Kicsim - BEFEJEZETT

9.

– A városvezetés nem kapcsoltatta ki az áramot. Néha járnak ki a kis pelyhes faszú huligánok is vandálkodni, de alapvetően még minden működik, és a helyén van – veszi le a kabátját és nézi, ahogy a kezembe veszem a kosárlabdát, hogy kosárra dobjak.

– Gyere! Simán rád verek vagy száz pontot! – cukkolom, és magam mögé dobom a kabátomat, ahogy teljesen beleélem magam a játékba.

Amint a labdához érek felém lép, hogy el is vegye, de a keze alatt átpattintom jobbra, és menekülni kezdek előle az asztalok és félkarú rablók között pattogtatva, figyelve rá, hogy ne legyen lépéshiba.

Egyszer egészen közel ér, eljátszom, hogy az arcának dobom a labdát, kicsit oldalra hajol, de akkor már nem léphetek, rádobok, de még a levegőben el is kapja, és megpördülve a tengelye körül már indul is, hogy pontot szerezzen. Két pattogtatás között kilököm a kezéből, rá is dobom, most kosár.

– Balettoztál, baszki? – nevet fel hangosan – Hogy a picsába tudsz te ilyen kecsesen kosárra dobni? – veszi le a pulcsiját, és a kabátomra dobja, majd megvárja, hogy odadobjam neki a labdát, most ő kezd.

– Ezt eddig csak Darts közben kérdezték a munkatársak, de sosem jártam még csak tartásjavításra sem. Örülök, hogy gerincem van a mai világban – tűnődök el, közben ez a piszok már meg is kerül, és be is dobja, egy pillanat volt az egész.

– Nem játszol tisztességesen! – nevetek fel hangosan, mikor rájövök, hogy átvert.

– Ha így tennék, sosem kaptalak volna meg – mondja komolyan, és a nadrágom derekát a merevedéséhez rántva néz velem farkasszemet tíz centiről – Én szereztem pontot, vetkőzz! – veszi szaporábban a levegőt, és gyanítom, hogy nem ez a pár lépésnyi futás miatt.

Megnyalom az alsó ajkam, amikor tudatosul bennem, mit is szeretne, és azonnal áthúzom a fejemen a felsőmet, kihúzva alatta a nadrágomból a fekete trikómat, és az előzőt is a kabátomon lévő pulcsira halmozom. Will elégedetten végigmér, majd a kezembe adja a labdát. Pontot szerzett, én kezdek. Már alig tudok a játékra figyelni, csak Will lebeg a szemem előtt, és az, ami a nadrágjában vár rám.

Felmutatom neki a mutatóujjamat és az emlékeimben kutatva megkeresem a zenegépet, majd hangosan felnevetek, amikor meglátom, milyen számok vannak benne.

– Hogy az istenbe tudtuk anno ezeket a szarokat meghallgatni? – szívok a cigibe, ami már időközben a számba került – Juj! Ez, de kemény! – nevetek fel, és bekapcsolom a U can't touch this-t.

– Hú, ezt ne, eddig nem süllyedünk – hagyja a számban a cigit, míg mellém állva keresgél az albumok között – Te jó ég! – nevet ő is halkan – Némelyikkel vallatni lehetne – szív egy slukkot, amikor elé tartom a csikket.

– Hát, valóban nem tudom elképzelni, ahogy Hip Hop Boyz-ra lejted a helyi diszkóban – nevetek fel, vizuális típus vagyok, nem tehetek róla.

– Akkor hogy tudsz elképzelni? – dől neki a zenegépnek karba font kézzel, mosolyogva.

– Mindenhogy máshogy – húzom kicsit, majd komolyabbra veszem – Hát, lássuk csak, körülbelül egy idősek vagyunk, szóval magamból indulok ki. A Sepultura, a Korn, Marilyn Manson nem te vagy – vizsgálom az arcát, felhúzza a szemöldökét, és félmosolyra húzódik a szája – Nirvana nem, Rammstein nem – húzom el a számat – Jadas Priest, AC/DC, Guns N'Roses és kibaszottul remélem, hogy a Metallica – fejezem be a gondolkodást.

– Érdekes. Szóval hard rock, heavy metal jöhet, progresszív már nem?

– Azt hittem a '90-es évekről beszélünk – sétálok a sorok között – Ha korábbiak, akkor jöhet a Zeppelin, a Black Sabbath és a Deep Purple.