Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

18. fejezet

Gyógynövénytanon és legendás állatok gondozásán szerencsére már nem történt semmi, így a vacsora után, amin alig evett valamit, nyugodtan indult a pince felé. Két kopogás után az ajtó feltárult előtte, ő pedig belépett Piton irodájába.

A férfi az asztala mögött ült és valamit nagyon olvasott, mert fel sem pillantott, mikor megérkezett.

− Jó estét, professzor – köszönt halkan, mire Perselus azonnal felkapta a fejét és homlokráncolva nézett rá. Aztán felsóhajtott és letette a kezében lévő levelet.

− Még tart a vacsora – mondta köszönés helyet.

− Már végeztem.

− Én viszont még nem ettem – állt fel hirtelen a férfi az asztaltól. Újból felvette az eddig olvasott levelet és intett a lánynak, hogy kövesse a hálókörletébe.

Sarah csendben követte párját egészen a nappalijában lévő asztalhoz és helyet foglalva megvárta, amíg a férfi megrendeli a vacsoráját. Az asztalon hamarosan temérdeknyi étel tűnt fel, amiről Sarah meg volt győződve, hogy Perselus nem fogja megenni.

− Miért nem eszel? – tette le az evőeszközt a kezéből Piton.

− Már ettem – motyogta a lány.

− Nem, Sarah, te napok óta nem eszel – jelentette ki durvábban a kelleténél Perselus. A griffendéles összerezzent és lesütötte a szemét.

− Nem vagyok éhes – mondta végül alig hangosabban, mint a suttogás.

Perselus kitolta maga alól a széket és a boszorka elé guggolt.

− Mi a baj? – kérdezte lágyan. Sarah megrázta a fejét és nem szólalt meg. – A mai miatt vagy ilyen? − A lány ismét hallgatott, amitől Piton hangosan felsóhajtott. – Tudom, hogy nehéz, de csak a tanév eleje van. Nem adhatod fel!

− Mi a baj velem, Perselus? – szólalt meg remegő hangon Sarah. Könnyes szemmel tekintett fel a férfire, aki bánatosan elmosolyodott.

− Semmi – mondta. – Az ég adta világon semmi.

− Akkor miért bántanak? – sírt fel végül a boszorka. – Miért? Nem tettem ellenük semmit!

Sarah levegő után kapkodva zokogott.

− Félnek tőled – felelte halkan a férfi és kezével letörölte a lány könnyeit. – Félnek attól, amit nem ismernek.

− De én nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok! – kiáltott fel zokogva Sarah.

− Tudom – ölelte magához Perselus a lányt.

− Nem így kellett volna lennie. Nekem is meg kellett volna halnom, mikor Bellatrix eltalált a gyilkos átokkal.

A férfi megdermedt a szavakra és eltolta magától a boszorkát.

− Ne beszélj ostobaságokat! – csattant fel. – Ha meghaltál volna, akkor minden egészen máshogy alakult volna. Talán sosem nyertünk volna és Tudjukki még mindig élne, mi több övé lenne a varázslóvilág! Ha meghaltál volna, sosem ismertük volna meg egymást igazán – mondta keményen.

Sarah szipogva nézett rá, de egy pillanat múlva újra kitört belőle a sírás. Perselus újból felsóhajtott és visszahúzta magához a lányt.

− Itt maradhatok ma este is? – szólalt meg akadozva percek múlva a griffendéles.

− Itt – biccentett a férfi. – De csak akkor, ha eszel valamit. Ha Molly Weasley így meglát, azt fogja hinni, éheztetnek.

Sarah halkan felkuncogott és megtörölte a szemét. Visszafordult az asztalhoz és végigmérte a kínálatot.

− Kaphatok csoki tortát?

Perselus felvont szemöldökkel nézett rá, de egy pillanat múlva már ott hevert a kért torta az asztalon. A lány jóízűen enni kezdte, amit a férfi elégedetten figyelt. Felőle aztán azt evett, amit akart, csak egyen.

− Mit csinálsz hétvégén?

Sarah felnézett rá, aztán sietve újabb szeletet tett a szájába.

− Semmi különlegeset – felelte, miután lenyelte a falatot. – Valószínűleg tanulok és házit írok.

− Az anyám küldött egy levelet – bökött arra a levélre a férfi, amit még az irodájában olvasott. – Szeretné, ha a hétvégét nála tölteném. És szerintem neked is jót tenne, ha kimozdulnál innen.

− Ezzel most arra célzol, hogy menjek veled az édesanyádhoz? – pislogott Pitonra megilletődötten Sarah.

− Igen – biccentett a férfi.

− Eileen nem fogja bánni? – kérdezte félve.

− Kimondottan szeretne látni – felelte Perselus, de azért átnyújtotta a levelet, hogy eloszlassa a lányban az összes kétséget.

Sarah gyors átfutotta a sorokat, aztán felpillantott a férfire.

− Az igazgatónő bele fog egyezni?

− Minerva szabályosan ki fog innen rúgni, ha megtudja, hogy bármilyen kis esély van arra, hogy felvidulj.

− Még a tanárok is tudják, hogy mi folyik körülöttem? – hajtotta le a fejét szomorúan Sarah.

− Lehet, hogy tanárok vagyunk, és ameddig lehetséges addig nem avatkozunk bele a diákok életébe, de attól még tisztában vagyunk azzal, mi folyik az iskolában – felelte lassan Perselus. – És az igazgatónő kimondottan a szívén viseli a sorsodat.

A lány halványan elmosolyodott, majd felnézett a férfire.

− Szívesen elmegyek veled édesanyádhoz.

*********

− Sarah! – kiáltott a lány után Harry. A boszorka éppen mosdóba sietett, hogy le tudja mosni magáról a tökös derelyét, amit sikeresen felrobbantottak előtte.

Remegő ajkakkal és a visszafojtott sírástól vörös szemmel fordult barátja felé. Ahogy a fiú végigmérte szomorúan elmosolyodott egy pillanatra, de aztán dühösen ökölbe szorult a keze.

− Komolyan megátkozom őket! – fenyegetőzött Harry.

− Akkor a háromnegyed sulit megátkozhatod, Harry – felelte lemondóan a lány, és újból megindult a mosdó felé.

− Borzasztóan sajnálom, Sarah – mondta a fiú. – Nem ezt érdemled!

− Csak pár hónap és eltűnök – vont vállat Sarah. Ezzel a mondattal saját magát is nyugtatta. Alig volt október eleje, de neki máris elege volt mindenből. Ha nem lenne Perselus és Harryék, akkor már rég itt hagyott volna mindent.

− Ez az utolsó évünk, nem menekülnöd kellene innen – felelte dühösen Harry, de a dühe nem neki szólt. – Tudom már! – kiáltott fel hirtelen lelkesen. – Menjünk le Hagridhoz! Biztosan örülne nekünk. Szólok Hermionénak és Ronnak is. Csak mi négyen, mint régen. Na, mit szólsz? – nézett izgatottan a szőke hajúra a fiú.

− Rendben, menjünk – bólintott rá mosolyogva a boszorka.

− Csúcs! – ugrott egyet a fiú, ami megnevettette Sarah-t. – Akkor te szed össze magad, addig én szólok a többieknek!

Sarah mosolyogva figyelte az elrohanó fiút, aztán siető léptekkel haladt tovább a mosdó felé.

Negyed óra múlva már Hagrid kunyhójában ült egy csésze teával a kezében, előtte pedig egy tányérnyi kőkemény teasütemény feküdt.

Mosolyogva hallgatta az óriás lelkes beszédét a legújabb állatáról, miközben próbálta legyömöszölni a sütit a torkán anélkül, hogy beletörne a foga.

Valóban jót tett neki az ott töltött idő. Végre picit megfeledkezett a problémáiról és élvezte a barátaival töltött időt. Nevetett és mosolygott, sőt, éjszaka még aludni is tudott.

Egy szóval remekül érezte magát.