majdnem az igazi //Befejezett //

15.rész

       Reggel egy értesítésre ébredtem. Az egyik tanárom volt az. Röviden szólva közölte velem, hogy nem érdekli, hogy milyen gondjaim vannak, ha be akarom fejezni az évet akkor egy órán belül a termünkben kell legyek és meg kell írjam az összes vizsgát. Erre a hírre kissé hangosabban a kelleténél de felsikítottam mérgemben , amit Ati is észlelt, s hírtelen felkapta az álmos fejét, amit még egy percel ezelőtt teljesen a párnába fúrt.

- Mi a baj életem? Valaki meghalt? - nevetett kínjában amit nem tudtam megállni anélkül, hogy én is viszonoznám.

- Aha, persze... Én a nap végére- nevettem kétségbe esetten ami miatt Ati a hátamat kezdte körkörösen simogatni.

- Na ne legyél ilyen buzi és mond el, hogy mi a baj- nevetett de közben egy aggódó tekintet szövődött az arcára, amire nem is reagáltam másképpen, egyszerűen megmutattam neki az üzenetet. - Na ez aztán tényleg rémes. - nézett rám egy felkavatodott arcjátékkal.

- Na de mindegy is. - néztem rá- Kérsz kávét?

- Az jól esne. - kezdett bele de mielőtt elindulhattam volna, visszahúzott. - Akarom mondani. Az jól esne, DE hagyd csak, megcsinálom én- mosolyodott el amire egy hálás tekintettel reagáltam.

     Amikor készen lett a kávé, akkor lassan, s óvatosan átadta nekem, hisz még gőzölgött, s nem akarta, hogy akár véletlenül is, de megégessem magam vele. Lassan elszürcsöltük a kávét majd rá kellett döbbennünk arra, hogy még van egy szűk fél óránk az elkészülésre, még mielőtt túl késő lenne, ígyhát hamar magunkra kaptunk egy kapucnis pulcsit amit melegítő nadrággal párosítottunk. Nem is terveztük, de azt vettük észre a végén, hogy ugyanolyan a szettünk így most le se lehetne tagadni, hogy együtt vagyunk.
      Az utolsó percekben, de beértünk és a kedves Attila a szimpátia jeléül vállalta, hogy ő is megírja most az egészet, hogy ne csak én szívjak, hanem akkor legalább már ő is. Hisz úgy tartja az ősi szóbeszéd hogy "jóban, rosszban" vagy nem? Igaz, hogy nagyon is nem vagyunk házasok, hogy ez a kijelentés kiteljesüljön rajtunk, de mégis úgy viselkedik velem mintha már évek óta ismerne, vagy legalább is aligha nem a felesége lennék már.

- Ugye tudod, hogy nem kell ezt értem megtenned - súgtam a fülébe, a csendet megtörve

- Tudom szívem, de ezt már-már szinte kötelességemnek éreztem, remélem megérted. - mosolyodott el

  
     Egy fájdalmasan hosszú 50 perc után de végre beadtuk az első két vizsgaanyagot már csak a többi maradt hátra. Már nem is nagyon tudom, hogy mi is történt velem, csak arra eszméltem rá, hogy már 1 óra. Atival sétáltunk a folyosón amikor a szemem láttára egy tök random csaj le akarta smárolni Atit de ő persze ellenezte, s ellökte magától.

- Te meg ki a gyász vagy? - szólított  meg engem a lány

- Ez a gyász lenni Atinak a barátnője. - törtem ki a dühtől. - most meg húzz el a kiskutya farkincájába amíg nem húzok neked be egyet. - szóltam rá a lányra aki láthatóan megilyedt tőlem és egy fél szekundum alatt menekülőre fogta.

- Na ez az én csajom - nevetett kínjában majd adott egy gyors csókot hiszen nem akarta egyikőnk sem, hogy egy tanár is akár, de meglásson minket.

- Azt hittem, hogy ez a nap már nem lehet rosszabb de akkor úgy tűnik, hogy tévedtem- ütöttem a homlokomra. -... De a lényeg, hogy közted és aközött az utcai csajszi között nem történt semmi. - nevettem kellemetlenül.

- Szerintem jobb lenne ha most hazamennénk. Javasolta Ati

-Az jó ötletnek hangzik. - feleltem lehangoltan.

    Amikor a jól ismert "parkunkhoz" érkeztünk egy pillanatra megálltam. A park teli volt boldog párokkal. 1...2...3...összesen talán vagy 15 boldog lányt számoltam meg, akik éppen életük legboldogabb pillanatát élik át...

- Ati, nézd. - mutattam a friss jegyesek tömegére a könnyeimmel küszködve.

- Na, ne aggódj... Veled is meg fog ez történni pont akkor amikor nem is számítanál rá.. - mosolyodott el miközben mélyen a szemeimbe nézett.

   Nem bírtam tovább kémlelni azt a sok boldog embert, el is indultunk Ati lakására. Amikor be értünk a lakásba, ledobtam magam a kanapéra, úgy elterültem mint akin egy úthenger gázolt át.
     Lepihentünk majd egy óra múlva a csöngő hangjára lettem figyelmes. Amikor mentem, hogy kinyissam az ajtót, egy rossz de egyben mégis jó érzés fogott el. Fura mi? Na de mindegy is. Kinyitottam az ajtót, s nem meglepetésemre drága Desh álldogált előttem. Nem is hezitáltam sokáig, beengettem.
    Közben Ati is feltápászkodott a kanapérol, s üdvözölte rég nem látott haverját. Egy csomó felesleges dologról kezdtek hablatyolni amit persze végighallgattam pedig most nem volt túl sok kedvem. Végül arra jutottak, hogy elmennek egy buliba de mivel én nekem nem volt kedvem nagyjából az élethez sem, nem tartottam velük.
       De mekkora hiba is volt, hogy elengedtem őket...

Na hali mindenki!
Ennyi lett volna a mai részre, remélem tetszett!
Lehet, hogy ez most egy kicsit gyengébb lett hisz már lassan egy órája, hogy írom, s már 10 perc híján éjfél, de egyszerűen muszály volt leírnom.
Csak ennyit szerettem volna, sziasztok

____________

792 words
____________