Stolen Hearts //Loki ff MAGYAR// 𝐵𝐸𝐹𝐸𝐽𝐸𝑍𝐸𝑇𝑇

『Balhé』

Gyere velem - Nyújtja a kezét, amit egyből, és boldogan elfogadtam.

Felvette a Pókember-ruháját, és megfogta a derekam, és kihúzott az ablakon, és suhantunk, miközben én a nyakát szorongattam. Nem mertem lenézni. Mikor mindketten egy kicsit megdőltünk, még szorosabban fogtam a nyakát.

-Kérlek, tudom, hogy félsz, de megfojtasz.

-B... B... Oocsi- dadogom vérvörös arccal.

-Nembaj-suttogja, és puszit akar adni a homlokomra, de rájön, hogy maszk van rajta.

Elpirultam, és lenéztem, viszont inkább azt kívántam volna, hogy ne néztem volna le. Belülről remegtem, és még szorosabban húzódtam hozzá, a testünk teljesen összesimult.

Nem is tudtam, hogy hova megyünk, mégis ismerős volt a környék. Tele kocsikkal, és felhőkarcolókkal. Szerintem Manhattan-ben lehetünk, de nem voltam benne biztos. Egyre lassabban mentünk, míg végül megérkeztünk, letett, és ennyit mondott:

-Mr. Stark meg fog ölni.

Tony szemszöge:

Ott álltam a műhelyben, és csalódott arcom sokat árult el. De nem akartam, hogy a többiek beleavatkozzanak, így nekem kell majd elintézni, ezért a lányom szobája felé veszem az irányt. Sok lépcső van, nem is értem miért a legfelső emeletre teszem fel a szobáját. Miközben magamon mérgelődöm, hogy lehetek ennyire hülye és balfasz, észreveszek, egy kis hiányt.

-PEPPER! NINCS MEG ELYON!

Elyon szemszöge:

Itt ülök Peterrel, akit már 4 éve ismerek, és beszélgetünk. Sok mindenről, mint például a jövőmről. Meg, hogy a mai napot hogy fogom túlélni. Tudtam, hogy apám meg fog ölni, de nem érdekelt. Amit ma mondott, nem tetszett. És nem is fog. Amúgy is... Mit akarna tőlem egy istenség? Olyan sokáig firtattam ezt a témát, hogy megfeledkeztem arról, aki elhozott erre a békés környékre. Úgy éreztem, hogy még kéne neki köszönni, hogy vállata a felelősséget, és elhozott ide.

-Amúgy szívesen...-mondta, mintha a gondolataimban olvasna.

-Hát, köszi, tényleg... - Mondtam, de egy kérdés szúrta az oldalam. - Te amúgy hol laksz?

-Itt, ezen a házon... Mármint nem a házon, csak mi ülünk rajta.

-Értem...

-Be akarsz menni?

-Hát nekem igazán mindegy.

-Gyere, de ne lepődj meg.

-Beléptünk, és minden olyan otthonos. Még az a fiatal nő is, aki a konyhában ügyködik.

-Ő a nagynéném, May néni.

-Csókolom!-Köszönök, de valamiért csúnyán néz.

-Hát, akkor csókoljad! Amúgy szia!- Peter felé fordul. - Kérsz valamit enni?-Megrázza a fejét az említett.- És a barátnőd?

Ekkor egy kisebb sokkot kaptam.

Tony szemszöge:

-Sehol nincs? Tényleg mindent átfésültetek? P.É.N.T.E.K?

-Nincs semmi mozgás uram. De felhivhatom Peter Parkert, ha gondolja.

-Hívd csak, biztos nála van.

Elyon szemszöge:

Csörög Peter telefonja. Ugye nem apa? Elkezdtem félni... Peter csak ilyeneket mond: „Oké Mr. Stark", és „Rendben, Mr. Stark", meg „Meg fogja találni, Mr. Stark". És ez egy kicsit megijeszt. Mikor leteszi a telefont, ennyit mond:

-Mr, Stark, már nagyon ideges, szóval szerintem jobb, ha hazamegyünk. Hosszú lesz az út.

-Miért? Amúgy hol vagyunk?

-Hát Queensben.

Elindultunk, és megintcsak hálóhintával mentünk.

-Amúgy Peter... Neked tudja May néni, hogy te vagy Pókember?

-Nem, de nem is kell tudnia, mert úgyis túlságosan féltene. Még így is, pedig soha nem keveredek bajba.

-Értem.

Megint beálllt, az a kínos csönd. Sajna én még beszélgettem volna, de a félelem bennem volt, hogy mit kapok, viszont egy részben örültem neki, hogy ezt a lépést megtettem, de úgyis szobafogság lesz a vége.

1 órával később:

Mindenki sík ideg, hogy lehetek. De én annyival letudtam, hogy a fürdőben voltam, és el is hitték. Még apa is. Ott ordibált mindenkivel, hogy miért nem nézték meg a fürdőt. Etudva, csak egy kis leszidást kaptam, hogy legközelebb szóljak. Mégis egyvalaki nem hitte el. Megállított a lépcsőn, és annyit mondott:

-Jó kis hazugság, de ne feledd, hogy a hazugság, és a csínytevés istenét nem lehet megtéveszteni. Gratulálok, és nyugodj meg, nem fogom elmondani, viszont jó kislány legyél.

-Miért? Mi lesz? Megbüntet Loki úr?

-Ki tudja? A hangulatomon függ.

-Akkor már most kezdhetnéd- Súgom bele a fülébe.

Megragadja a karom. A szemembe néz, és magához húz.

-Kár, hogy ennyire elutasító vagy...  Viszont  nekem tetszik. - Mondja, és belemászik az aurámba.

-Majd holnap meglátjuk- Súgom a fülébe.