savior boyguard ||vkook|| [2]

81 - kórház

az autó nem volt túl nagy. az öt fiú úgy utazott, ahogy eddig is, namjoont viszont jinnel együtt betették a csomagtartóba. a leader rettenetesen aggódott az ájult idősebbért.

jackson belelépett a gázba, majd áldva az egeket, hogy ilyen véletlen szerencséjük volt, a kórház felé vette az irányt. egy rakat közelekedési szabályt megszegett, de jelen pillanatban nem érdekelte.

csak az volt a szeme előtt, hogy friss barátait megmentse. ugyan nem voltak olyan jóban, mégis a jin kereséséért felelős osztag tagja volt, így duplár örült annak, hogy a fiú megkerült.

a kanyargós utakon végigmenve végre beértek a belvárosba. egy nagy, fehér épület elé értek, és amint a férfi leparkolt, nyitották is ki a csomagtartót.

"gyertek, gyorsan!" sürgette őket, és a nagy eseményekre az orvosok is kijöttek.

az egyenruhájáról, és a septiben megmutatott igazolványáról tudták, hogy jackson egy fontos ember, így aztán gyorsam segítettek jint egy hordágyra rakni.

egy oxigén maszkkal megkezdték az állapota stabilizálását, majd az egyik üres szobába tolták vizsgálatra. a többieket megkérték, hogy a váróban üljenek le.

persze namjoon menni akart, úgy kellett lefogniuk, hogy ne rohanjon a szerelme után. mikor mindannyian leültek, már reggel kilenc fele járhatott az idő. a hajnali kelés mindenkit kifárasztott.

jackson csak akkor realizálta, hogy a kocsiban vitt táskák közül egyet sem használtak, és maradt ennivaló is bőven. mivel a fiúk rettentő stresszesek voltak, muszáj volt tennie valamit.

"várjatok meg itt, senki ne menjen sehova." szólalt meg, majd felpattant a helyéről, és eltűnt a folyosó kanyarodásánál.

a bts maradék hat tagja - merthogy hoseok is egyre jobban annak számított az idő múlásával - magukba roskadva üldögéltek tovább. végül mindenki legnagyobb meglepetésére namjoon törte meg a csendet.

"sajnálom, srácok." szólalt meg halkan. "nem akartalak titeket magatokra hagyni, egyszerűen csak... túlságosan aggódtam jinért." a haja a szemébe lógott, így nem láthatták, hogy a szeme könnyes.

"semmi baj, namjoon hyung. megértjük, hogy érzel." tette a fiú vállára a kezét jungkook nyugtatásképp.

"rossz vezető vagyok..." temette a tenyerébe az arcát nam, vállai megremegtek.

látszott, hogy teljesen össze van törve. támogatásra volt szüksége, méghozzá rettenetesen sokra. összetört lelkileg, most látszott teljesen, mit műveltek vele életében a szülei.

ebben a pillanatban döbbentek csak rá, miben is vettek részt. taehyung apja jól mindta egykor, ez a verseny ténykeg egy lelki terror volt.

bár mondjuk most rendkívüli eset állt fent, hiszen még a helyszín is felrobbant. ezen fel viszont minden lépésük nagy felelőséggel járt, szinte az életüket tették fel erre.

nem voltak elég felkészültek, egy lelkileg instabil állapotban szöktek el, és minden, ami történt, csak tovább repesztette a jeget. és ez a felszín namjoonnál most teljesen elvékonyodott.

jungkook és hoseok átölelték, taehyung előtte guggolva megfogta a kezét. yoongi és jimin is odatelepedtek, hogy végre együtt vészeljék át az ínséges helyzetet.

"namjoon, te egy nagyon jó vezető vagy. és effelől nincs kétség." kezdte jimin.

"de-" szólt volna a leader, de a többiek csendre intették.

"nélküled ez a csapat tele lenne viszályokkal. te segítettél, hogy a problémáinkat nyugodtan oldjuk meg, és ne feszüljünk egymásnak." ecsetelte mosolyogva a rózsaszín hajú.