Háborgó Mélység [BEFEJEZETT]

•Huszonkilencedik Fejezet•

Sziasztok drága olvasóim!

Tudom jól, hogy az elmúlt hónapokban elég erősen eltűntem, és erre tulajdonképpen nincs is mentségem, egyszerűen csak nem volt kedvem írni. Elkezdődött a suli, az ötödév borzalmasan felbolygatta a nyári életvitelemet, és mikor eszembe jutott az írás gondolata, egyszerűen nem volt rá lelkierőm. Plusz beállt az írói válság, és egyáltalán nem voltak normális gondolataim. Úgy érzem kellett egy kis idő, hogy magammal, és a körülöttem lévő emberekkel foglalkozzak egy kicsit, és ez erőt adott az írásra. Na meg talán az is, hogy borzalmasan hiányzott már! Köszönöm a sok sok pozitív visszajelzést, minden kommentet elolvastam, és egyszerűen csak hihetetlen látni, hogy ennyire imádjátok ezt a két szerencsétlent. Rettentően hiányzott már ez az egész. De most végre visszatértem, és megpróbálok gyakrabban írni, mert izgalmas pillanatok jönnek az utolsó fejezetekben!

Jó olvasást! ❤️
Nappali

A tegnapi vacsorával hivatalosan is megtört a jég Christian és köztem. Azt hiszem valamilyen szinten szükség is volt egy furcsa, semmiképp sem családias, ámbár őszinte vacsorára, ahol Christian felmérheti a terepet apával szemben. És bár Finneas oltári nagy bunkó volt, mégsem hatott komolynak a kirohanása, hiszen mindannyian tudtuk, hogy csak engem félt, és utálja Christiant, amiért ennyit lát sírni miatta. Ő nem látja úgy a dolgokat, ahogyan esetleg apa, és ezzel nincsen semmi probléma. Mindenkinek megvan a saját aspektusa, Finneasnak talán a túlontúl védő-őrző bátyó szerepe kicsit kiborító, vagy egyszerűen túl soknak hathat, de egyáltalán nem erről van szó. Az egyszem húga vagyok, akit akár egy légytől is megóvna.

Biztos voltam benne, hogy nekem kell kezdenem a békülést, mert van az a szörnyű családi átkunk ami ezer százalékban öröklődő, hogy rendkívül makacsak vagyunk, és ezért a fenéért se nyitott volna felém a bátyám. Egy pizzával, és egy üveg sörrel kopogtam be a vendégszobánkba, amit Finneas berendezett magának az elmúlt hónapokban, de mikor benyitottam, már csak dobozokat láttam egymás hegyén-hátán állni. Értetlenül néztem körbe, hogy mégis miért csomagol ennyire, mert sose bántottam meg őt annyira, hogy pakolni kezdjen.

- Miért pakolsz? - kérdeztem döbbenten, és csalódottan leeresztettem a kezemet, amiben a pizza és a sör volt.

- Elköltözöm. Rémlik? - pillantott rám Finneas, ahogyan az egyik újabb dobozt rárakta egy másikra. Gúnyosan felhúzta a szemöldökét, és még a kezemben tartott békülő ajándék sem hatotta meg.

- Tényleg. - hunytam le egy pillanatra a szemeimet, mert villámcsapásként ütött meg az emlék, amikor tegnap Finneas kijelentette, hogy elköltözik Chloe-val. - Segíthetek valamit?

- Nem kell, kösz. Már nagyjából kész vagyok. - sóhajtott a bátyám, és szótlanul álltunk a szinte üres szobában.

- Miért haragszol rám? Most komolyan, ne menj el dühösen, mert tudod, hogy mindennél fontosabb vagy nekem Finneas. - kérdeztem szomorúan, neki dőlve a falnak.

- Az utolsó mondatodban nem lennék olyan biztos a tegnapi kis műsor után. - mosolyodott el Finneas gúnyosan. - Tudod, én csak azt nem értem, hogy mit eszik mindenki a dirin. Annyira görcsösen próbálja megtartani a befásult igazgatós személyiségét, hogy az hihetetlen. Fogadni mernék, hogy alapjáraton egyáltalán nem ilyen unalmas, csak tekintélyt akar magának.

- Ne oltogasd már Christiant! - vettem automatikusan védelembe a barátomat. - Nézd Finneas, Christian olyan amilyen. Nekem teljesen oké így, nem is kell senkinek megfelelnie. Az, hogy te nem bírod a személyiségét, azért nem kell folyton oda-oda szúrni nekünk, mert hidd el, megvan a saját problémánk is.