Büszkeség és balítélet (Jane Austen)

III. KÖNYV 14. FEJEZET

Egyik reggel, körülbelül egy héttel azután, hogy Bingley eljegyezte Jane-t, ő meg a család nőtagjai éppen az ebédlőben ültek, amikor hirtelen kocsizörgésre figyeltek fel; mindnyájan az ablak felé néztek, s látták, hogy egy négylovas hintó hajt a ház elé. Ilyen korán nem szokott vendég érkezni, s egyik szomszédjuknak sem volt ilyen hintója. A lovakon látszott, hogy postalovak; a kocsi és a bakon ülő inas libériája ismeretlen volt előttük. Annyi azonban bizonyos volt, hogy vendég érkezik, s ezért Bingley rögtön rábeszélte Jane-t, hogy térjenek ki a hívatlan látogató elől, és sétáljanak el a kis ligetbe. El is indultak, a hátramaradó három nő pedig tovább találgatta, bár minden eredmény nélkül, hogy ki ülhet a kocsiban, amikor feltárult az ajtó, és belépett rajta a látogató: Lady Catherine de Bourgh.

Persze mindnyájan el voltak készülve arra, hogy itt meglepetés lesz, de ámulatuk nagyobb volt, mint várták. Mrs. Bennet és Kitty nem ismerték ugyan a hölgyet, de ők mégis kevésbé lepődtek meg, mint Elizabeth.

Lady Catherine a szokottnál is barátságtalanabb arccal lépett be a szobába. Elizabeth köszönésére csak könnyed biccentéssel felelt, aztán leült, de nem szólt egy szót sem. Mikor bejött, Elizabeth megmondta az anyjának, hogy ki a vendég, bár őladysége egy szóval sem kérte, hogy mutassa be.

Mrs. Bennet odavolt a csodálkozástól - hízelgett neki, hogy ilyen előkelő látogató fordul meg a házában, és túláradó udvariassággal fogadta. Lady Catherine szótlanul ült egy pillanatig, aztán nagyon feszesen Elizához fordult:

- Remélem, jól van, Miss Bennet. Ez a hölgy bizonyára az édesanyja.

Elizabeth nagyon kurtán azt felelte, hogy igen.

- Az pedig bizonyára az egyik húga.

- Igen, mylady - szólt közbe Mrs. Bennet, aki boldog volt, hogy Lady Catherine-nel beszélhet. - Nála csak egy lányom fiatalabb. A legkisebb nemrég ment férjhez, a legidősebb pedig kint sétál azzal a fiatalemberrel, aki nemsokára már a családunkhoz fog tartozni.

- Látom, nagyon kis parkjuk van - szólalt meg ismét Lady Catherine, rövid szünet után.

- Igen, persze hogy kicsi Rosingshoz képest; de tessék elhinni, mylady, sokkal nagyobb, mint Sir William Lucas parkja.

- Ez nem lehet valami kellemes szoba nyáron, estefelé; az ablakok nyugatra néznek.

Mrs. Bennet megnyugtatta vendégét, hogy ebéd után sohasem tartózkodnak a nappaliban, aztán hozzátette:

- Szabad-e érdeklődnöm, mylady, jól van-e Mr. Collins és a felesége?

- Igen, nagyon jól. Tegnapelőtt este voltak nálam. Elizabeth most azt várta, hogy Lady Catherine átad egy levelet Charlotte-tól, mert ez lett volna a látogatás egyetlen valószínű oka. De semmiféle levél nem került elő, s Elizabeth teljesen tanácstalan volt.

Mrs. Bennet igen előzékenyen frissítőket kínált őladységének, de Lady Catherine nagyon határozottan s nem valami udvariasan kijelentette, hogy nem eszik semmit. Aztán felállt, és odaszólt Elizának:

- Úgy látom, Miss Bennet, hogy a gyep egyik oldalán egész szép kis vadon van. Szívesen sétálnék ott kicsit magával, ha megtisztelne a társaságával.

- Menj csak, drágám - kiáltotta az anyja -, mutasd meg őladységének a sétányokat! A remetelak bizonyára meg fogja nyerni tetszését.

Elizabeth engedelmeskedett, felszaladt a szobájába a napernyőjéért, aztán lekísérte az előkelő vendéget a lépcsőn. Amint keresztülmentek a hallon, Lady Catherine benyitott az ebédlőbe és a szalonba, rövid szemle után megállapította, hogy egész rendes szobák, és ezzel továbbment.