Büszkeség és balítélet (Jane Austen)

II. KÖNYV 3. FEJEZET

Mrs. Gardiner hamarosan megtalálta a módját, hogy négyszemközt beszélhessen Elizával. Őszintén megmondta neki a véleményét, majd így folytatta:

- Sokkal okosabb lány vagy, Lizzy, semhogy beleszeress valakibe csak azért, mert óvnak ettől - ezért merek veled nyíltan beszélni. Komolyan figyelmeztetni akarlak, hogy vigyázz. Ne keveredj bele, és őt se próbáld belekeverni olyan szerelembe, amelyet a vagyon hiánya kilátástalanná tesz. A személy ellen nincs semmi kifogásom; nagyon érdekes fiatalember, s ha annyi vagyona volna; amennyit megérdemel, szerintem nem is kívánhatnál jobb férjet. De ahogyan a dolog áll, ne engedd, hogy érzéseid elragadjanak. Értelmes teremtés vagy, s mi valamennyien elvárjuk, hogy használd is az eszedet. Meg vagyok róla győződve, hogy apád megbízik józan elhatározásodban és kifogástalan viselkedésedben. Ne okozz neki csalódást.

- Kedves néni, ez aztán komoly beszéd!

- Igen, és remélem, téged is komoly válaszra késztet.

- Megnyugtatom, hogy nincs semmi oka az aggodalomra. Vigyázni fogok magamra és Wickhamre is. Ha tőlem függ, nem fog belém szeretni.

- Látom, Elizabeth, most nem beszélsz komolyan.

- Bocsásson meg, megpróbálom újra elmagyarázni. Jelenleg nem vagyok szerelmes Wickhambe; nem, ezt határozottan állíthatom. De annyit mondhatok, hogy ő a legkellemesebb ember, akivel valaha találkoztam... és ha igazán belém szeretne... de azt hiszem, jobb, ha nem kerül erre sor. Belátom, milyen meggondolatlanság volna. - Ó, az a rettenetes Darcy! - Apám jó véleménye számomra nagyon megtisztelő, s szerencsétlen volnék, ha elveszteném. De apám maga is kedveli Wickhamet. Egyszóval, kedves néni, nagyon sajnálnám, ha bárkinek is boldogtalanságot okoznék maguk közül; de mindennap látjuk, hogy ha a fiatalok szeretik egymást, a vagyon pillanatnyi hiánya ritkán riasztja vissza őket a házasodástól, hogyan ígérjem hát meg; hogy kísértés esetén bölcsebb leszek, mint annyi embertársam, vagy honnan tudjam, hogy csakugyan bölcs dolog-e ellenállni a kísértésnek? Egyebet tehát nem ígérhetek, csak azt, hogy nem fogom elsietni a dolgot. Nem fogom elhamarkodva azt hinni, hogy egyedül értem lángol. Ha vele vagyok, nem fogok epekedni. Egyszóval megteszem, ami tőlem telik.

- Talán az is jó lesz, ha elveszed a kedvét a túlságosan gyakori látogatástól. Legalábbis ne emlékeztesd az édesanyádat, hogy hívja meg.

- Mint a múltkor tettem - mondta Elizabeth, mosolyogva az eseten. - Igaza van, az ilyesmitől okosabb tartózkodni. De ne gondolja, hogy ő mindig ilyen gyakori vendég. Ezen a héten maguk miatt hívták meg annyiszor. Hiszen tudja, hogy anyám felfogása szerint a vendégeknek állandóan társaság kell. De őszintén, szavamra ígérem, igyekezni fogok azt tenni, ami a legokosabb, s remélem, ezzel meg van elégedve.

A nagynéni helyeslése után Elizabeth megköszönte a jóindulatú figyelmeztetést, s a beszélgetés véget ért. Ritkán fordul elő, hogy valaki ilyen kényes kérdésben kap tanácsot, s nem haragszik meg miatta.

Röviddel Gardinerék és Jane elutazása után Collins visszatért Hertfordshire-be de mivel Lucaséknál szállt meg, érkezése nem okozott nagyobb gondot Mrs. Bennetnek. Az esküvő napja rohamosan közeledett, s végül Mrs. Bennet is kénytelen volt beletörődni az elkerülhetetlenbe, sőt még rosszkedvűen egyszer-kétszer azt is kijelentette, hogy óhajtja mindkettőjük boldogságát. Csütörtökre tűzték ki az esküvőt, és Miss Lucas szerdán ment hozzájuk búcsúlátogatásra. Elizabeth szégyellte, hogy anyja csak kelletlenül és szűkszavúan gratulál; ő maga őszintén meg volt hatódva, s amikor Charlotte felállt, hogy elbúcsúzzék, kikísérte. Miközben lementek a lépcsőn, Charlotte megszólalt:

- Ígérd meg, Eliza, hogy gyakran fogsz írni.

- Erre okvetlenül számíthatsz.

- Még valamit szeretnék kérni tőled: mielőbb látogass meg.