savior boyguard ||vkook|| [2]

76 - mélység

cigaretta füstje szállt szépen a szürke ég felé. a menta hajú fiú egy kis pagodában ült a heuning birtok kertjének leghátuljában. látta, hogy a házban alakok tevékenykednek, de ezután csak frusztráltan kapta arrébb a tekintetét.

újabbat szívott a bűzrúdból, majd lassan, szakaszokban eregette ki. a keze remegett, ahogy lepöccintette a csikk végéről a hamut, de ez nem tudta érdekelni. a tény, hogy namjoon elment a tudtuk nélkül, rendkívül elkeserítette.

yoongi közel érezte magához a kisebbet, egészen idáig. most viszint csalódottan szippantott újra a cigijéből, és frusztraltan fújta ki a lágy, fehér füstöt.

mindig ezt csinálta, ha valami bántotta. már tizenegy évesen szívott cigarettát, hiszen a személyisége és érettsége miatt csak az idősebbekkel értett szót. ezáltal viszont igen érdekes kapcsolatokra tett szert, baráti értelemben.

természetesen jimin volt neki az első, aki iránt szerelmet érzett. megtudta bár, hogy a szíve nem igazán a lányokhoz húzza, azonban azzal is tisztában volt, hogy a szülei emiatt kitagadnák a családból.

ezért is titkolózott mindenki előtt, néha még magával is elhitetve, hogy valaha is ,,normális" lehet. a szülei benyomása, nevelése miatt viszont a lelke ronccsá vált, és egy láthatatlan teher telepedett rá.

ezt a terhet nem tudta kezelni. fogalma ugyan volt arról, hogy nagy a nyomás rajta, viszont arról nem, hogy emiatt az egész lénye csapongóvá, lobbanélonnyá vált. néha még ő sem értette saját magát.

így aztán, mikor jimin az osztályába kezdett járni, próbálta kiűzni a fejéből a rokonszenvnek még a gondolatát is. nem akart még egy embert megbántani maga körül, ahogy azt mindenki mással is tette.

azután jött az az ominózus eset, amikor is yoongi sírógörcsöt kapott az egész osztály szeme láttára. mint pár hete kiderült, jimin volt az az egyetlen ember, aki segített neki.

yoongi ezután bevallotta a már régóta húzódó érzelmeit jiminnek, és minden boldog lett, ugyanis a kisebb viszonozta az érzéseit. most viszont valahogy az egész egyensúly felborulni látszott.

jin eltűnt, namjoon elszökött, taehyung és jungkook egész nap pityeregtek, jimin az ujjait tördelte, ajkait rágcsálta, és minden második dologba belekötött.

meg aztán ott volt az a féleszű jackson is, akivel nem tudtak mit csinálni. hoseok megígérte, hogy segít nekik megtalálni namjoont, azonban ez még egy éjszakával ezelőtt tőrtént.

ma délre tűzték ki az elkerülhetetlen indulást idősebb társaik felé. mindenki pakolászott, mindent el akartak vinni, hogy bármivel a segítségükre lehessenek az elveszettelnek.

ebben a nagy káoszban szinte sentinek nem tűnt fel, hogy yoongi lelépett, és az ötven méterre lévő pagodába ült le, hogy károsítsa a tüdejét. végülis, itt egymaga lehetett, csak ő, és a gondolatai.

ezt gondolta, legalábbis az elmúlt másodpercekben, ugyanis most közeledő léptelre lett figyelmes. hátranézett, és látta, hogy ag egyik csapattársa egy pulcsival a kezeben közeledik hozzá.

"hoztam ruhát, hyung. meg ne fázz." mondta szelíden, és yoongi mellé telepedett az asztalra.

"köszönöm." mondta a menta hajú. ekkor vette észre a másik a kezében meggyújtott szálat.

"már megint?" kérdezte kíváncsian.

"igen, muszály. kérsz?" tolta felé a dobozt suga, pong úgya, ahogy pár napja a hajón.

"igen, azt hiszem..." azzal jungkook kihúzott egy szálat a tartóból.

yoongi óvatosan meggyújtotta neki, majd mindketten pöfékelni kezdtek. a kisebb ügyetlenkedve gyakorolta a letüdőzés roppant bonyolult művészetét, miközben együtt néztek a csendes, kopár tájra.