~ Nyári fordulat ~

8. rész

Kiléptem az ajtón és döbbenten néztem Mason-re. Mi a csudát keres itt? És a fontosabb kérdés, miért ilyen késõn??

- Minden rendben? - kérdeztem tõle picit rekedtesen az álmosságtól.

- Ezt én is kérdezhetném! Hívlak, írok és semmi... azt hittem valamit elrontottam. - sóhajtott, majd közelebb lépett hozzám.

- Sajnálom... - motyogtam és egy puszit nyomtam szája sarkába. - Csak a barátaimmal voltam és ünnepeltünk! - mosolyogtam rá és átkaroltam a nyakát.

- Semmi gond, csak kérlek írj legalább egy üzit ilyenkor. - majd lassan, érzelemteljesen megcsókolt.

- Van kedved bejönni? - néztem a csók után a szemébe, közben a tarkóját cirógattam.

- Igazság szerint abban reménykedtem, hogy eljössz velem kocsikázni. - majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Rendben, átöltözöm és mehetünk. - hátra fordultam és elindultam be a házba, de Mason a csípõmre tette kezeit és közel húzott magához.

- Nem szükséges átöltözni, csak gyere. - puszilt bele a hajamba, majd az autóhoz kísért.

Fél óra múlva meg is érkeztünk a legcsodálatosabb helyre, amit életemben láttam. Egy dombtetõn voltunk, de egyszerûen csodálatos volt. Láttuk az egész várost innen. Csak ámultam! Nem is hiszem el, hogy eddig nem voltam itt, pedig itt nõttem fel!

- Most nézz fel. - suttogta a fülembe Mason, amitõl azonnal libabõrös lettem.

Majd felnéztem! És csak csillogó szemekkel néztem az eget. Ez tényleg csodálatos. Annyira lenyûgözõ volt! A csillagok és az égen a kék árnyalatai olyanok voltak, mintha egy másik világ bejárata lenne. Ezt örökké tudnám nézni, biztosan sosem unnám meg.

Annyira elérzékenyültem, hogy elkezdtem könnyezni.

- Drága... - mondta halkan Mason és elkezdte puszilgatni a nyakam.

- Ez annyira csodálatos! - szipogtam és csak néztem az eget.

Majd kis idõ után lefeküdtem a földre. Mason követte példám és mellettem elhelyezkedett, majd a mellkasára hajtottam a fejem.

Annyira nyugodt volt minden. Olyan volt mintha csak mi ketten léteznénk az egész világban.

- Szerinted azok a csillagok, amik egy pici csoportot alkotnak... - mutattam az égre. - mire hasonlítanak?

- Hmm... jó kérdés.. - elgondolkodva nézte az eget. - Egy gömbölyded nõt! Jaja, biztosan azt!

Belõlem meg kitõrt a nevetés, mégis milyen választ vártam Mr. Dzsigolótól? Nem is értem! Ekkor hirtelen maga alá gyûrt és a fejét a hasamra hajtotta, majd becsukta a szemét. Én csak cirógattam a hátát egészen addig, amíg el nem nyomott az álom...

Másnap reggel...

Mason szemszöge...

Arra ébredtem, hogy a mellettem fekvõ csodálatos hölgy ragyogó szemekkel néz engem. Csak elmosolyodtam és fél szemmel rásandítottam.

- Ennyire érdekes lenne, ahogy alszom? - kérdeztem álmos hangon. Erre gyorsan elpirult, majd elfordult.

- Én nem is néztelek... Csak.. rád pillantottam.. - átkaroltam és magamhoz húztam és puszilgattam az arcától a válláig.

- Mason.. csikiz a borostád - kuncogott. Nekem csak ennyi kellett és szinte faltam számmal vállait és nyakát, amitõl meghallottam csilingelõ nevetését.

Amikor már elzsibbadt a szám a sok puszilgatástól, felkeltem, mert haza kellett szállítanom Megi-t mielõtt a bátyja leharapja a fejem, mert állandóan kimarad miattam éjszakánként.

Otthon...

Megi szemszöge...

- Komolyan... lassan már chippet rakhatnánk rád! - nevetett Jack. Tudom elég meglepõ, hogy mostmár csak nevet, ahelyett, hogy jól kioktatna mekkora baromságot tettem, de örülök az ilyesfajta változásnak.

- Hugicám.. - sóhajtott Jason. - Nagyon szeretlek de legalább ez üzenetet küldj kérlek. - nyomott egy puszit fejem búbjára.

- Bocsi.. - nevettem.

Mason még nem ismeri a fiúkat, de engem nem igazán zavar, mert nem hiszem, hogy itt lenne még az ideje.