~ Nyári fordulat ~

22. rész

- Szívem.. kicsim... sietnünk kell, ébresztõ! - Mason hangjára ébredek és csak álmosan rápillantok, majd az arcomhoz szorítom a párnám.

- Hagyj aludni, álmos vagyok. - motyogom morcosan, mert még nagyon fáradt vagyok. Nem kellett sok Drága Élettársamnak, akit szerintem mindjárt kinyírok, mert elvette a szemem elõl a párnát. De ebben a pillanatban csak döbbenten néztem magam köré, mert arra számítottam, hogy a Nap a szemembe fog sütni. De nem!! Rohadtul sötét van!!!

- Mason - sóhajtok. - mégis hány óra van drágám? - kérdezem a lehetõ leghiggadtabban.

- Már hajnali öt van! Lassan mennünk kell az ultrahangra! - mondja izgatottan. Komolyan ki fogom nyírni, ugyanis csak tízre kell menni. Elhiszem, hogy ideges, mert most fogja elõször látni a kislányát de ez még is csak sok!

Csak nyugodtan felálltam és elindultam ki a szobából. Szinte vonszoltam magam a fáradtságtól, ugyanis na fiatalok vagyunk és szerelmesek, szóval az éjszaka nem igazán az alvással voltunk elfoglalva.

- Kicsim most mi.. - de nem hagytam, hogy Mr. Keljünk Fel Ötkor befejezze a mondandóját, csak kinyitottam a bejárati ajtót.

- Gyere légyszíves - megállt a küszöb elõtt és értetlenül figyelte az arcom.

- Hidd el megértem, hogy izgulsz, de most leszel olyan drága és aranyos, hogy futsz 10 kört a ház körül, mert én be nem engedlek a hálószobába, amíg le nem higgadsz. Hulla fáradt vagyok, szóval jó futást! - megpuszilom a száját, még mindig döbbenten mered rám, én meg csak bevonultam a hálószobába aludni.

Mire felébredtem már 8 óra volt. Nyugodtan kisétáltam a nappaliba és Mason éppen akkor lépett a fürdõbõl derekán egy törölközõvel, a hormonjaimnak csak ennyi kellett, már indultam volna Mr. Tökély felé, mire figyelmeztetõen rám nézett.

- Eszedbe ne jusson most elcsábítani! - néz rám szigorúan, én meg csak hitetlenkedve néztem rá. Sajnálom micsoda? Jól hallottam, hogy Mason Miller, a nagy szoknyapecér ezt mondta?? Mi történik körülöttem? Vagy még mindig álmodom? És elkezdtem csipkedni a karomat, egészen biztos, hogy ébren vagyok! Mi a franc?

- Mégis mért csipkeded magad? - néz rám Mason és közelebb lép, majd megfogja kezeim és csókokkal hinti be karom ott, ahol az elõbb csipkedtem magam. Én csak elpirulva nézek rá, mert egyre jobban kívánom ezt a pasast.

- Csak ellenõriztem, hogy nem álmodom-e? - nézek rá, mire õ csak egy értetlen pillantással díjaz, majd felveszi a kikészített nadrágját, nekem meg csak jobban csorog a nyálam. De folytatom mondandóm, hogy értse amit mondok vagyis csak akarok, mert egyedül egy nyögés hagyja el a számat. Õ csak diadalittasan vigyorog rám.

- Na mi van szívem? - nevet fel jóízûen és magához ölel.

- Se-semmi... -nyögöm ki nagy nehezen, majd folytatom ahol abba hagytam. - Csak nehéz elhinnem, hogy pont TE mondod azt, hogy ne csábítsalak el. - nézek fel rá, mire õ egy puszit nyom az orromra.

- Azért mondtam ezt drágám, mert lassan indulnunk kell az orvoshoz és ilyenkor, amikor te kezdeményezel nagyon nem lenne elég másfél óra arra, hogy beteljek veled. - én meg csak elpirulva hallgatom vallomását és teljesen zavarba jövök.

- Úgy szeretem, hogy ilyen könnyû téged zavarba hozni! - nevet és egy csókot nyom a szám sarkába. - ja és nem azért, hogy dicsekedjek, de kitaláltam, hogy amíg alszol segítek neked.

- Igen...? - kérdem félve, mert nem tudom mire számítsak.

- Jaja, ne vágj ilyen arcot baba, mert komolyan mondom megharaplak! Azután miután lehiggadtam... többé-kevésbé... utána beraktam egy adag mosást teljesen egyedül. - meséli nagy büszkén, én meg teljesen ledöbbenek. Mert most tudatosult bennem, hogy Mason mennyit változott, mióta együtt vagyunk.

Mikor találkoztunk csak felhalmozta a szennyest és rumli volt a szekrényében s a szobájában is. Rend? Ezt a szót nem is ismerte szinte. Most meg segít a takarításban, elpakolja a ruháit, mert igen, teljesen ideköltözött és most ez a mosás is. Teljesen ledöbbentett és nagyon jól esik, hogy ennyire próbál segíteni és minden tudását beveti, hogy meg tudja könnyíteni a mindennapjaim.

- Nagyon köszönöm édesem! - és lágyan megcsókolom, amit õ ugyanolyan finomsággal viszonoz.