Stranger [Dabi × Reader - Befejezett]

21.fejezet

[Név] aznap éjjel ahogy akkoriban egyébként sem, most sem tudott aludni. Állandóan rémálomból riadt, mely egyáltalán nem segített az egyébként is stresszes helyzetén. Legszívesebben sírva fakadt volna minden egyes pillanatban amikor ismét kinyitotta a szemét, amikor már csakis forgolódni volt képes, majd végül reszketve a takarója alatt megbújni. De nem hagyta a könnyeit lefolyni. Nem. Nem akarta, nem akarta elfogadni, beletörődni. Egy pillanatra úgy tűnt ismét rendbe jön az élete, minden jól alakul, s most az egyszer azt hitte, hogy nyugodtan aludhat, de mégis... a rémálmok és a gondolatai... ami Midnighttal történt... bárcsak tudta volna miről is van szó! Hogy valójában mi érte őt, tényleg valami baj van?

Végül valahogyan átvészelte az éjszakát, noha ezúttal többségében szinte csak az állandó gondolataival küszködött, melyek véletlenül sem engedték visszaaludni.

Reggel fájdalmas tekintettel meredt a tükörképére, majd ajkaiba marva lesütötte szemeit. Utálta a gondolatot, hogy ez mennyire állandóvá vált. Aztán az előző nap éjjelére gondolt. Nem, mostanában sohasem aludt olyan jól, mint a férfi mellett, azután az elképesztő este után, amit vele töltött.

Szinte még a végére sem ért a gondolatmenetének, mikor kopogás hallatszott a bejárati ajtó felől. Meglepetten mérte ismét végig magát, majd ijedten pillantott ki a nappaliba a fürdőszobából.

Mégis ki a franc keresi korán reggel?

Lett volna néhány tippje, de bárki is volt az, ilyen kinézettel nem lesz a legjobb ajtót nyitni.

Feszülten bámulta a tükörképét, a kócos haját, a mély, sötét karikákat a szeme alatt és a gyűrött, vékonyka felsőt, melyet hossza miatt hálóingként viselt.

Ismét hallotta a kopogást. Idegesen indult el az ajtó felé, majd mielőtt kinyitotta volna azt, hangosan kérte az illetőt, hogy mondja meg kilétét. Amikor Dabi kellemes, mély hangtónusát hallotta odakintről, felsóhajtva kinyitogatta a zárokat, de először csak résnyire nyitotta az ajtót, kíváncsian kikukucskálva rajta.

- Mit szeretnél? – kérdezte megköszörülve torkát, kissé kómás tekintettel figyelve a szinte viruló férfit.

- Be sem invitálsz? – mosolygott rá oldalra döntött fejjel, mire a lány csak ismét felsóhajtott, majd félreállt az ajtóból, beengedve a férfit.

Dabi kíváncsian pásztázta őt végig, [Név] meg is lett volna lepve, ha nem teszi, s a mód ahogy éppen kinézett zavarba is hozta őt, noha ezúttal nem a legjobb értelemben.

- Szóval korai vagyok – állapította meg a férfi, mire a lány csak a fejét rázta.

- N-nem mondanám. Nem nagyon terveztem felöltözni a délelőtt folyamán, vagyis... ez nem teljesen igaz, de egyébként is inkább valami itthoni öltözéket öltöttem volna magamra... Végül is nincs sok különbség a kettő között. A lényeg az, hogy nem állt szándékomban kimozdulni. Tudod, nem sokat aludtam az éjjel – látta be tarkóját vakarva idegességében.

- Rémálmok? – kérdezte rögvest az egyértelműt, mire a lány csak aprót bólintott – Értem... Nos, sajnálom – lépett hozzá közelebb, a vállára téve a kezét.

- Nem... Semmi – csóválta a fejét – Most már egy ideje ez van – rántott vállat – De minek köszönhetem a látogatásodat? – kérdezte végül elmosolyodva, ahogy felpillantott a férfira.

- Igazság szerint csak látni akartalak – lépett hozzá közelebb, lepillantva a lányra, ki csillogó szemekkel figyelte az ő íriszeit.

- Látni? – kérdezett vissza somolyogva, a férfi ajkaira suttogva, mire az halkan fel kuncogott, majd gyengéd csókba invitálta a lányt, miközben kezét óvatosan a derekára simítva közelebb vonta őt magához, s [Név] is az ujjait a férfi nyakába akasztotta.