Kicsim - BEFEJEZETT

The last thousand word

– Te vagy az egész létezésem értelme – fonódik körém a nyakamban nyugtatva a fejét.

Még bennem lüktet, egyikőnk sem mozdul.

– Álmos vagy? – simítja ki a hajam a szememből.

– Miért kérdezed? – mosolygok erőtlenül.

– Most, hogy pár percig ki vagy elégülve, kibeszélném magamból ezt a sok szart – válik komorrá az arca.

– Persze, örülnék neki – húzom le a ruhám cipzárját, és szabadulok meg tőle.

Will pár perc múlva lép ki ismét az erkélyre, kezében plédek és párnák tucatjaival. Amíg kellemes kis fészket készítek belőle a fal mellett, ahonnan az üveg erkély korláton át látni fogjuk a várost, Will teát főz, és ez alkalommal eper aromát hoz felém az esti kipárolgás. Bevackoljuk magunkat, Will külön betakarja a hátamat, majd félig mögém ülve simogatni kezd a takaró alatt. Sokáig nem mond semmit. Nem faggatom. Saját tapasztalat, ha piszkálják, még mélyebbre fúródik a szálka.

– Érdekes dolog ez az önzőség. Ezer arca van – szólal meg végül.

– A túlélés egyik alappillére. Tudni kell, mikor helyezd magad előtérbe a többiekkel szemben.

– Igen, igaz, nyilván itt is az arany középút lenne a helyes. Nem elnyomni és nem elnyomva lenni.

– Miről jutott eszedbe? – fordulok felé, elszakítva tekintetem a városképtől.

– Tényleg úgy viselkedtem, mint egy taknyos kölyök. Felhasználtalak, hogy bántsam őt. Tudod... - elhallgat, csendbe burkolózik, amíg összeszedi a gondolatait - Bűnös vagyok. Mindenben, amit akkor ellenem felhoztak a tárgyaláson. Én tényleg elkövettem azokat a szörnyű dolgokat. Életem szégyenfoltja.

Hallatszik a vallomás, amit szerintem még soha nem jelentett így ki.

- De ez eddig sem volt kérdés. Felvételek bizonyítják, ahogy megteszem. Ennek ellenére mind a mai napig iszonyatos haragot éreztem az a nő iránt, és ma te döbbentettél rá ennek valódi okára. Haragudtam rá, de nem azért, mert hátba döfött és elárult a felvételekkel, hanem mert olyan dolgokra vett rá, amit én egyáltalán nem akartam megtenni. Végig önző volt a kapcsolatunkban, kizárólag azt nézte neki mi a jó. Azért, mert valójában sosem szeretett, és ez az, ami igazából fájt. Rávett dolgokra, játszanom kellett aki nem vagyok, kért tőlem és én erőszakot tettem magamon, megtettem őket, pedig már a cselekvés pillanatában megbántam mind. De tudod, hogy is szeretett volna, ha azt se tudta ki vagyok valójában? Nem ő volt a hibás, én magam, hogy engedtem neki, és úgy érzem ezzel a gondolattal ma sikerült megbocsátanom, megbékélnem. Végre tovább tudok lépni, és apámnak nincs igaza abban, hogy most újra elkövetem veled is ezt a hibát, amikor a te kérésedre beszélek vele úgy, hogy nekem nem fűlik a fogam hozzá. Neked semmi érdeked nem fűződik ahhoz, hogy kibéküljek vele, neked az a fontos, hogy én jól legyek. Te sosem kérnél tőlem olyat, amit magamtól ne tennék meg, vagy ha mégis, akkor veled ezt meg tudom beszélni. Te tényleg szeretsz engem – simogatja meg az arcom mosolyogva - Te vagy az egyetlen ezen a kibaszott világon – szomorodik el az arca - Mennyit baszogattam a barátaimat, amikor szerelmesek lettek, hogy elpuhultak, erre tessék, - nevet fel kínjában - én lettem a legnagyobb puhapöcs mind közül. Be kell mutassalak nekik valamikor.

- Will, anyukád rajongásig imád, csak a bűntudattól észre sem veszed, és a gyerekek apjukként szeretnek téged, feltétel nélkül. Biztos vagyok benne, hogy a barátaid is.

- Igen, igazad van. Talán ideje lenne ezt az önző világot magamhoz ölelni és nem elutasítón bezárkózni előle, hogy észre se vegyem az önzés nélkül adott szeretetet. Ha már akkor így teszek, lehet, összefutunk a vidámparkban, és minden másképp alakul.