Büszkeség és balítélet (Jane Austen)

III. KÖNYV 13. FEJEZET

Néhány nappal e látogatás után Bingley ismét megjelent, mégpedig egyedül. Barátja aznap reggel Londonba utazott, azzal, hogy tíz nap múlva tér vissza. Bingley több mint egy órát töltött velük, és feltűnően jókedvű volt. Mrs. Bennet ott akarta fogni ebédre, de a fiatalember nagy sajnálkozva közölte, hogy már máshová ígérkezett.

- Ha legközelebb eljön, remélem, több szerencsénk lesz - mondta Mrs. Bennet.

Bingley kijelentette erre, hogy bármikor nagyon örülne stb. stb., és ha Mrs. Bennet megengedi, hamarosan tiszteletét teszi náluk.

- El tudna jönni holnap?

Hogyne, másnapra még nem kötelezte el magát, s e meghívást örömmel elfogadja.

El is jött, mégpedig olyan korán, hogy egyik hölgy sem volt még felöltözve. Mrs. Bennet pongyolában, félig fésületlenül rohant be leányához.

- Jane, szívem, siess, és menj le rögtön. Itt van már... Mr. Bingley itt van... már megérkezett. Siess, siess, ahogy csak tudsz. Jöjjön, Sarah, azonnal... ide, Miss Bennethez, segítse fel a ruháját. Ne törődjön most Miss Lizzy frizurájával.

- Mihelyt készen vagyunk, rögtön lemegyünk - mondta Jane -, de Kitty bizony sokkal frissebb, mint mi, mert már egy félórája felment a szobájába.

- Az ördög vigye Kittyt! Mi köze neki az egészhez? Siess már, az istenért! Mondd, hova tetted az övedet, drágám?

De miután anyja távozott, Jane nem volt hajlandó lemenni, csak az egyik testvérével.

Este Mrs. Bennet megint csak azon buzgólkodott, hogy Bingley egyedül maradjon Jane-nel. Tea után Mr. Bennet szokása szerint visszavonult a könyvtárszobába, Mary pedig felment zongorázni. Miután az öt kölönc közül kettőtől megszabadult, Mrs. Bennet jó ideig csak ült, és a szemével integetett Elizának meg Catherine-nek, de minden eredmény nélkül. Elizabeth nem volt hajlandó észrevenni a figyelmeztetést, Kitty pedig, amikor végre észrevette, a legártatlanabb hangon megszólalt:

- Mi a baj, mama! Miért hunyorgat rám folyton? Akar tőlem valamit?

- Semmit, kislányom, semmit a világon.... Dehogyis hunyorgattam rád. - Öt percig csöndben ült a helyén, de mivel nem akarta elszalasztani ezt a kitűnő alkalmat, hirtelen felkelt, és odaszólt Kittynek:

- Gyere, szívem, valamit akarok neked mondani - s ezzel kivitte magával a szobából. Jane rögtön Elizára pillantott, szégyenkezve anyja mesterkedésén, és szemével kérve húgát, hogy ne hagyja őt cserben. Néhány perc múlva Mrs. Bennet kinyitotta félig az ajtót, és beszólt:

- Lizzy, drágám, szeretnék neked valamit mondani. Elizabeth kénytelen volt engedelmeskedni.

- Tudod, legjobb, ha magukra hagyjuk őket - mondta az anyja, mihelyt az ajtó becsukódott. - Kitty meg én felmegyünk az öltözőszobámba.

Elizabeth nem is próbált vitatkozni anyjával, hanem szép nyugodtan a hallban maradt, amíg Mrs. Bennet Kittyvel együtt el nem tűnt, aztán visszament a szalonba.

Mrs. Bennet aznapi tervei mind füstbe mentek. Bingley elragadóan viselkedett, de nem kérte meg leánya kezét. Könnyed és vidám természete nagyban hozzájárult az est sikeréhez, jól tűrte az asszony tolakodó figyelmességét, s oly elnézően és komoly képpel hallgatta végig sületlen megjegyzéseit, hogy Jane már ezért is hálás volt.

Nem is kellett nagyon marasztalni vacsorára, s búcsúzás előtt megbeszélték, főleg Bingley és Mrs. Bennet kezdeményezésére, hogy másnap eljön vadászni a ház urával.

Ettől a naptól fogva Jane nem beszélt többé közömbösségről, sőt Bingley neve szóba sem került a két nővér között. Elizabeth azzal a boldog tudattal tért nyugovóra, hogy a dolog csakhamar szerencsés véget ér, ha ugyan Darcy nem jön korábban vissza. Komolyabb pillanataiban viszont félig-meddig biztosra vette, hogy mindez nem történhetett volna meg az illető úriember hozzájárulása nélkül.