savior boyguard ||vkook|| [2]

71 - látogató

a következő pár óra namjoon számára kínzó várakozással telt. megbeszélte ugyan g-dragonnal, hogy találkozik majd a keresőkkel, de azt sajnos nem beszélték meg, mikor.

már öt óra volt, sötétedés, amikor hajába túrva lehuppant a kanapéra. az éppenhogy pislákoló kislámpára vezette tompa szemeit, majd nagyot sóhajtott.

kiszáradt ajkai víz után sóvárogtak, azonban a fiú tudta: most nem lenne képes újra felállni és elbotorkálni vízért. hátradőlt inkább, lehunyta szemeit.

íriszei alatt mély, fekete karikák húzódtak. ahogy becsukta pilláit, máris erőt vett rajta a fáradtság. kiszáradt torkán egy óriási ásítás futott végig, ami az elmúlt álmatlan éjszaka bizonyítékaként szolgált.

úrrá lett rajta a sötétség, és érezte, egyre közelebb kerül az álmok fenyegető világához. elragadta valami, először csak a lábát, majd a térdét, és utána az egész lábát.

húzta lejjebb és lejjebb, egyre mélyebbre, miközben már levegőt is alig kapott. nagy kortyokban próbált oxigénhez jutni, miközben fokozatosan nyelte el a fekete tér.

egy réten állt. a füvön korai hajnal harmatcseppjei csillámlottak, miközben namjoon lépett egyet előre. ahogy felfelé nézett, elétárultak a magas hegyek fehér csúcsai.

ő maga is egy domb tetején volt, lába alatt már szinte a semmit tapintotta, és ekkor vette észre, hogy mezítláb van. az előtte elterülő kanyonok alján kék patakok kristályos vizét vélte látni, szinte fülében hallotta a csobogásukat.

az egész olyan megnyugtató volt.

azután viszont történt valami. a hegyek vulkánokká változtak, a kráterekből forró magma buggyang ki, majd öntötte el fokozatosan az egész tájat.

a domb, ahol namjoon állt, pont a láta alatt omlott le. szánát egy kialtás hagyta el, majd két kézzel megkapaszkodott a még ép hegy szélében. fel akarra magát húzni az ég felé, mi kékből élénkvörösbe váltott.

egy fekete alak jelent meg ekkor, farmerben és egy halványlila pólóban. namjoon szemei kikerekedtek, és egy pillanatra a száját is eltátotta. tüdejében rekedt a levegő.

a személy leguggolt hozzá, így a lógó fiú végre beazonosíthatta. nem csak az agya játszott vele, ez tényleg ő volt.

jin.

"oh, joonie..." szólt halkan seokjin. hangjában elkeseredettség bújkált, meg valami undorító gunyor is.

"jin, se-segíts! szerelmem, kérlek, húzz fel! mindjárt le-leesek!" zihálta nam, de úgy látszott, hiába könyörgött.

"hah, namjoon... ha te tudnát  mit érzek most. de inkább az a kérdés, te hogy érzed magad? nem tudtál megmenteni! én sem foglak..." vette fenyegetően halkra magát.

"d-de jinie-"

"ne becézz!" vágott a szavába erősen. "én már senkid nem vagyok! nem tudtál megmenteni..." egyenesedett ki még mindig namjoon szemébe nézve.

azután előrébb lépett, egyenesen rá a fiú kezére. a saját csontjának reccsenését mintha felhangositva hallotta volna. a rémületes hang betöltötte az egész ördögi kanyont.

"meghalsz..." ejtette ki ezt az egy szót mély hangon.

namjoon teste beleremegett. egyik kezével elengedte a szintet, mire a másik karjára több súly nehezedett. mégis úgy érezte, mintha valami sokkal nagyobb nyomta volna.