Büszkeség és balítélet (Jane Austen)

III. KÖNYV 8. FEJEZET

Mr. Bennetnek azelőtt is gyakran megfordult a fejében, mennyivel helyesebb volna, ha nem élné fel egész jövedelmét, hanem minden évben félretenne valamit: így több maradna gyermekeinek és feleségének, ha Mrs. Bennet túlélné őt. Ez a gondolat most jobban gyötörte, mint valaha. Ha teljesítette volna kötelességét e tekintetben, most nem kellene Lydia becsületének és jó hírének romjait a nagybácsi pénzén megvásárolni. Ez esetben a legilletékesebb személyre hárult volna az öröm, hogy Nagy-Britannia egyik leghaszontalanabb fiatalemberét rávegye a Lydiával kötendő házasságra.

Mr. Bennetet komolyan bántotta, hogy sógora egyedül viselje egy olyan ügy költségeit, amely senkinek sem ígért jót. Elhatározta hát, hogy lehetőleg megtudja, mennyit áldozott Mr. Gardiner, és minél hamarabb lerója nála adósságát.

Amikor Mr. Bennet megházasodott, teljesen fölöslegesnek érezték a takarékoskodást, hiszen úgyis fiuk fog születni. S mihelyt nagykorú lesz a fiú, a kötött birtok is felszabadul, s az özvegy és a fiatalabb gyermekek majd gond nélkül élhetnek. Öt leány jött egymás után, de a fiú egyre késett, bár Mrs. Bennet még sok évvel Lydia születése után is bízott a jövetelében. Végre felhagytak a reménnyel, de akkor már késő lett volna takarékoskodni. Mrs. Bennetnek semmi érzéke nem volt a gazdálkodáshoz, s csak férje független, elvonult életmódjának köszönhették, hogy nem keveredtek adósságba.

A házassági szerződés ötezer fontot biztosított Mrs. Bennetnek és a gyermekeknek. De hogy milyen arányban oszlik meg az összeg a leányok között, ez a szülők akaratától függött. Ez volt az egyik pont, amelyet most, legalább Lydia esetében, tisztázni kellett, s Mr. Bennet habozás nélkül hozzájárulhatott a levélben foglalt ajánlathoz. Hálás, de tömör szavakkal köszönte meg sógorának jóságát, aztán közölte vele, hogy teljes mértékben helyesli eddigi lépéseit, és szívesen teljesíti az ő nevében vállalt kötelezettségeket. Soha nem gondolta volna, hogy ha Wickhamet rá lehet is bírni a házasságra, ez olyan kevés áldozattal jár majd, mint az ajánlott megegyezés. Az évi száz font járadék neki tíz font megterhelést sem jelent, hiszen Lydia kosztja és zsebpénze, meg a folytonos pénzajándékok, amelyeket anyja dugdos neki, együttvéve majdnem száz fontra rúgnak.

Kellemesen lepte meg Mr. Bennetet az is, hogy ily csekély erőfeszítést kívánnak tőle; mert legfőbb vágya jelenleg az volt, hogy minél kevesebbet zaklassák ezzel az üggyel. Első dührohamában buzgón nekilátott a nyomozásnak - de dühe már lelohadt, s természetesen visszasüllyedt régi tespedésébe. A levelet hamar megírta, mert amilyen nehezen kezdett valamihez, oly gyors volt az elintézésben. Pontosabb adatokat kért, hogy mivel tartozik sógorának, de Lydiára annyira haragudott, hogy egy árva szót sem üzent neki.

A jó hír gyorsan elterjedt a házban, s hamarosan híre futott a környéken is, ahol filozofikus nyugalommal fogadták. Persze érdekesebb társalgási téma, ha Miss Lydia Bennetnek nincs maradása Londonban, de azt is örömhírként üdvözölték volna, ha távol a világtól, valami messzi tanyán senyved. Igaz, az esküvőről is bőven lehetett pletykálni, és az a sok jólelkű szerencsekívánat, amely a rosszmájú merytoni vénasszonyok ajkán régebben elhangzott, a megváltozott körülmények között sem vesztett sokat éléből, hiszen biztosra vették, hogy ilyen férj oldalán Lydiának keserves lesz a sorsa.

Mrs. Bennet már két hete nem jelent meg a családi körben, de a boldog nap örömére újból elfoglalta helyét az asztalfőn, bosszantóan vidám hangulatban. Diadalát nem tompította semmiféle szégyenérzés. Férjhez adni egyik leányát: ez volt Mrs. Bennet leghőbb óhaja, amióta Jane elmúlt tizenhat éves, s e vágy most beteljesülés előtt állt. Minden gondolata, minden szava akörül forgott, ami együtt jár a nagyvilági esküvőkkel - egyébről sem beszélt, csak a finom muszlinruhákról, az új hintókról és a személyzetről. Gondolatban buzgón átkutatta a környéket, hol találhat megfelelő házat leánya számára, s bár nem tudta és nem is számolgatta, mennyi jövedelmük lesz, sok házról máris kijelentette, hogy számukra nem elég nagy vagy nem elég előkelő.