A fény és a sötétség birodalma

16. fejezet

-Sophie...

-Igen?

-Ma kimegyünk lovakkal körbenézni a környéken és meg akartam kérdezni, hogy szeretnél e jönni?

-Perszee, nagyon szívesen.-mondta csillogó szemekkel

-1 óra múlva várunk az istállóknál.

Amikor befejeztem a reggelit gyorsan kimentem a rózsakertbe mert meg kellett nyugodnom mielőtt lovagolni mennénk. Meditálni kezdtem és nagyon jól esett. A rózsa illat volt az egész tüdőmben. Amikor már teljesen kipihentnek éreztem magam, léptek zaját hallottam. Pár másodpercel később megpillantottam a zaj tulajdonosát. Mostmár meg sem lepődöm azon, hogy Alex az.

-Mit csinálsz itt kint egyedül?

-Meditáltam

-Még jó, hogy már befejezted-húzta mosolyra a száját majd leült mellém.

-Mit keresel itt?

-Téged-válaszolta és mélyen a szemembe nézett.

Ezen kissé elcsodálkoztam mivel általában velem nem ilyen szókimondók az emberek. Sőt bevallom legtöbbször inkább csak körülírják a mondanivalójukat.

-És miért kerestél?

-Hiányzott a társaságod-mondta majd leült mellém a fűbe

Na erre meg végképp nem számítottam. Túl kedves mostanában, de én is vele és ekkor jutott eszembe hogy mennyi gondom van mostanában és mennyi feladatom. A gondterhelt arcomat láthatta meg vagy csak megérezte a körülöttem izzó feszültséget de hirtelen fél karjával átkarolt és magához húzott. Nem mondott semmit ahogy én sem de mégis megnyugodtam a közelében. Minden lélegzetét magamon éreztem mert semmi nem választott már el minket. Megmagyarázhatatlan okból hirtelen
biztonságban éreztem magam a karjaiban

-Mennem kell.-mondtam úgy hogy szinte én is alig hallottam.

Felpattantam és gyors léptekkel a bejárathoz indultam.

-Viaa, várj meg-indult el utánam, azzal a szándékkal, hogy megállítson és megkérdezze miért rohantam el.

Ahogy beléptem a bejáraton futni kezdtem teljes erőmből és meg sem álltam a könyvtárig. A jól ismert polcok között jó mélyre mentem és végül amikor megtaláltam a legeldugottabb helyet leültem a földre. Pánikba estem. Az elején csak ültünk és jó volt minden de amikor már közel volt éreztem hogy meg akar csókolni és pánikba estem. Nem azt mondom én hogy nem csókoltam volna szívesen meg de azért mégis... Nem engedhetem túlságosan közel magamhoz mert megégethet ezt már rég megtanultam. Az órámra néztem és hiába maradtam volna de mennem kellett nehogy elkéssek. Kiléptem a könyvtárból, és miután szétnéztem elindultam az istállók felé...

U.i Nagyon köszönöm a türelmeteket, mert tudom tudom egy teljes hónapja nem volt rész és nagyon sajnálom csak nem volt valami könnyű nekem ez a hónap mert lelkileg nem voltam jól. Remélem tetszett a fejezet és kérlek hagyjatok nyomot magatok után.❤️‍🔥🥰