Nem tudhattam előre..... [Befejezet]

Elárulva (17.rész)

-Ő tudja, hogy ki írja a leveleket, de nem árult el mindent -válaszolok egyszerű kérdésére.

-Mi? Te miről beszélsz Lia? Álmos honnan tudná? -akadt ki Kinga.

-Nem tudom. Tavaly mikor vissza mentem Berlinbe előtte mondta, hogy tudja ki írja őket.

-És abba nem gondoltál bele, hogy talán ő az? -kérdezi Gréti.

-Igaza lehet hiszen egymás mellett van a szekrényetek simán láthatta a szekrényed kódját és ismer is annyira, hogy tudja mit szeretsz és mit nem. Illetve gondolj bele ki tudhatná még az órarendedett rajtunk és az osztályodon kivül.  Meg szerinted  rajta kivül ki nem mert volna elhívni személyesen a bálra. Meg hány negyed éves jár drámára veled. -és Kitti elárulta magát, hiszen én egy szóval sem említettem, hogy tudom melyik csoportba jár és mi a közös óránk.

-Honnan tudod ezt? -kérdezem egy kicsit idegesen.

-Micsodát? -kérdez vissza.

-Nem hiszem, hogy válaszolnom kellene, hiszen pontosan tudod mire értettem. 

-Jó, elbuktam. Tudtam, hogy tetszettek egymásnak , de egyikőtök sem tette volna meg az első lépést és ezért...............

-És ezért én mondtam Álmosnak, hogy írjon neked leveleket. -szakította félbe Gréta.

-Kinga neked is volt hozzá közöd? -néztem rá, aki úgy tűnt sokkot kapott.

-Neki nincs hozzá köze. Kittinek se lenne csak lebuktam előtte. 

-És megkérted, hogy falazzon  neked -fejeztem be mondatát. -azt hittem a barátaim vagytok, de elárultatok.

-Nem. Ez nem így van! Csak segíteni szerettünk volna -szólalt meg Kitti is.

-Elhitettétek, hogy fogalmatok sincs ki írja a leveleket pedig tudtátok, hogy milyen fontos nekem. Ha pedig segíteni szeretetetek volna, akkor nem ellenem cselekedtetek volna, hiszen tudjátok, hogy utálom ha valaki nem mer valamit szemtől szembe megmondani. És ha még mindig segíteni akartok, akkor hagyjatok békén. Kinga te jössz vagy maradsz? 

-Megyek, de te is hagyj egy kis időre.

-Miért? 

-Tudat jól, hogy tetszik nekem még sem mondat el a legjobb barátodnak, pedig tudat, hogy bármit elmondhatsz én mindig melletted álltam volna. Még akkor is ha azt mondtad volna, hogy tetszik Álmos és úgy gondolom van esélyem nála, így szeretnék felé közeledni.  -mondatta végére nem csak nekem volt már könnyes a szemem. 

-Pont ez miatt nem mondtam semmit mert nem akartalak megbántani és elveszíteni. Azt hittem ha nem szólok és nem gondolok rá akkor elfelejthettem, de nem így van. Nem volt nap , hogy nem jutott volna eszembe és nem gondoltam volna rád és rá. Tudom, hogy most haragszol, de ne feled, hogy sose hallgattam volna el előled, ha nem lettél volna fontos nekem -és ezzel a mondattal ki is siettem az iskolából és egy parkba indultam, ami nem messze volt a sulitól.

Csak sétáltam és csak mentem előre, amikor is megláttam Bencét egy padon ücsörögni. Oda is mentem hozzá és leültem mellé. 

-Mi a baj? -tette fel a kérdését és közben letörölt egy könnycseppet az arcomról.

-Hát felrobbant a nyugis kis életem -szipogtam.

-Ha nem akarsz nem muszály beszélned róla -simitotta meg a vállamat.  Talán beszélnem kéne róla, de vajon vele kéne ezt? Úgy érzem meg bízhatok benne, de vajon ő nem fog hátba szúrni. 

-Össze vesztem a lányokkal. Kinga haragszik rám mert úgy érzi elárultam, Kitti és Grétire pedig én haragszom, mert elhallgattak előlem egy fontos dolgot -láttam Bencén, hogy nem igazán érti , de nem kérdezősködött csak átölelt és nekem pontosan arra volt szűkségem, hogy valakinél vigaszt találjak.