Háborgó Mélység [BEFEJEZETT]

•Első Fejezet•

Az emberek kilencvenkilenc százaléka egyáltalán nem tartja magát reggeli embernek, mivel hihetetlen nehezen kelnek fel, ha dolgozni kell menni, vagy éppen az iskolába. Nos, én valamilyen elcseszett módon a maradék egy százalékba tartozom, mivel utálok sokáig az ágyban fetrengeni, és ellustálkodni az egész reggelemet. Szeptember elsejét írunk. A szemem autómatikusan pattant ki valamikor hat óra körül, fél órával az ébresztőm idegesítő megszólalása előtt. Alapjáraton, ha ébresztőt állítok be a telefonomon, berögződve kelek fel előtte, hogy ne ijedjek halálra, miközben éppen valami abszurd álmom van, és csak egy teljesen random hang képes megszakítani ezt a folyamatot.

Ahogy kinyitottam a szemeimet, kellett néhány másodperc, hogy éber legyek. Kimartam a szememből a csipákat, és megdörzsöltem a homlokomat, elsöpörve onnan a frufrumat. Sóhajtottam. Shelby-vel már évek óta vártuk, hogy ez a nap eljöjjön. Hogy nagymenőn kijelenthessük, hogy végzősök vagyunk. Mert valamilyen hülye módon is, de egy kis kiváltsággal jár ez az utolsó éves dolog a gimiben. Shelby szerint nem kell sorban állnunk a büfében, mivel mi vagyunk a legöregebb diákok, és állítása szerint "nehogymár nekünk kelljen még sorban állnunk, ha kínzó matek órákat kell végigszenvednünk négy éve". Szóval Shelby-nek nem igazán mernek az emberek nemet mondani, ezért kíváncsian várom, ahogy egy alsóbb évest a sárgaföldig fog oltani, ha éppen betolakszunk az első sorba. Meg aztán ott vannak a lógások is, amit az osztályom előszeretettel kiváltott néhány órán. Beleértve az utolsó órás biológiákat, az értelmetlen etikát, és hébe-hóba még egy matekról is ellógott néhány elvetemült osztálytársam, beleértve én is. A Fell's Church-i gimnázium nem tartozik az elit iskolák közé, mégis egy kiemelkedően erős iskola, hiába az egyetlen a városban. Viszont az a hír járja, hogy új igazgatót kapott, mivel Mr. Lawrence lemondott. Őszintén szólva Mr. Lawrence nem sok vizet kavart az elmúlt három évben, amíg oda jártam. Keveset láttuk, csak a banketteken jelent meg, és néhány iskolai ünnepségen, de ezeken kívül állítólag mindig csak az irodájában volt, és flaskából itta a rumot. Az egész iskola örült, mikor váratlanul visszavonult, és egész nyáron senki sem tudott senkit az utódjáról. Talán nem volt véletlen...

Nem tudom mi lelt ebben a pillanatban, de csak feküdtem az ágyban, és gondolkodtam az elmúlt éveimen. Megdöbbentett a tény, hogy ez az utolsó évem, és el kell döntenem, hogy mivel szeretnék foglalkozni miután leérettségiztem. Sokat játszottam a gondolattal, hogy az egyetem, vagy a főiskola lenne a legjobb választás, de valahogy nem illett hozzám soha. Apa nem szól bele, hiszen nem döntheti el helyettem, viszont az anyám erősködik, hogy mindenképpen tanuljak tovább. Ha az egyetemi pályát választom, mindenképpen művészeti irányba szeretnék tovább menni, mivel fotózom, és ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben is. Vagyis, valami ilyesmivel.

A telefonom kijelzőjén lévő órára pillantottam, és elkerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy rohadtul elmúlt fél hét, és fél órán keresztül csak feküdtem. Kipattantam az ágyból, és rögtön be is ágyaztam, aztán eszeveszettül csörögni kezdett az ébresztőm, ezért szitkozódva kinyomtam, és futottam a fürdőszobába. Miután könnyítettem magamon, rohantam a csaphoz kezet és fogat mosni. A tükörbe bámulva néztem az állig érő sötétbarna, szinte fekete frufrus hajamat, amit sikerült irtó módon elaludnom, ezért egy drasztikus sóhaj keretein belül adtam saját magam tudtára, hogy nagy melóm lesz vele. Utáltam mindent az utolsó pillanatra hagyni, ezért még tegnap este gondosan kikészítettem a mai ruhámat, ami ez esetben egy fekete harisnyából, fekete szoknyából, egy bordó felsőből, és egy hozzáíllő bordó kardigánból állt. Szörnyen színes. A fiókból előhalásztam egy egyszerű fekete fehérnemű szettet, és villámgyorsan felöltöztem. Berögződésem már, hogy úgy sietek, mintha a buszom menne, pedig apa visz majd az iskolába, ahogyan Shelby-t is. A harisnyát eligazgattam a lábamon és a combjaimon, a szoknyába beletűrtem a bordó gombos felsőmet, és a kardigánt pedig a kezemben fogtam, mivel nem akartam felhúzni, és belesülni. Mosollyal jutalmaztam magamat, amiért még csak hét óra van, és tökéletes időben vagyok.