Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

3. fejezet

− Szerintetek jöjjünk vissza később? – csapta meg egy ijedt hang a fülüket. – Előbb nyírják ki egymást, mint megebédezzünk.

− Ne beszélj szamárságokat, Ronald – mondta Sarah. – Piton professzor előbb átkozna meg téged, mint engem – mosolygott negédesen a vörös hajú fiúra.

Ron nagyot nyelve pillantott a komor tekintettel ülő férfire.

− Indulj már – lökte meg enyhén Hermione. Ron végre megindult feléjük, de ügyelt arra, hogy ő álljon meg a legmesszebb Pitontól.

Perselus felvont szemöldökkel nézett a három jóbarátra, akik hiába álltak, mégis úgy érezték magukat, mintha a férfi feléjük emelkedne.

− Miért jöttetek? – kérdezte végül Sarah, mert nem úgy nézett ki, mintha bármelyikük is meg akarna szólalni, és Perselus sem bűvölt szavakat az égbe.

− Mi, öhm – köszörülte meg a torkát Harry. – Mi szerettünk volna Piton professzorral beszélni – pillantott végül a férfire a fiú, aki csak felvonta a szemöldökét.

− Hagyjalak magatokra?

− Ne! – kiáltott egyszerre Ron és Harry is. Sarah furcsállva nézett rájuk, majd csípőre tette az egyik kezét.

− Látja, magától konkrétan jobban rettegnek, mint Voldemorttól – pillantott az önelégülten bazsalygó férfire a lány.

Senkinek sem vallották be, mi is van közöttük. Eléggé nyilvánvaló volt mindenki számára, aki közelebbről látta őket, de egyikük sem mondta ki, mert abból botrány lett volna. Egy tanár és egy diák. Volt elég bajuk mindkettejüknek, senki sem akart még több rosszat a fejükre.

Így mindenki szemet hunyt és úgy tett, mintha a két személy egyszerű barátok lennének, akik egymás között bizalmasan viszonyulnak a másikhoz, de ha más is megjelenik, rögtön formálissá válik a kapcsolatuk.

− Igen, nos – ragadta magához végül a szót Hermione. – Szeretnénk bocsánatot kérni, amiért annyi éven keresztül azt hittük, hogy halálfaló.

Halálfaló voltam, Miss. Granger.

Vonta meg a vállát Piton, és Sarahnak el kellett fojtania egy szórakozott mosolyt. A férfi nem fogja megkönnyíteni a dolgukat.

− A lényeg, hogy elítéltük – szólalt meg Harry. – És ezért szeretnénk bocsánatot kérni. Rosszul álltunk önhöz.

Igazán megható a sajnálkozásuk, de ez nem jelenti azt, hogy rögtön cimborák leszünk.

A három jóbarát olyan elborzadva nézett Perselusra, mintha az most közölte volna velük, hogy mostantól mindennap ott kell lenniük mellette és szórakoztatniuk kell őt.

− Mi csak sajnáljuk a viselkedésünket. Tiszteletlenek voltunk önnel szemben – mondta Hermione.

Piton aprót biccentett, majd intő mozdulatot tett a kezével kifelé. Harryék egymásra néztek, majd Sarah-ra. A lány nyugtatólak rájuk mosolygott.

Ahogy haladtak kifelé még elcsípték Ron suttogását.

− Komolyan félelmetesebb, mint Tudjukki.

Sarah halkan felnevetett és Perselusra pillantott. A férfi eltöprengő tekintettel meredt a becsukódó ajtóra.

**********

− Igyekszek vissza – mondta Sarah, majd gyors körbepillantott, és mikor meggyőződött róla, hogy senki sincs körülöttük, lehajolt és megcsókolta a férfit.

Eljött Dracoék tárgyalásának a napja. Délelőtt Mrs. Malfoyét, míg ebéd után a fiáét tartották. Sarah mindkettőn részt vesz, mint tanú, ezért kénytelen volt aznapra magára hagyni Perselust.

A férfi maga is ment volna, mert aggódott a keresztfiáért és annak édesanyjáért is, arról nem is beszélve, hogy Sarah-t sem akarta újból a hiénák közé engedni, de mivel még mindig ágyhoz volt kötve, nem sok beleszólása lehetett a dologba. Kénytelen volt várni, és ez jobban dühítette, mintha egy csapat hugrabugossal kellett volna lelkiznie.

Sarah maga mögött hagyta a gyengélkedőt és az igazgatónő irodája felé vette az irányt, hogy használhassa a kandallóját. A Minisztériumba érve azonnal meglátta a szökőkutat, ami körül az öt szobor állt. Varázslók és boszorkányok rohangáltak összevissza, míg a fejük felett papírrepülők szálltak a megfelelő osztály irányába. A hatalmas forgatagban csak néhányan vették észre a lányt, de azok lemerevedve torpantak meg a munkájukban és ijedten vagy éppen undorodva bámultak rá.

Sarah igyekezett úgy tenni, mintha észre sem venné a felé szegeződő pillantásokat, miközben elindult a kijelölt tárgyaló felé. Útja során egyre többen vették észre és a forgatag szépen lassan megtorpant és elhalkult. A lány összébb húzta magát és már nem próbált úgy tenni, mintha nem látná az embereket. Lesütötte a szemét és megszaporázta a lépteit. Nem bírta elviselni a sok vádló és rettegő pillantást. Ő nem volt gonosz mégis mindenki félt tőle, aki meg nem, az egyszerűen magának akarta, hogy felhasználhassa az erejét.

Megküzdött ő Voldemorttal és rengeteg halálfalóval, de képtelen volt elviselni ezeket a tekinteteket.

Amikor végre elérte a tárgyalóterem folyosóját, megkönnyebbülten felsóhajtott. Egy pillanatra meg kellett állnia. Lehunyta a szemét és nekitámaszkodott a falnak.

− Sarah, végre, hogy itt vagy! – szólította meg egészen közelről Harry. A boszorka felnézett és egy hamis mosolyt varázsolt az ajkára. – Azt hittük, hogy elkésel.

− Sosem tenném ezt meg Dracoval és az édesanyjával – felelte a lány és elindult a terem felé.

− Hát, persze. Elfelejtettem, hogy Malfoy és te közelebbi barátságban vagytok, mint amiről bárki is tudott – húzta mosolyra az ajkát a fiú, és Sarah megfigyelhette, ahogy némi gúny is vegyül a keserű mosolyba.

− Nem azért nem mondtam el, mert őt fontosabbnak tartanám, mint titeket – fordult Harry felé Sarah.

− Tudom – bólintott a Kistúlélő. – Egyszerűen még mindig nem tudom elhinni, hogy ennyire jóban vagy Malfoyyal.

− Draco más, mint amilyennek mutatja magát. – A két fiatal belépett a terembe és elfoglalták a helyüket a tanúk padjánál. – Az apja mindent ráerőltetett, nem volt szabad akarata. Még a barátait sem ő választhatta meg. Fogalma sincs, milyen, mikor valakiben feltétel nélkül megbízhat és mindent elmondhat neki.

− De te mégis a barátja vagy – pislantott a lányra Harry.

− Igen – mosolyodott el halványan a boszorka.