~ Nyári fordulat ~

10. rész

5 hét telt el azóta, hogy Mason elment. 5 hosszú hete érzem magam magányosnak. De megtanultam kezelni a helyzetet és eltemetni ezt az érzést. Mostmár csak esténként engedem magamnak meg az önsajnálatot. Poppy és Joseph is csomót segítettek abba, hogy jobban érezzem magam, amiért nagyon is hálás vagyok neki. Ami õket illeti nagyon cukik. Poppy pocakja már látszik és mindent elkövet azért, hogy mindene meglegyen a kisfiúnak... ja igen, idõközben kiderült fiuk lesz. Joseph is kitesz magáért mindenben segíti barátnõmet és már most imádja a kiskölyköt.

Visszatérve rám, nekem már lassan 2 hete, hogy minden egyes reggel rosszul vagyok. És ha ez még nem lenne elég 5 hete késik. Sejtem, hogy mi lehet ez az egész, de nem merek egyszerûen venni egy tesztet, mert félek hogy pozitív lesz. Félreértés ne essék... nem azért félek, mert nem akarnék babát, sõt ha kiderülne biztos boldog is lennék, de az idõzítés és a körülmények borzalmasak.

Poppy-nak elmondtam a sejtésemet azonnal. Neki az a meggyõzõdése, hogy tutira terhes vagyok és hogy ezzel megmagyarázom a mostanában rám jött kívánossággal. Igen, nagyon kívánós vagyok.

Ma délután elhatároztam, hogy megcsinálom azt a tesztet, amit már 2-3 hete vettem. Szóval elindultam a mosdó felé kezemben azzal a dologgal, ami lehet megmutatja, hogy az életem 180°-os fordulatot fog venni.

- Kincsem mi van nálad? - nézett rám döbbentem anyukám. Én azzal a lendülettel a hátam mögé rejtettem a kis dobozkát. Nem arról van itt szó, hogy titkolóznék, mert elmondtam a szüleimnek a kis románcomat, de ha csak vaklárma... akkor nem szeretnék feleslegesen feszültséget okozni.

- Nem fontos! - nyeltem egyet és beviharzottam a mosdóba. Megcsináltam a tesztet már csak az eredményt várom. Addig elmentem a mosdó másik végébe és próbáltam átgondolni az életemet, hogy hogyan tovább.

Majd vettem egy nagy levegõt és odasétáltam a teszthez. Nem hittem a szememnek... POZITÍV. Oké, sejtettem, de akkor is. Egy baba van a hasamban! Jesszusom.... Most mihez kezdek? Apa nélkül kellene felnevelnem? Nem.. mindenképpen el kell mondanom Mason-nek.

Kirontottam a mosdóból és anyához rohantam, mert neki van tapasztalata baba ügyben.

- Anyaaa!! Anya! - kiabáltam és befutottam a konyhába, ahol éppen fõzõcskézett. Mikor meglátott, csak nyugodtan letette mindazt, ami a kezében volt és rám emelte szemeit.

- Pozitív? - kérdezte higgadtan, közben a tekintetem fürkészte. Döbbenten néztem rá, mert nem gondoltam volna, hogy amikor összefutottunk, akkor látta volna a tesztet. - Kicsim nem vagyok hülye. Tudok a rosszulléteidrõl, arról hogy diót eszel, pedig kiskorod óta utálod a diót.

- Anyu! - kitõrt belõlem a zokogás, de fogalmam sincs miért. Csak megrohamoztak az érzelmek és nem tudtam ezek után mihez kezdjek.

- Minden rendben lesz. - mondta kedvesen és magához ölelt és adott egy puszit a homlokomra. - Mihez szeretnél kezdeni? Megtartod ugye? - csak némán bólintottam. Így álltunk egy darabig, majd elengedett és mosolyogva rám nézett.

- Akkor keressünk egy orvost. - mosolygott, majd hirtelen elkomolyodott. - Kicsikém... mindenképpen szólj neki, mert attól még joga van tudni, lehet hogy nem szépen váltatok el, de adj egy esélyt, hogy jóvá tegye, vagy legalábbis részt vegyen a baba életében.

- Tudom, csak még várok egy picit... - sóhajtottam.

A délutánom arról szólt, hogy mindenkinek elújságoltam a hírt. Elõször Poppy-val oszottam meg a történteket és mind a ketten a telefonban sírtunk örömünkben, amit meghallott a másik szobából Joseph, mivel idõközben összeköltöztek Poppy-val. Szóval így lett Joseph a második, aki megtudta. Ezek után Apának és Jason-nek újságoltam el a hírt. Mind a ketten boldogan fogadták a baba érkezését, talán apa volt picit feszültebb. Majd jött Jack....

- Mi van?? - nézett rám döbbenten. Ezt az egy mondatot ismételgeti már legalább 10 perce. Amikor haza jött mondtam neki, hogy szeretnék neki valamit elmondani és bementünk a szobámba. És most csak a székemen ül és bámul maga elé.

- Figyelj...-sóhajtottam. -tudom, hogy nem így kellett volna történnie, de ez a baba már itt van és boldog vagyok, hogy az anyukája lehetek.

- Nem tudok erre mit mondani. Örülök, hogy boldog vagy, de attól még kinyírom azt a faszt. Felcsinált, majd lelépett! És most itt hagyott a babával! Egyedül kell végig csinálnod! Nem! Nem kell! Én itt vagyok! - megfogta bátyám a kezeim. - Itt vagyok és ha bármiben kell segítség rám számíthatsz! Sose leszel egyedül, errõl én gondoskodom! - majd magához ölelt és adott egy puszit a fejemre. Hirtelen elengedett és reményteljesen a szemembe nézett, így még sosem láttam Jack-et.

- Megsimogathatom a hasad? - kérdezte csendesen.

- Persze! - nevettem. - De semmit sem fogsz érezni, még látszódni se látszódik.

- Nem baj! - majd azzal a lendülettel a kezét a hasamra tette és simogatta azt. - Nagybácsi leszek! - vigyorgott.