Mikor a többiek elmentek, Eliza - mintha minél jobban fel akarná magát lovalni Darcy ellen - elővette és gondosan átolvasta az összes levelet, amelyeket Jane írt neki Kentbe. Nem volt bennük kimondott panasz, nem elevenítették fel a múlt eseményeit, egyetlen szóval sem céloztak mostani szenvedésére. De minden levélben, úgyszólván minden során meglátszott, hogy elszállt az a jókedv, amely azelőtt Jane stílusából áradt: egy derűs, kiegyensúlyozott, mindenki iránt jóindulatú lélek vidámsága, melyre régebben alig borult árnyék. Elizabeth megvizsgált minden mondatot, melyből nyugtalanság érződött ki, sokkal nagyobb figyelemmel, mint az első olvasásnál. Darcy szégyenletes dicsekvése, hogy mennyi fájdalmat sikerült okoznia, még jobban átéreztette Elizával nővére gyötrelmeit. Kissé megvigasztalta az a gondolat, hogy Darcy rosingsi látogatása két nap múlva véget ér, s még nagyobb megkönnyebbüléssel gondolt arra, hogy két héten belül ő maga újból együtt lesz Jane-nel, s hozzájárulhat teljes lelki felépüléséhez mindazzal, amire csak a szeretet képes.
Mikor Darcy távozására gondolt, eszébe kellett hogy jusson az is: unokabátyja vele együtt fog elmenni. De Fitzwilliam ezredes nyíltan megmondta, hogy nincsenek szándékai, s noha kellemes ember, Elizának esze ágában sem volt miatta bánkódni.
Éppen ezt a kérdést tisztázta magában, amikor hirtelen megszólalt a kapucsengő. Elizabeth szíve kissé megrebbent a gondolatra, hogy Fitzwilliam ezredes lehet odakünn, aki egyszer már késő este ellátogatott hozzájuk - talán most egyenesen azért jött, hogy az ő hogyléte felől tudakozódjék. De erről a gondolattól hamar le kellett tennie, s egészen más érzések vettek rajta erőt, mert legnagyobb meglepetésére Darcy lépett be a szobába. Rögtön egészsége iránt érdeklődött, szapora, izgatott szavakkal - csak azért jött, hogy megtudja, jobban érzi-e már magát. Elizabeth hideg udvariassággal válaszolt. Darcy néhány pillanatra leült, aztán felugrott, s járkálni kezdett a szobában. Elizabeth csodálkozva nézte, de nem szólt egy szót sem. Néhány percnyi hallgatás után Darcy izgatottan odalépett hozzá, és így kezdte:
- Hiába volt minden vívódásom... nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát.
Elizabeth elképedését nem lehet leírni. Csak ámult, pirult, nem hitt a fülének, és hallgatott. Darcy ezt elegendő biztatásnak vélte, és legott kitört belőle a vallomás - mindaz, amit már régóta érzett Elizabeth iránt. Jól beszélt, de a szív érzései mellett más érzelmek is sorra kerültek, s a büszkeség éppúgy ékesszólásra késztette, mint a gyöngéd vonzalom. Hogy Elizabeth alacsonyabb rangú, hogy ez a szerelem lealázza őt, hogy vannak családi akadályok, melyeket a józan ész mindig szembeszegezett a szív hajlamával - minderről oly hévvel szónokolt, melyet talán indokolt a megsebzett fölény tudata, de amely aligha mozdíthatta elő a leánykérés sikerét.
Bármilyen mélyen gyökerezett is ellenszenve, Elizának éreznie kellett, milyen kitüntetés, hogy egy ilyen ember szereti, s noha szándéka egy pillanatra sem ingott meg, eleinte sajnálta, hogy fájdalmat fog okozni neki; de Darcy későbbi szavai annyira felingerelték, hogy a harag elnyomott minden együttérzést. Mégis uralkodni próbált magán, hogy nyugodtan válaszolhasson, ha Darcy végez mondanivalójával. Befejezésül vonzalma erejéről beszélt, amelyet minden igyekezete ellenére sem bírt leküzdeni, majd azt a reményét fejezte ki, hogy jutalmul elnyerheti Elizabeth kezét. Amint ezt mondta, a leány világosan látta rajta, hogy nem kételkedik a kedvező válaszban. Félelmet és bizonytalanságot emlegetett ugyan, de arcán a feltétlen biztonság kifejezése ült. Ez a körülmény még jobban felbőszítette Elizát, s amikor Darcy elhallgatott, Elizának arcába szökött a vér, úgy válaszolt neki:
- Ilyen esetekben, úgy tudom, az a bevett szokás, hogy köszönetet fejezzünk ki a megnyilatkozó érzelmekért, még akkor is, ha nem tudjuk azokat viszonozni. Természetes lenne, hogy lekötelezve érezzem magam, s ha megvolna bennem a hála érzése, most köszönetet mondanék önnek. De ilyesmit nem érzek - sohasem pályáztam az ön jó véleményére, amelyben akarata ellenére részesített. Sajnálom, ha bárkinek fájdalmat okoztam. De nem történt szándékosan, s remélem, a fájdalom hamar elmúlik. Azok a meggondolások, melyek - ön szerint - sokáig visszatartották attól, hogy bevallja érzelmeit, e magyarázatom után könnyen úrrá lesznek felettük.
أنت تقرأ
Büszkeség és balítélet (Jane Austen)
عاطفيةJane Austen még húszéves sem volt, amikor első formájában papírra vetette máig legsikeresebb művét, mely az idők során az egyik legjelentősebb angol klasszikus regénynek ítéltetett. Írásának főhőse a két Dashwood nővér - a józan gondolkodású, higgad...
