Büszkeség és balítélet (Jane Austen)

III. KÖNYV 7. FEJEZET

Két nappal Mr. Bennet hazaérkezése után Jane és Elizabeth éppen a kertben, a ház mögött sétálgattak, amikor látták, hogy a házvezetőnő jön feléjük. Mivel azt hitték, hogy anyjuk hívatja őket, ők mentek elébe; de mikor a közelébe értek, a házvezetőnő nem Mrs. Bennettől hozott üzenetet, hanem így szólt Jane-hez:

- Bocsánatot kérek, kisasszony, a zavarásért, de reméltem, jó hírek jöttek Londonból, ezért bátorkodom érdeklődni.

- Hogy érti ezt, Mrs. Hill? Semmiféle hírt nem kaptunk Londonból.

- Jaj, drága kisasszony! - kiáltotta Mrs. Hill álmélkodva. - Hát nem tudja, hogy küldönc jött Mr. Gardinertől? Már egy félórája itt van, levelet hozott az úrnak.

A lányok nekiiramodtak, szóhoz sem jutva az izgatottságtól. A hallon keresztül a reggelizőszobába rohantak, onnan a könyvtárba, de apjuk nem volt sehol; már az emeleten akarták keresni, anyjuk szobájában, amikor szembejött velük az inas, és így szólt:

- Ha a gazdámat tetszik keresni, az imént láttam a liget felé menni.

Erre a hírre megint keresztülrohantak a hallon, és a pázsiton át apjuk után szaladtak, aki megfontolt léptekkel ment a kis erdő felé az istálló túlsó oldalán.

Jane nem volt sem olyan fürge, sem olyan gyakorlott futó, mint Elizabeth, hamar elmaradt hát húga mögött, aki lihegve és kifulladva utolérte apját, s izgatottan kiáltotta:

- Ó, papa, mondja, mi újság? Jött valami hír a bácsitól?

- Igen, levelet küldött, gyorspostával.

- És milyen a hír? Jó vagy rossz?

- Milyen jó hírt lehetne várni? - kérdezte az apja, előhúzva zsebéből a levelet. - Talán legjobb lesz, ha magad elolvasod.

Elizabeth türelmetlenül kapta ki a kezéből - most Jane is odaért.

- Olvasd hangosan - mondta az apja -, magam is alig tudom, mi van benne.

Gracechurch Street,
augusztus 2, hétfő

Kedves sógorom,

végre hírt adhatok unokahúgomról, s remélem, hogy e hírt egészben véve kielégítőnek fogod találni. Alighogy elutaztál szombaton, sikerült megtudnom, hogy Londonnak mely részében rejtőznek. A részleteket majd élőszóval mondom el. Most csak annyit, hogy megtaláltam őket, és beszéltem mindkettőjükkel...

- Akkor úgy van, ahogy mindig reméltem! - kiáltotta Jane. - Megesküdtek!

Elizabeth tovább olvasott:

...beszéltem mindkettőjükkel. Nem esküdtek meg, és úgy látom, nem is állt szándékukban; de amennyiben hajlandó vagy teljesíteni a kötelezettségeket, amelyeket a te nevedben vállaltam, remélem, rövidesen meglesz az esküvő. Mindössze azt kérik tőled, hogy szerződésben biztosítsd Lydiának a ráeső egyenlő részt az ötezer fontból, amelyet leányaid a szülők halála után örökölnek; azonkívül kötelezni kell magad, hogy évi száz font járadékot adsz neki, amíg élsz. Ezek a feltételek, amelyeket én - tekintettel a körülményekre - habozás nélkül elfogadtam, amennyiben feljogosítva éreztem magam, hogy helyetted intézkedjem. Gyorspostával küldöm ezt a levelet, hogy haladék nélkül választ kaphassak. Magad is láthatod az említett feltételekből, hogy Mr. Wickham anyagi helyzete nem olyan reménytelen, mint általában hiszik. E tekintetben tévedtek az emberek, s én örömmel közölhetem, hogy még az összes adósságok rendezése után is marad egy kis pénz, amit unokahúgom nevére lehet írni, saját vagyona mellett. Ha olyan meghatalmazást küldesz nekem - s ezt bizonyosra veszem -, hogy teljes joggal járjak el helyetted az egész ügyben, rögtön utasítom Haggerstont, hogy annak rendje és módja szerint készítse el a szerződést. Nincs rá semmi szükség, hogy ismét Londonba jöjj; maradj csak nyugodtan Longbournban, én majd szorgosan és gondosan elintézek mindent. Küldd el a választ, amilyen gyorsan csak lehet, és úgy írj, hogy ne lehessen félreérteni. Úgy gondoljuk legjobbnak, hogy unokahúgom a mi házunkból esküdjék - remélem, nincs ellene kifogásod. Lydia ma költözik hozzánk. Mihelyt újabb fejlemények lesznek, azonnal írok. Szerető sógorod stb.