Stranger [Dabi × Reader - Befejezett]

24.fejezet

[Név] reggel a férfi karjai közt ébredt, kipihenten és kivételesen csúnya sötét karikáktól mentesen.

- Jól aludtál hercegnő? – kérdezte a férfi, ki ki tudja mióta figyelhette az egészen eddig alvó lányt.

- Hercegnő? – kérdezett vissza [Név], zavartan elmosolyodva a becenév hallatán.

- Netán nem tetszik? – emelkedett fel Dabi a puha párnákról, oldalra döntött fejjel várva választ.

- Ezt nem mondtam – suttogta a lány a fejét rázva – Mindenesetre igen, jól aludtam – fújta ki a levegőt lehunyva szemeit, eljátszadozva a gondolattal, hogy milyen jó is lenne még egy kicsit tovább pihenni.

- Ha vissza akarsz feküdni, akkor nyugodtan – közölte vele a férfi – Nekem dolgoznom kell az új cikkemen, szóval sajnos nem maradhatok melletted.

A mondat elhangzotta után érezte a lány, ahogy az eddigi súly eltűnik maga mellől az ágyról, majd hirtelen egy apró csókot érzett a homlokán, mit követően halk léptek keretében távozott a férfi a helyiségből, [Név] pedig hagyta, hogy az álom ismét felülkerekedjen rajta.

Egy hatalmas zöld tisztáson állt, a nap fényesen sütött, szinte már égette a szemét az erős fény. Akárhogyan is bámulta a csodás tájat egyszerűen úgy érezte, hogy valami nincs rendben. Nem tudta volna megmondani, hogy mi, de valami nyomasztotta, valami rossz érzést keltett benne. Tekintetével elkezdett kutatni, bármi jel után arra, amit észlel. De valahogy úgy tűnt, hogy körülötte minden a legnagyobb rendben van. Aztán mikor már elkezdett belenyugodni, hogy csak a paranoiája kísérti, és hogy teljesen felesleges az aggodalma, hirtelen beborult az ég. Egy villám csapott a földbe, hatalmas nagy morajlással, teljesen kétségbe ejtve a lányt. Majd hirtelen sötét lett, az a már ismerős teljesen vak sötét.

Érezte ahogy a szíve hevesen dobog a mellkasában, a félelem teljesen elöntötte a testét. Ismét itt volt, ismét vissza csöppent ebbe a rémálomba, ám mielőtt bármi szörnyűség történhetett volna, mintha két kar megragadta volna, s kirántotta őt a fénybe, vissza a biztonságba.

A lány szemei kipattantak, s levegőért kapva találta szemben magát a fekete hajú férfival.

- [Név]? Ne haragudj, hogy felkeltettelek, csak- A következő pillanatban a lány két karjával magához szorította őt, s nem eresztette, amíg nem nyugodott meg teljesen. Dabi nem tudott semmit sem mondani a megilletődöttségtől, egészen addig amíg a lány el nem mesélte, hogy mitől mentette meg.

- É-én – próbált Dabi szóhoz jutni – Öhm... dél van és gondoltam felkeltelek, még ha legszívesebben egész nap is bámulnám az angyali arcodat miközben alszol. Nos, örülök, hogy... hogy így alakult, azt hiszem, viszont sajnálom, hogy még így is... ezek az álmok...

- Semmi baj, nem te tehetsz róla – rázta meg a fejét [Név] őszintén elmosolyodva.

- Gyere, menjünk enni, készítettem ebédet, aztán kicsit később mivel ma elég szép időnk van elmehetnénk futni, ha persze van kedved és rá is érsz. Néha én is szoktam, szóval... – mosolygott kedvesen a lányra, mire ő megilletődötten kezdett el bólogatni.

- Rendben.

Csakhogy a futás számára annyira nem ígérkezett jó ötletnek.

[Név] már az első kilométer után teljesen kimerülten és a levegőt kapkodva igyekezett a férfi után, ki valahogy még viccesnek is találta a helyzetet.

- Mit is mondtál, mennyit szoktál átlagosan futni? – kérdezte vigyorogva, miközben megállt, hagyva, hogy a lány kifújta magát.

- Ezt a kérdést még ezelőtt nem válaszoltam meg, de csak hogy tudd már jó ideje nem voltam az időjárásnak köszönhetően – vett mély levegőt, miközben kihúzta magát.