Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

10. fejezet

A nő megmerevedett, szemében hitetlenkedés villant.

− A párod? – kérdezte végül óvatosan, mint aki abban reménykedik, hogy rosszul hallotta. Sarah csak határozottan bólintott, amitől az anyja arca elsötétült. – Hisz ez a férfi kétszer olyan idős, mint te! – emelte fel a hangját a nő. – Mégis, hogyan keveredtél mellé?

− Én... - hebegte a lány. – Ő a tanárom – nyögte végül, bár lehet inkább nem kellett volna, mert ez még inkább olaj volt a tűzre.

− Hogy mi?! – sikoltotta mérgesen a nő. – A tanárod? Komolyan összejöttél az egyik tanároddal? Mégis, hogy jutott ilyen az eszedbe? – A nő tajtékzott. Felpattant a székről és dühösen az asztalra csapott.

− Anya, kérlek – pislantott fel esdeklően Sarah. – Hallgass meg, Perselus...

− Én megértem, hogy apád miatt szeretethiányos vagy és vágysz egy férfi szeretetére, de ez már túl sok!

− Anya! – kiáltott fel dühösen a griffendéles, amitől megremegett a ház. Az anyja döbbenten elhallgatott. A lány villogó tekintettel lépdelt az asztalhoz, majd ő is rátámaszkodva nézett farkasszemet az anyjával. – Ha ilyenekkel vádolsz, akkor nagyon tévedsz! Pontosan tisztában vagyok azzal, mekkora korkülönbség is van közöttünk Perselussal. Ahogy azzal is, hogy a tanárom, de attól még ugyanúgy szeretem. Túl sok mindenen mentük keresztül ahhoz, hogy csak így eltűrjem, amint a kapcsolatunkat bírálod úgy, hogy nem ismered őt. Most pedig ülj vissza a helyedre és hallgass végig, vagy úgy is dönthetsz, hogy nem teszed meg, de akkor egy életre elveszítesz – hajolt közelebb Sarah az anyjához, aki elkerekedett szemmel nézett vissza rá. Aztán visszahuppant a székére. Sarah helyeslően bólintott, majd Perselus felé fordult, aki zárkózottan állt még mindig ugyanott, ahol eddig is.

− Én azt hiszem, magatokra hagylak titeket – szólalt meg Harry, majd sietve kioldalazott a konyhából és maga mögött becsukta az ajtót.

− Azt hiszem, kezdhetnénk egy bemutatkozással – sóhajtott fel Sarah és fáradtan megdörgölte a halántékát.

Perselus és az anyja egymást méregetve vártak a másikra, de egyikük sem adta be a derekát. Sarah már éppen dühösen rájuk pirított volna, de ekkor az öccse óvatos léptekkel Perselus elé került, amitől a férfi kénytelen volt elszakítani a tekintetét a nőtől és lenézni rá. Az arca még mindig komor volt, de ahogy lenézett egy egészen aprót megenyhült.

− Edmund Selleck vagyok – nyújtotta Piton felé óvatosan kis kezét az öccse. – Téged, hogy hívnak? - pislogott fel rá gyermekien.

Perselus gyengéden megfogta a kisfiú kezét és megrázta.

− Perselus Piton.

− Mint a kígyó? – kérdezett rá csillogó szemmel Ed. – Imádom a kígyókat! Sarah azt mesélte, hogy az iskolában, ahová jár, az egyik háznak kígyó a jelképe. Annyira menő! Remélem, majd én is kapok olyan levelet és akkor én is elmehetek oda, és akkor majd én is abba a házba fogok kerülni – kezdett lelkesen hadarni.

Sarah mosolyogva nézett le az öccsére, aztán felkapva őt a levegőbe emelte. Ed hangosan felkacagott és átkarolva a nővérét hagyta, hogy az helyet foglaljon vele az ölében.

Perselus szótlanul figyelte őket. Most látta Sarah-t először egy kisgyerekkel, de már most tudta, hogy a lány remekül bánik velük. Bámészkodásából egy torokköszörülés szakította ki. Szemét újból a nőre függesztette, aki még mindig bizalmatlanul figyelte.

− Penelope Selleck – mondta távolságtartóan. Olyan merev arccal bámult rá, hogy még a legtisztább aranyvérű is megirigyelhette volna.

Perselus csak biccentett, nem állt szándékában újra ismételni magát.

− Perselus tisztában van azzal, mi folyt abban a házban évek óta – közölte Sarah, fel sem pillantva Edmundról.

− Te kiteregetted a magándolgainkat? – hördült fel az asszony.

− Perselus segített, mikor úgy néztem ki, mint egy szilva – emelte fel dacosan a fejét a lány. Erre az anyja lesütötte a szemét, de nem tartott sokáig. A férfi kezdte érteni, honnan örökölhette a makacsságát a lánya. – Túl sokszor volt mellettem, mikor senkire sem számíthattam.

És mesélni kezdett. Mindent elmondott attól a perctől kezdve, hogy Crak és Monstro úgy helyben hagyták az egyik teremben. Penelope már akkor könnyezni kezdett, mikor a lányát eltalálta a gyilkos átok, de mikor ahhoz a részhez ért, hogy majdnem meg is erőszakolták, már felzokogott és az asztalon átnyúlva szorongatni kezdte a kezét.

Mire befejezte a történetüket a nő szeme már megtörten csillogott. Szégyenkezve pillantott Perselus felé, aki még mindig érzelemmentesen nézett rá.

− Sajnálom – mondta őszinte bűnbánattal a nő. – Borzalmasan előítéletes voltam, pedig örülnöm kellene, hogy a lányom egy ilyen férfit talált maga mellé. Meg tud nekem bocsájtani?

A férfi aprót biccentett, amitől Penelope hálásan elmosolyodott.

− Szóval maga bájitaltanár?

− Igen – felelte Piton, és végre közelebb lépett az asztalhoz. Kihúzta a Sarah melletti széket és elegánsan helyet foglalt.

− És milyen az én lányom? – kérdezte a nő. – Ez is annyira megy neki, mint a főzés?

Perselus vetett egy oldalpillantást a mellette ülőre, aztán megszólalt.

− Nem igazán van összehasonlítási alapon, azonban ha a főzés is úgy megy neki, mint a bájitalfőzés, akkor nem fogok attól tartani, hogy megmérgez – vonta meg a vállát. Sarah édesanyja felkacagott, míg a lány enyhén megbökte a férfit.

− Vagy inkább pont ezért kellene félned – szűkítette össze a szemét a boszorka.

********* 

Perselus és Sarah némán sétált egymás mellett a kastély felé. Mióta elköszöntek a lány édesanyjától, öccsétől és Harryéktől, nem szóltak egymáshoz. Sarah feszengve pillantgatott néha fel a férfire a szeme sarkából, de az érzelemmentesen menetelt előre felé.

− Ne bámészkodj már – morgott oda Piton.

Sarah lesütötte a szemét és halkan megszólalt.

− Sajnálom az anyám viselkedését. Nem ezt érdemled.

− Az anyádnak igaza volt abban, hogy a tanárod vagyok és valóban magas a korkülönbség közöttünk – felelte a férfi, de még mindig nem nézett a lányra. Sarah-t ez kezdte egyre jobban zavarni.

− Engem ez nem zavar – rázta a fejét a boszorka. – Eddig téged sem zavart. Akkor most miért? Anyám miatt? Mert ő elhamarkodottan...

− Az zavar, hogy miattam, hogyan fognak megítélni mások – szakította félbe emelt hangon a lányt Perselus.

Sarah megtorpant és enyhén elnyílt ajkakkal figyelte a tovább menetelő férfit. Perselus csak jó pár méter után fordult vissza felé.

− Nélküled is pontosan ugyanúgy elítélnek – rázta meg a fejét bosszúsan Sarah és szapora léptekkel a férfi elé ért. – Ha nem tűnt volna fel, mindenki torzszülöttnek tart. Ha emiatt azt fontolgattad a fejedben, hogy véget vetsz a köztünk lévő kapcsolatnak, akkor közlöm, hogy nélküled még annyira sem viselném jól, mint most – vágta csípőre a kezét határozottan a griffendéles. – Te tudod a legjobban, milyen mikor elítélik az embert. Én viszont büszkén vállalom, hogy szeretlek – pislogott fel makacsul a fekete tekintetben, ami erre ellágyult. – Azonban hiba lenne már előre fájlalni a fejedet, mikor egy évet még biztosan titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat, hacsak nem akarunk mindketten repülni innen – bökött az állával az iskola felé Sarah.

− Maga átkozottul makacs – rázta meg a fejét bosszúsan Piton és újból elindult. – Ügyvédnek kellene menned, remekül érvelsz.

− Muszáj, ha túl akarom élni melletted – vont vállat vigyorogva a lány, nem törődve a villámló tekintettel.