Stranger [Dabi × Reader - Befejezett]

1.fejezet

[Név] gondolatai továbbra is az idegen körül jártak még másnap is. Valahogy furcsa érzés fogta el. Még ha csak egy pillanatra is találkoztak... ismerős volt neki. Valahol láthatta már... az a szempár... Túl emlékezetesen élt benne. Bárcsak tudta volna honnan ennyire ismerős! De valahogy volt egy olyan érzése, hogy nem valószínű, hogy valaha is látja még őt.

Biztos volt benne, hogy személyesen még csak most találkoztak először, ha már ezelőtt megtörtént volna ez, tudta, hogy arra teljes mértékben emlékezne. De nem... Mit kereshetett itt? És ami a legfontosabb ki ő?

A lány ajkait aprócska sóhaj hagyta el, a szél belekapott [Hajszín] tincseibe, ahogy a teraszán ücsörögve figyelte a folyót, ahogy az óceánba veszik. Gyönyörű kilátás volt. Imádott itt lenni, s mindennap minden percében ezt látni.

Jó volt így, hogy a nap nagy részét itthon töltötte, s közben élvezhette ezt a helyet, a hangulatot. Nappal még a házán kívül is nagyobb biztonságban érezte magát, noha olykor odakint is rossz érzés fogta el, s legszívesebben menekült volna, mégis valahogy jobban kezelte a helyzetet, amikor emberek között volt.

Ekkor hirtelen egy esőcsepp csöppent a kávés csészéjét szorongató kezére.

Ismét felsóhajtott. Anglia.

Elhúzott szájjal felkecmergett a helyéről, majd bevánszorgott a teraszáról, mielőtt az eső jobban rákezdett volna.

Odabent ezúttal a tágas nappaliban foglalt helyet, miközben elterült a kanapéján. Kezével eltakarta szemeit, miközben halkan fújtatott.

Furcsán érezte magát. Évek óta kint lakott, mégis eddig egyetlen férfi sem keltette fel az érdeklődését. Noha még a tinédzser éveiben volt egy-két rövidebb kapcsolata, sok már nem rémlett azokból az időkből. Gyerekes hülyeség volt az egész. Nem is hitte úgy, hogy ez azért lett volna, mert hirtelen vonzalmat érzett az idegen férfi iránt... Sőt... Úgy hitte, hogy azért járnak a gondolatai még mindig körülötte, mert akkor nagyon összezavarodott. Összezavarta a félelem, a rettegés és ez a hirtelen találka. Többségében kerülte az embereket, főleg a férfiakat, amiatt az ember miatt ki követi... Már ha az a valami ténylegesen egy ember...

Nem igazán hitt a paranormális dolgokban, szellemekben, szóval általában embernek hívta. De mostanában sokszor kételkedett saját magában.

És ez az idegen... Rossz érzése támadt miatta. Nem azért keltette fel a figyelmét mert annyira vonzotta, inkább ellenkezőleg. Kirázta a hideg.

Hirtelen ült fel, míg megdörzsölte a szemeit.

Jobb teljesen felesleges dolgokon nem rágódni.

A napja többnyire a házában töltött pihenéssel telt, közben akaratlanul is tovább elmélkedett a látott férfin is, de mivel már kezdték a saját gondolati zavarni róla, inkább kizárta őket. Úgysem fogja soha többet sem látni. Gondolta ezt naivan, noha legbelül vágyott arra a találkára.

Végül délután úgy döntött jár egy kicsit a városban, bár az ég borús volt, a reggeli esőnek már nyoma sem volt. Nyugodtan sétálhatott a szokványosnak számító időben. Szerette is ezt. Eleinte mondjuk furcsa volt, főleg a nyár, természetes volt neki a Japánban olyankor uralkodó hatalmas hőség, ami itt nem volt elmondható, de aztán hamar hozzászokott ehhez is. Valahogy hangulatot teremtett az egész helynek.

Végül csak betévedt egy kis hangulatos kávézóba, hol kényelembe helyezkedve elő kotort egy könyvet a táskájából, majd folytatta annak az olvasását.

Szeretett olvasni, akárcsak festeni. Több hobbija is volt, melyekkel elüthette az időt, s örömet szerezhetett velük magának is.

Meglepően sok szabadideje volt. Szerette is ezt az életet. Anélkül a szürke felhő nélkül, mely az őt őrületbe kergető alakot jelképezte, minden tökéletes lett volna. Noha kissé magányos volt nevezhető, jobb szeretett inkább egyedül lenni, hozzászokott ehhez az életvitelhez.