Büszkeség és balítélet (Jane Austen)

III. KÖNYV 17. FEJEZET

Drága Lizzym, hát ti merre jártatok? - ezzel a kérdéssel fogadta Jane Elizát, amint húga belépett a szobába, s a többiek is mind ezt kérdezték, mikor leültek az asztalhoz. Elizabeth nem mondott egyebet válaszolni, mint hogy beszélgetés közben elkóboroltak, a végén maga sem tudta, merre. Elpirult, miközben beszélt, de sem pirulása, sem szavai nem keltettek semmiféle gyanút.

Az est csöndesen telt el, minden érdekesebb esemény nélkül. A hivatalos jegyesek beszélgettek és nevetgéltek, a titkos mátkapár hallgatott. Darcy nem volt az a természet, akinél a boldogság kitörő jókedvben nyilvánul meg; Elizabeth pedig izgatott és zavart lelkiállapotában inkább tudta, hogy boldog, semmint érezte. Így is eléggé elfogódott volt, és sejtette, hogy egyéb nehézségek várnak reá. Arra gondolt, mit fog szólni a családja, ha értesülnek az eljegyzésről, hiszen Jane-t kivéve egyikük sem szíveli Darcyt, sőt attól kellett tartania, hogy a többiek ellenszenvvel viseltetnek iránta, amelyet még nagy vagyona és társadalmi helyzete sem győzhet le.

Elizabeth este feltárta szívét Jane előtt. Miss Bennet általában nem hajlott a gyanakvásra, de most egy szavát sem hitte el.

- Ne tréfálj velem, Lizzy! Hiszen ez lehetetlen! Hogy eljegyezted magad Mr. Darcyval! Nem, nem, engem ugyan nem szedsz rá. Tudom én, hogy ez képtelenség.

- Mondhatom, ez jól kezdődik! Tebenned bíztam egyedül, ha te nem hiszed el, mit szóljanak a többiek? De hidd el nekem, hogy komolyan beszélek; amit mondok, az színigazság. Még most is szeret, és én a menyasszonya vagyok.

Jane kételkedve nézett húgára.

- Ó, Lizzy, ez lehetetlen! Hiszen tudom, mennyire nem szíveled őt.

- Nagyon rosszul tudod, a múltat el kell felejtenünk. Azelőtt talán nem szerettem őt annyira, mint most. De ilyen esetekben legnagyobb baj a jó emlékezőtehetség. Én is most említem utoljára a múltat.

Miss Bennet sehogy sem tudott magához térni az álmélkodásból. Elizabeth újra biztosította nővérét, most már komolyabb hangon, hogy minden szava igaz.

- Jóságos isten! Hát csakugyan így van? Igen, most már el kell hinnem! - kiáltotta Jane. - Drága, édes Lizzym, én igazán... szívből gratulálok neked... de bizonyos vagy benne?... Bocsáss meg a kérdésért... Egészen bizonyos vagy abban, hogy boldog leszel vele?

- Efelől nyugodtan alhatsz. Mi már megállapodtunk abban, hogy mi leszünk a legboldogabb házaspár a világon. De mondd, örülsz neki, Jane? Meg leszel elégedve ilyen sógorral?

- Hogyne, nagyon is. Nagyobb örömet nem is szerezhettél volna Bingleynek meg nekem. Mi beszéltünk is a dologról, de azt hittük, hogy lehetetlen. És mondd, igazán eléggé szereted? Ó, Lizzy, tégy akármit, csak ne menj férjhez szerelem nélkül. Bizonyos vagy benne, hogy, úgy szereted Darcyt, ahogy kell?

- Persze. Sőt ha mindent elmondok, azt fogod mondani, hogy jobban szeretem őt, mint kellene.

- Hogy érted ezt?

- Hát bizony be kell vallanom neked, hogy még Bingleynél is jobban szeretem. Most aztán félek, hogy megharagszol rám.

- Drága húgocskám, beszélj végre komolyan! Ilyen fontos dolgot nem szabad tréfával elütni. Mondj el mindent, amit tudnom kell, mégpedig rögtön. Mondd meg, mióta vagy szerelmes belé?

- Olyan lassan jött rám ez a szerelem, hogy azt sem tudom, mikor kezdődött. De talán onnan lehet keltezni, amikor megpillantottam az ő gyönyörű pemberleyi birtokát.

Jane most még egyszer kérte húgát, hogy beszéljen végre komolyan, s ennek meg is volt a kívánt hatása; Elizabeth ünnepélyes fogadkozása meggyőzte nővérét, hogy itt komoly szerelemről van szó. Miután erre nézve megnyugodott, Miss Bennet többet nem is akart tudni.