majdnem az igazi //Befejezett //

Rajzóra

Új nap virradt. Újabb iskolai nap.
Összeszedtem magam majd lassacskán elindultam az iskolába.
Nem vártam túl sokat a naptól de így is sikerült meglepnie. Kezdjük is rögtön az elején.

~~~~~~~

     Az órák szokásos módon unalmasak voltak. Általában figyelek órákon de ma egyszerűen nem ment. A tanórák csendjét rokonom bolondságai törték meg így nem lehetett elaludni.
Az órák nagyon lassan teltek s ezért mindenki várta a szüneteket.
Pont mögöttem ül egyik haverom s ezért mindig fel tudott vidítani ha unott voltam. Teltek az órák amíg elérkezdtünk a rajz órához. Itt történtek a furcsaságok.
     Átültem egyik haveromhoz, hogy tudjunk együtt festeni, de egy részről megbántam. Mellém ült Oli (mert miért is ne), majd barna szemeivel végig szemlélt. Már teljes szívemből meggyűlöltem a fiút, nem akartam többé látni. SOHA. De ez ugyebár nem lehetséges, szóval így jártam.
Ha ránéztem elfordult, de ez őt nem állította meg abban, hogy ki ne mondja élete hibályát:
- Nekem tudjátok, hogy mi a kedvenc gyümölcsöm-kezte haverjainak (mert ugyebár az egész gyülekezetet mellém csődítette) - a barack, meg a cseresznye. Rajzoljunk azt-mondta kicsit se félreérthető módon. Ó dehogy is xd
   Majd haverjai elmosolyodtak, tekintetünk egészen felém ívelt mintha jelezni akarnának valamit majd munkához is láttak.
Annyira elszórakozdtak az egészen, hogy csak majdnem óra vége felé értek el a rajz feléhez, de különös módon valahogyan mégis sikerült befejezniük. Röhögcséltek mint valami idegbajos majmok. Már keztem rettentő idegesítők lenni, nem bírtam tovább.
  Az óra végén nagy  idegbajosan(tipik én) rohantam a szekrényemhez s pakoltam össze a dolgaim. Meg kellet várnom az egyik haverom, majd elindultunk haza. A hazavezető 1km-s gyaloglásunk során bevetettük a jólbevált felvidító sajátos beszédünket az öreg asszonyok beszédet.
   A legjobb az volt az egész kompozícióban, hogy teljesen más életünk volt minden párbeszéd során s így mindig volt mit mondani. Ebben a fantázia alkotta életben lehettél akár ezer éves is egy jó kis unokával akit ki lehet beszélni, vagy akár egy nőszemély akinek mindig elfelejtik meg enni a paszulylevesét. Jó falusi lakos létünk miatt ez volt egyetlen szórakozásunk. De ennyit az egészről.
   Hazaértem s lepinentem majd elkeztem írni a házi feladatom. Ma végképp nehéz volt leírni mert bennem volt az egész tudat, hogy hacsak kinézek az ablakon akár észrevehetem a fiút(mivel ő a mellettünk lévő utcában lakik és mindig előttem biciklizik haverjaival). Kattogott az agyam, mint egy tönkrement játék amit lusták voltak megjavítani.
   Eljött az este. Beszéltem az egyik  barátnőmmel majd nemsoká lefeküdtem. Kavarogtak a gondolataim. Vajon mit érez irántam? Vajon ÉN mit érzek iránta? Nem tudtam tisztán látni abban a momentumban. Elterítette látókörömet az a nyamvadt rózsaszín köd.
    Nem tudtam tisztán, ész szerűen gondolkozni.

Mára már tényleg ennyi lett volna. Remélem olvasható amit írok és nem untató. Legyen szép napod :3