Háborgó Mélység [BEFEJEZETT]

•Hetedik Fejezet•

A napok csak úgy szálltak egymás után. Ahogy beindult az iskola és a tanítás, úgy röpködtek egymás után a napok, hogy észbe se kaptam, de már el is érkezett október első hete. Az első lájtos hét után belevágtunk könyörtelenül a tanulásba, ugyanis minden középiskolának az érettségi a vége, én pedig szeretném tökéletesre megírni, mivel egyrészt nem hiába tanultam ennyit lassan négy évig, és a maximalizmusomat is kimaxoltam, hogy Mr. Vance-nek bebizonyítsam senki, és semmi nem tud kizökkentei a tanulásból. Elkezdődtek a dolgozatírások a múlt évi anyagból, átismétlés céljából, a felelések, amiben a mi osztályunk a legeslegbénább, és napról napra csak rontottunk a helyzeten. Shelby lemaradt, és teljesen feladta, Ray valahol szeptemberben már leszarta az egészet, állítása szerint füzete sincs töriből, ami amúgy elég nagy baj, ugyanis Mr. Quint be se lép a terembe, de már diktál, és általában egy órán teleírok két három oldalt. Abel sem nagyon töri magát ezzel a tanulás dologgal. Egész szabadidejében zenél, órákon dalokat ír, egész végig az az átkozott füles van a fülében, és szerintem nem is érdekli az érettségi. Valamennyien már eldöntöttük, hogy merre szeretnénk, hogy sodorjon majd a szél, bár ez a három jómadár úgy gondolja, hogy ilyen hozzáállással majd felveszik őket az egyetemre.

Szóval egyedül én voltam az, aki éjjel nappal tanult, konkrétan mindenből megcsináltam mindent. A tanároknak egy rossz szavuk sem lehetett rám, főleg nem annak a hárpia Mrs. Umbridge-nek, akinél hibátlan matekdogákat írok az átismételt másodfokú egyenletekből, algebrából, meg még sorolhatnám. Azóta a nap óta levegőnek néz. Tulajdonképpen egészen jól teszi, és jó érzés is. Inkább ne vegyen tudomást a létezésemről, minthogy állandóan csak sértegessen. Tökéletesen megférünk egymás mellett, bár bevallom, amikor belép az ajtón, mindig elkap a gyomorgörcs, de aztán elmúlik, mivel nem vesz rólam tudomást. Nekem pedig ennyi bőven elég.

Október másodika van. Péntek. Az utolsó nap ebből a hétből, és miután kicsöngetnek az utolsó óráról is, kezdődhet a hétvégi semmittevés. Általában igyekszem megírni minden házifeladatot hétközben, hogy hétvégére semmi dolgom ne legyen, és elmenjek Shelby-ékhez dolgozni a családi bárjukba. A mai is egy ilyen este lesz. Általában péntekenként van nagy forgalom, és mivel konkrétan Shelby-ről van elnevezve a hely, ezért az iskolában is sokan ismerik a helyet. Nem hiába futok ott össze jó pár ismerős arccal. Természetesen senki sem ihat, mivel még csak tizenhét évesek vagyunk, de ahogy észrevettem, tökéletesen elvannak a velem egykorúak alkoholizálás nélkül is. Jó kedvűek, ugyanúgy beszélgetnek, és ez a lényeg.

Októberre beállt már egy rutinszerűm, amiben ugyanazt csinálom, amit minden egyes nap szoktam reggelente. Felkelek, a fürdőben elvégzem a dolgaimat, felöltözöm, megiszok egy liter kávét, mostanában már a kávézás mellé cigizni is kijárok apával az erkélyre, szóval tulajdonképpen nagyon beállt rendszerű lett az egész reggelem. A hetek múlásának köszönhetően már itt Fell's Chruch-ben is kezdett igazán őszies hangulatba átmenni az időjárás. Az indián nyár végezetével – amikor még csak kardigánt kellett felvenni egy trikóra, vagy bőrkabátot – már beköszöntött az ősz. Előkerültek a sálak, a pulcsik, és a bokacsizmák is. Nálunk mindig hamarabb jön el a tél. November közepére már bőven télikabátban kell járni.

- Húzzál sálat Bella! - szólt rám apu, miközben a bőrkabátját cipzározta be, és egy fekete kockás sálat tekert a nyaka köré. Apa teljesen elveszett egyébként, mivel brutálisan megfázott munka közben. - Ne járj úgy, mint a balfék apád.

- Ahj, miért nem maradsz itthon? Vagy miért nem maradunk itthon mindketten? Szörnyen nézel ki. - sóhajtottam szomorúan, és egyszerűen majdnem megszakadt a szívem, ahogyan apára néztem. A szeme alatt karikák húzódtak, orra piros volt és száraz a sok fújástól, a hangja rekedtes, és az arca is fakóbb színű.