~ Nyári fordulat ~

31. rész

Már egy hónap eltelt az ikrek balhéja óta és hála az égnek rendezõdött a viszonyuk és mindent tisztáztak. Ami Poppyékat illeti, Poppy már a terhesség végét járja és egyszerûen rühelli, alig várja már a végét, mert nagyon nagy a pocakja és állandóan melege van annak ellenére, hogy január közepe van, szóval Joseph-el sok vitájuk volt barátosném öltözete miatt. Mi Mason-nel nevetve néztük minden egyes alkalommal vitájukat, amit Joseph és Poppy szintén csak egy szúrós pillantással díjazott.

Most pedig éjszaka van és megállás nélkül csörög a telefonom! Nem tudom ki lehet az, de tuti nem állok jót magamért, mert több mint két órába telt, igen két rohadt órába mire megtaláltam a tökéletes pozíciót, ami kényelmes és végre nem is kellett pisilnem. Már éppen hajókáztam csodaország felé, mikor a telefonom elkezdett hangosan csörögni! Gondoltam majd abba hagyja, de nem. Ha a fene fenét eszik, akkor sem hagyná abba a nyamvadt!

- Mason.... - nyöszörögtem álmosan reménykedve, hogy tesz valamit az ügy érdekében. Ez hiú ábránd volt, ugyanis ez a nagy medve csak morgott egyet, majd átfordult a másik oldalára. Na így számítsunk egy férfira!!

Kimásztam az ágyból, majd az álmosságtól el se tudtam olvasni a kijelzõt, csak felvettem. Mikor megtudtam ki és miért hívott csak sikongattam örömömben és ugráltam... mármint amennyire a pocakom ezt engedte.

- Megi.... kérlek... - nyögte Mason fáradtan és a párnát a fejére szorította. - aludj! - szólt szigorúan a párna alól.

- Nem tudok!! Baba látogatóba megyünk reggel!!!! - sipítottam, mire Mason lassan felült és beletúrt dús hajába.

- Mond meg nekik hogy gratulálok. - mondta rekedtes hangos. - De kérlek gyere még aludni egy kicsit, mert egész este szórakoztattál a hülye diókkal és párnákkal, már az egész ágyunk egy párna kirakat lehetne. Szóval vonszold ide a csinos kis feneked és alvás! - nézett rám komolyan, én meg kötekedve de szót fogadtam és újabb két-három óra múlva sikerült is elaludnunk Mason nagy örömére.

.

.

.

- Olyan kis pindur pandúr a kicsi Sam, már alig várom, hogy a mi kislányunk is megszülessen. Biztos oda lesznek egymásért! - ábrándoztam Mason karjai között, miközben a tájat figyeltem, mert miután elmentünk a kórházba baba látogatásra, eljöttünk a mi dombunkra Mason-nel.

- Azért ne legyenek annyira oda egymásért, õ az én kicsi lányom! Felejtõs, hogy bármilyen hapsival is közeli kapcsolatba kerüljön! Arról kezeskedem! - kelt ki magából Mason, engem meg elfogott a nevetés. Imádom ezt a hapsit és már elõre látom milyen csatáik lesznek a lányával, ha a kicsi csak egy kicsit is olyan makacs lesz, mint az apja.

- Tudom drágám, tudom! - nevettem, majd finoman az ajkaimat az övére tapasztottam és forró csókban részesítettük egymást.

- Jut eszembe.. - szakította meg a csókot Mason. - mi lesz a baba neve?

- Emlékszel az elsõ névre, amit szóba hoztál? - pillantottam fel rá csillogó szemekkel, mert úgy éreztem a Madison lenne a tökéletes név a kislányunk számára.

- Igen, emlékszem! Tényleg Medi lesz a kicsi neve? Ez annyira csodás hír, reméltem hogy így döntesz!! - és ezzel a lendülettel felkapott, mind a nyolcszáz kilóm ellenére és forgott velem pár kört, majd letett és magához ölelt.

Az elkövetkezendõ két hónapban a pocakom egyre csak nõtt és nõtt, már nem igazán vagyok biztos abban, hogy egy kisgyerek van a hasamban, hiába esküszik az orvos, hogy csak egyetlen egy kislány van benne, mivel az én pocakomban legalább öt-hat gyerek is elférne.

Ami Mason-t és engem illet, minden a legnagyobb rendben volt, teljesen harmónikus és szeretetteljes volt a kapcsolatunk, de most agyon tudnám ütni egy sütõlapáttal is akár!!