Stranger [Dabi × Reader - Befejezett]

34.fejezet

[Név] másnap reggel Dabi mellett ébredt, ezúttal viszont a saját ágyában. Továbbra sem tudott betelni a látvánnyal, de kényszerítette magát, hogy ezúttal valóban is eljuthasson odáig, hogy kimásszon az ágyból.

Egyszerűen szétrántotta a függönyöket, fényárral vonva be a helyiséget, majd már hallotta is maga mögül a férfi nyöszörgését nemtetszése jeléül.

- Jó reggelt, Álomszuszék – fordult hátra rá mosolyogva, mire az ő kómás arcán is megjelent valamiféle mosoly szerűség.

- Neked is – morogta – Jól aludtál? – préselte ki magából a kérdést, nem kis kihívásként.

- Igen, a lehető legjobban – válaszolta leülve az ágya szélére, miközben a kezébe vette a telefonját.

Ekkor viszont eltűnt a mosoly az ajkairól. Rengeteg hívása volt arról a bizonyos idegen számról, ez pedig nyomasztotta. Aztán meglátott még valamit.

Nem adta fel. Hiába nem érte el, az üzenetét mégiscsak eljuttatta neki. Végül nem fáradt tovább, begépelte a mondanivalóját, s elküldte a lánynak.

[Név] tudta ki volt az, s összeszorult a mellkasa, ahogy végig futotta az üzenet szövegét.

„Biztos vagy benne [Név]? Valóban ezt akarod? Akkor jobb lesz, ha te is számolsz a következményekkel.

Készen állsz rá? Kétlem.

Jobban teszed, ha vigyázol mindenkire, aki fontos neked. Nehogy a végén még bántódásuk essen..."

Ledermedt. Alig bírt megmoccani, de valahogy mégiscsak rákényszerítette magát arra, hogy hátra tekintsen a férfire, megbizonyosodva arról, hogy minden rendben van vele. Hisz hiába tudta, hogy itt van mellette és jól van, hihetetlen mértékű félelem öntötte el a testét. Nem veszítheti el...

Aztán beugrott. Eszébe jutott, s most már egyenesen rettegett.

Olyan gyorsan igyekezte felhívni a lányt, hogy majdnem félre is nyomott és Tomurát hívta vissza, de aztán meghallotta, ahogy a telefon kicsöng, s rögvest csakis ismét Minára tudott gondolni.

Szemeit könnyek öntötték el. Leírhatatlan volt az a félelem melyet akkor érzett.

S csak várt. Várt és várt.

Nem kapott választ.

Nem vette fel.

A szíve hevesen vert, úgy érezte, hogy kiszakad a mellkasából. Nem. Nem.

Biztosan csak valami jelentéktelen dolog miatt nem tudja elérni, nem igaz? Biztosan nem történt semmi rossz... Ilyen rövid idő alatt lehetetlen lenne bármit is kivitelezni. Nemde?

Este sem érte el.

Nem lehet.

- [Név]? Minden rendben? – szólította meg Dabi bizonytalanul, visszarántva a lányt a valóságba. [Név] levegőért kapkodva kapta hátra a fejét a férfira, ki aggodalmasan pislogott rá - Mi történt? Mi a baj? – húzódott hozzá közelebb, a lány halálra sápadt arcára simítva a kezét, mélyen belenézett a könnyektől csillogó szemekbe – [Név]...? – szólongatta halkabban, félve attól, hogy bármilyen rossz mozdulattal könnyen ronthat a helyzeten.

A lány képtelen volt bármit is kinyögni, egyetlen szóra sem volt képes, így végül csak a férfi kezébe nyomta a telefonját, hagyva, hogy elolvassa az üzenet – a fenyegetés – szövegét.

Dabi arckifejezése pillanatokon belül teljesen megváltozott, a düh minden egyes vonásán jól tükröződött.

- Tomura? – szűrte fogai között, mire [Név] hevesen kezdett bólogatni.