon hallom, ahogy szaggatottan veszi a levegőt a fülem mellett.

Soha nem dugtak még meg úgy, hogy nem kemény fasszal akarták simára dörzsölni a hüvelyem falát. Csúszik bennem, ki és be, és míg élek nem felejtem az érzést. Minden egyes centijét érzem, ahogy végig siklik bennem, azt is ahol hozzám ér, mindent. Lassan csinálja, de nem túl lassan, és nem áll meg egy pillanatra sem. Érzem, ahogy egyre jobban köré szorulok, érzem, ahogy húzom magamba, egyre mélyebben, közben hallom, hogy néha csukott szájjal a fülembe nyög. Kiszabadítom a karjaimat, feljebb húzom a lábaimat, és magamhoz szorítom, míg újra kemény lesz bennem.

Nem tudom leírni, milyen állapotban vagyok. Mintha részegen álmodnék és súlytalanul lebegnék az óceán közepén. A hangok is pont olyan tompák, mintha víz alatt lennék, a fülemben zubogó a vértől. A végtagjaim pehely könnyűek, a mellkasomra ráül a forróság, és újra elélvezek. Will is jön velem, teste együtt mozog az enyémmel, hullámzik, ahogy felbukkanunk a víz felszínére levegőért. A vállamra ejti a fejét, közben kicsit oldalra billenti, hogy jobb kezével be tudjon nyúlni a melltartóm alá.

Hát a melleimet azt keresheti. Három gyerek évekig tartó szoptatása után nem sok maradt belőlük, de érezhetően ez őt egyáltalán nem érdekli, mert lejjebb tolja a pántom azon az oldalon, és a kosarat lecsúsztatva a tenyerébe veszi a bal mellem. Közben a másik kezével a fenekem fölül feljebb siklik a keze és kikapcsolja az egészet, elöl pedig le is húzza rólam. Míg a földre ejti, egyetlen mozdulattal húzza át a pólóját a feje felett, és dobja azt is mellé. Utána rám fekszik, hozzám simul és megcsókol. Benyúl az ingem alá, megöleli a hátam, egészen fel a tarkómig. A másik keze a fenekem alá nyúlva teljesen magához présel. Közben testem reagál az övére, és szép lassan vissza merülünk a víz alá.

Veszi a levegőt, én is. Mozdul a csípője, az enyém is. Kifújja a levegőt, én is. Elengedi az ajkam, hogy hangosan nyögjön, én is. Nem tudom, honnan van erőnk, kedvünk, akaratunk, de úgy dugunk, hogy alig mozdulunk közben. Szorítom a seggét a két lábam között, míg tartja a fejem, kicsit megemelem, és csak a csípőnk mozog teljesen összeolvadva.

Meghaltam, biztosan. A másvilágon, a pokolban égek éppen minden földi bűn közepében. Hallom kívülről, ahogy nyögök gyönyörömben, aztán mikor érzem, hogy megint, lassan a csúcsra mászom, már kurva hangos vagyok. Will is az, teljesen összeizzadunk. Belemarkolok a hajába, és szó szerint üvöltünk, amikor hitetlenkedve, már szinte nevetve magunkon ismét egyszerre élvezünk el.

Elengedi magát, lihegve teljesen rám fekszik. Arca az enyémhez ér, a másik oldalon fogja a fülem mellett a fejem. Közben összefogom a haját, és egyik kezembe összefogva lehúzom az izzadt testünkről. Kicsit sem érdekelve, hogy folyik róla a víz tenyeremmel elengedem a fenekét, és megsimogatom a hátát. Érzem, ahogy kirázza a hideg, mikor a nyakához érek. Megharapja a fülcimpámat és meg is nyalja. Játszik vele, míg rendeződik a légzésünk. Pár perc múlva felül, velem együtt, szembe az ölébe ültet, de nem húzódik ki.

Az ingem pont eltakarja mindkét mellem, csak a kettő között hagy némi rést, egészen le a felgyűrt szoknyámig. Will végig néz rajtam, a nyakamtól megsimogatja a bőröm a szoknyámig, majd a csípőmet két oldalt megfogva leemel magáról. De nem enged vissza az ölébe, hanem feltérdeltet, és alám csúszik. Érzem, ahogy egyszerre kezd el folyni belőlem minden, amit bennem hagyott, és őrjítően jól esik, ahogy nyelvével tisztára nyal, közben érzem, hogy mindent lenyel. Bazd meg, ez a faszi lenyeli a saját spermáját. Nem értem mi van velem, de az érzés, ami odalent önt el, keveredik ezzel a gondolattal, és érzem, hogy az alhasam megint egy merő görcsbe rándul, úgy beindulok tőle.

Átfogja a combtöveim, és magára húz, teljesen bele lendül. Megtalálja a csiklómat, szívni kezdi, közben néha vissza-vissza kalandozik. Egy ideig csukott szemmel élvezem, majd veszek egy mély levegőt és elhúzódom tőle.

– Will! – csúszok le az ülés elé, az ölébe – Elég lesz! – lihegek a szemébe nézve.

– A mór megtette kötelességét, a mór mehet – bukik ki a száján, de most először mintha mosolyogna, és a homlokom a vállára ejtem.

– Aurora – mondom a nyakának – Anyám szépnek hitte, nem egy utcalány művésznevének, hát ez lett.

– Nekem nagyon tetszik – veszi kézbe a jobb kezem – Hogy szoktak szólítani? Nem a srácok otthon, hanem mondjuk a munkatársaid.

– Rorinak – nézem, míg a csuklóm ütőerét simogatja.

– Rori? – emeli a szájához a tenyerem, és a fogai közé veszi a hüvelykem alatti párnát, majd végig is nyalja, csak ezután csúsztatja bele az ő jobbját – Örülök, hogy megismertelek! – mosolyog mostmár félreérthetetlenül, miközben kezet fogunk, és nekem hangosan nevetnem kell rajta.

– Mint egy elbaszott vérszerződés! – rendezem hátra a hajam a homlokomból – Az én nyálam nem kellett volna hozzá? – ugratom, mire még szélesebb lesz a mosolya, és megragadva a kezem a saját tenyerem a két lábam közé dörzsöli, utána fog velem megint kezet, hogy mindketten hangosan nevetünk rajta.

– Részemről a szerencse, Will! – mosolygok, és megint összefogom a haját, hogy le tudjon hűlni kicsit – Menjünk, várnak rád a részegedni vágyó húsz évesek.

Kicsim - BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now