Háborgó Mélység [BEFEJEZETT]

•Negyedik Fejezet•

Kinyitottam a kulcsommal a bejárati ajtót, és fellélegezve dobtam le a táskámat a cipősszekrényre, nyomomban Shelby-vel, aki ugyanezt tette. Fáradtan lerúgtuk magunkról a tornacipőinket, mintha annyira fárasztó napunk lett volna, hogy zombiként viselkedjünk. Mert igazából tényleg szörnyen kimerített minket az első nap. Azt hiszem elregélnem sem kell a hosszú nyáriszünet utáni kínlódást, amikor egészségtelenül korán megszólal az a hülye ébresztő óra, már csak a hangjával elrontva a kedvünket. Aztán a pokoli órákat is ki kell bírnunk, ami valljuk be, néha teljesen kivitelezhetetlen. Mellette többnél több gyökér osztálytárssal kell egy légtérben lenni, akik már csak a hangjukkal ki tudnak nyírni.
Hát igen. Ma valami hasonlót kellett átélnünk, csak a pokolian szar órák helyett Mr. Wilbur három órán keresztül diktált. Shelby valahol a második óra közepén feladta, és szerintem csak én írtam kitartóan az év menetét. Egyrészt, mivel mindig leírom, hogy tisztában legyek a történésekkel, másrészt pedig, hogy egy szálig se görbüljön a szorgalmasságom.

- Kikészített már az első nap is! - sóhajtottam fáradtan, amikor leültem a konyhában található fekete székre. - Mi lesz velünk holnaptól?

- Csak gyenge vagy Bella! - oltott le a barátnőm az ő sajátos kedves stílusában. - Bár Christian Vance után én is biztos fáradt lennék...

Felkaptam a fejemet a második mondatára. Olyannyira hangzott az egész ambivalensnek, hogy még én is teljesen félreértelmeztem Shelby-t.

- Ezt inkább gondold át Shelby. - néztem rá megrökönyödve. Nem értettem hogy képes valakinek elhagynia a száját egy ilyen mondatnak, mint amit most Shelby mondott. Mégis, miért lennék Christian Vance miatt fáradt? Az a tíz perc igaz valóban izzasztó volt, de csak a megalázkodás gyötrelmes élménye izzasztott meg, amíg ott álltam vele szemben.

Egy borzasztó első benyomás és negatív élmény. Így tudnám jellemezni az első találkozásomat Christian Vance-szel.

Shelby voltaképpen direkt fogalmazta úgy a mondatát, hogy két értelme legyen. Tudta, hogy valószínűleg nem hagyom szó nélkül, hiszen ismer már, mint a rossz pénzt.

- Nem gondolom át, mert pontosan így akartam mondani. - na mit mondtam? - Christian Vance egyszerűen maga a tökéletesség! Amíg haza nem értünk, végig csak rajta és rajtad járt az eszem. Mégis milyen ember vagy te, hogy egy fikarcnyit sem érdekel? Haló! Egyáltalán van fogalmad róla hogy néz ki?

Elnevettem magamat.

- Leginkább normális. - válaszoltam Shelby első kérdésére, aztán felpattantam a székről, hogy csináljak magunkat limonádét. - Shelby, én a reális dolgokat képviselem, mivel én magam is racionális személy vagyok. Nincs olyan, hogy hogy néz ki Christian Vance, mert egyszerűen nem nézhet ki sehogy a mi szemünkben, érted?

Shelby reakcióként összehúzott szemekkel nézett, miközben a citromot vágtam össze.

- Tudod, hogy baromira kinyírod a hangulatot ezzel a down to Earth személyiségeddel? Hihetetlen vagy! - és ezzel megnyertem magam mellé Shelby Solange-ot.

- Sajnálom kedves barátnőm! De kárpótlásul itt van egy Jones féle házi limonádé! - nyomtam a kezébe egy nagy pohár citromos, mentás limonádét.

Az erkélyen folytattuk tovább a beszélgetést, egy egy cigaretta társaságában. Őszintén szólva egyikünk sem az a nagy dohányos. Shelby miattam szív el párat, mivel ahogy én elkezdtem, automatikusan ő is kért egy szálat. Ha a sznob szülei tudnák, azt hiszem soha többé nem beszélhetne velem, mivel minden ilyen káros szenvedélytől féltve őrzik. Nálunk csak a bátyám dohányzik, és az anyám. De mivel egyikük sem lakik velünk, apa meg nem él ilyesmikkel, ezért magától értetődően én sem nagyon erőltettem ezt a cigizés dolgot. De így suli után, egy hűs ital mellé, a legjobb barátnőmmel egyszerűen csak tökéletes kiegészítő az az egy szál cigaretta.