Stranger [Dabi × Reader - Befejezett]

32.fejezet

[Név] Dabi karjaiban ébredt. A férfi még javában szuszogott, amikor a tekintetét ő rá vezette. Akaratlanul is elmosolyodott a látványon. Melegség öntötte el a testét és még közelebb húzódott hozzá, mélyen belélegezve a kellemes illatát. Örökké ebben a pillanatban bírt volna maradni, sohasem unva meg, sohasem akarva menekülni, egyszerűen ez volt az egyetlen dolog amire vágyott.

Soha többet nem akarta átélni a történteket. De biztos volt benne, hogy most már minden rendben lesz. Érezte, tudta... Eleget szenvedett ahhoz, hogy végre békére leljen.

Hirtelen megérezte a férfi tekintetét magán, mire meglepetten kapta fel fejét Dabi mellkasáról, szemközt találva magát a türkiz íriszekkel. A férfi erre csak elmosolyodva hajolt a lány ajkaira, miközben egyik kezét óvatosan a tarkójára vezette, elmélyítve a csókot, melyet [Név] készségesen viszonzott.

- Szeretlek – suttogta a férfi az ajkaira, még rekedt, kissé kómás hangon, az ezáltal kapott összképtől pedig a lány szíve hevesebben kezdett el verni.

- Én is szeretlek – válaszolta újabb csókot nyomva a férfi szájára, majd még egy és még egyet, míg nem a másik fordított a helyzetükön, maga alá gyűrve a lányt, úgy kezdve csókcsatába.

- Korán reggel máris többre vágysz? – kérdezte [Név] vigyorogva amikor egy pillanatra elváltak.

- Nem én követeltem olyan éhesen többet... – hajolt a füléhez suttogva, majd a fülcimpájába harapva elkezdte csókokkal behinteni a testét, egyre lejjebb haladva. Ám mielőtt bármi is történhetett volna, a lány telefonja elkezdett csörögni mire mindketten szétrebbentek.

- Francba – sziszegte a férfi, mikor a lány máris mászott volna ki alóla, majd rögvest visszanyomva őt a matracra, a mobilért nyúlva kinyomta a hívást.

- Hé – szólt rá [Név] játékos sértődöttséggel a hangjában.

- Nem szeretem, amikor megzavarnak – sziszegte, a lány mellkasán tartva a kezét, hogy az véletlenül se gondolja meg magát – Szóval hol is tartottunk? – döntötte oldalra a fejét elégedetten vigyorogva, majd ismét készült rávetni magát [Név]-re, ám ezúttal sem jutott messzire.

Értetlenül nézett a lányra, amikor annak ismét megszólalt a telefonja, majd ezúttal már ténylegesen idegesen vette kezébe a készüléket, a képernyőre nézve, viszont hamar szerte foszlott a harag, pillanatnyi döbbenetté válva. Amint ezt realizálta, igyekezett eltüntetni az arcáról az érzelmet ismét megszakítva a hívást. Bizonytalanul pillantott le az alatta fekvőre, nem tudva eldönteni, hogy vajon látta-e az arcára kiülő nyugtalanságot. [Név] furcsán nézett rá, de aztán végül mégsem szólalt meg.

- Dabi, valami baj van? – kérdezte meg végül, amikor továbbra is csak csendben bámulták a másikat.

- Nem – rázta meg a fejét a férfi, majd kikapcsolta a lány telefonját, s félre téve azt ismét [Név]-re szentelte az összes figyelmét.

- Dabi...?

- Hm? – vonta fel kérdőn a szemöldökeit, miközben ismét a bőrére hajolt.

- Ki kere– kezdett bele kíváncsian, de aztán egy hangos nyögésbe torkollott kérdése, ahogy a férfi hirtelen belévezette az ujjait.

Nem kérdezett ez követően már semmit. A figyelme teljesen máshol járt.

Vagy még két órán keresztül ki sem másztak az ágyból. Ez mondjuk a legkevésbé sem változtatott azon a tényen, hogy fáradtabbak voltak amikor kikeltek, mint amikor este lefeküdtek. De ennek is jó oka volt, most viszont ideje volt felébredniük a mámoros álomból és egy kicsit a saját dolgaikkal foglalkozni. Nem mintha [Név]-nek olyan sok tennivalója lett volna, ám Dabinak igenis dolga akadt.

Így végül a lány hazamenve elővett egy üres vásznat, majd nekiállt festeni. Az történtek kellően megihlették és egy olyan kép született meg a fejében, melyhez hasonló talán még sohasem került a vásznára. Rá kellett jönnie, hogy még sohasem festett aktot. Ezen pedig ideje volt változtatni.

Csak órákkal később kelt fel a székéről, mikor már kellően felidegesítette magát a folytonos hibákkal melyeket talált és nem tudott kijavítani. Mély lélegzeteket véve hátrált el a képtől, újra és újra szemügyre véve, újabb javításra szoruló részeket felfedezve. Vonallá préselt ajkakkal hagyta ott a képet, úgy döntve, hogy bőven itt az ideje egy kis szünetnek. Főleg úgy, hogy fogalma sem volt arról, hogy pontosan mennyi is lehet az idő.

Körülnézett. Hirtelen nem is tudta, hogy mikor kapcsolta fel a lámpákat a lakásában. De egy biztos volt: odakint már korom sötét uralkodott. Oldalra döntött fejjel pillantott fel az eső utáni kristálytiszta csillagos éjre, majd a telefonjáért nyúlt.

Még csak most realizálta, hogy azóta be sem kapcsolta a mobilját, így most az volt az első dolga. Meg is feledkezett arról a két hívásról a reggel folyamán, most pedig egyenesen megölte a kíváncsiság. Türelmetlenül volt kénytelen végig várni azt a rövid időt míg bekapcsol a készüléke, ami most valahogy hosszú perceknek tűnt. Sietősen pötyögte be a PIN-kódját, majd megjelentek előtte a nem fogadott hívások. Döbbenten figyelte a számokat. Mina vagy tízszer hívta, de nem csak ő és ez volt az, ami igazán kiakasztotta. Igaz, hogy csak egyszer próbálkozott, de épp elég volt ahhoz, hogy görcsbe ránduljon a gyomra. Tomura.

Mégis mi a jó istent akar már megint tőle?

De ahogy tekintete vissza vándorolt a legjobb barátnője hívásaira még rosszabb érzés fogta el. Bár, ha nem éri el, gyakran többször próbálkozik, de valahogy most nyugtalanította ez az egész. Rögvest rányomott a hívás gombra, idegesen várva választ. Csakhogy azt nem kapott. Kicsörgött, de semmi. Újra próbálkozott. Semmi. Nagyot nyelt, majd elkezdett üzenetet írnia, kérve a lányt, hogy biztosítsa afelől mielőbb, hogy minden rendben van és nem azért hívta, mert baj van. Mély lélegzetet vett.

Minden rendben van – igyekezett nyugtatgatni magát és néhány lélegzetvétel után sikerült is kellően bebeszélnie ezt magának. Túl sok rossz dolog történt vele ahhoz, hogy ne egyből a legrosszabbra gondoljon, de ez nem jelenti azt, hogy mindig annak is kell következnie, mint egy megszakíthatatlan körnek. Nem, minden rosszat jó követ.

Ismét Tomura nevére pillantott. Az állítása szerint fogalma sincs arról, hogy mégis mit művelt vele. Talán ideje lenne mindezt lezárni? Idegesen végig nyalt az ajkain, majd felsóhajtva a hívás gombra nyomott.

Dabi a kocsijában ülve írta a következő cikkét, mely ezúttal egy tőle szokatlan dologról szólt. Általában új, felkapott hírekre szokott lecsapni, de ez most más volt. Pszichológiával foglalkozott. Pontosabban egy elborult ember elméjével, egy megszállottéról. Elmélyedt a témában, most pedig a saját gondolatait gépelte. Már szürkület volt. Alapvetően nem szokott az autójában írni, nem volt a legkényelmesebb megoldás, de volt egy kis ideje, még sem elég ahhoz, hogy beüljön egy kávézóba. Aztán hirtelen eső cseppeket pillantott meg a szélvédőn. Anglia. Mosoly húzódott az ajkaira, majd az órájára pillantva lehajtotta a laptopja tetejét, s csuklyáját mélyen az arcába húzva kiszállt az autóból.