"𝐓𝐚𝐤𝐞𝐦𝐢𝐜𝐡𝐢 egy remegő sóhajt eresztett ki, amikor a mászóka lábához ért és felnézett a lányra. A nap glóriát rajzolt teste köré ebből a szögből, s olyan volt, mint egy földre zuhant 𝐚𝐧𝐠𝐲𝐚𝐥.
Takemichi tudta: tudta, hogy a lány hogy sze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
TELIHOLD FÉNYE VILÁGÍTOTTA MEG a szentély macskaköves terét, végigtáncolt a mohás lépcsőkön, szél kerekedett; a fák ágai megannyi karmos kézként nyúltak a gyülekező tömeg fölé, árnyékuk az arcokon és a földön verődött vissza vészjóslóan. Halk duruzsolás lett úrrá a Tokyo Manji Banda tagjain, hiszen tudták, mi fog történni; legalábbis, sejtették. Sejtették, hogy miért hívta őket ide Mikey, s már várták a kifejletet valóban. A bandát felbuzdította a Koponyások fölött aratott győzelem íze, még elszántabbá váltak, mint amilyenek eddig voltak; az azt követő önfeláldozó akciót persze sokan kételkedve fogadták, nem is nagyon beszélt róla sem a vezér, sem az alvezér – Mikey mintha elzárkózott volna az embereitől ezzel a történettel kapcsolatban, a kulcsot pedig jó messzire hajította egy kút mélyébe, hogy még véletlenül se találja meg senki. Most így sokan arra is választ akartak kapni, hogy mi történt aznap éjjel a dokkoknál, s hogy igazak-e a pletykák arról a lányról; hogy igaz-e, hogy a pisztoly elé vetette magát, megmentve ezzel a vezérüket. Mindenki tudta, hogy fegyver van a Toman kezében – tudták, hogy Mikey magához vette, nem kételkedtek abban sem, hogy valóban elsütötte a Kaszás (ennek hangját hallották is a legtöbben), s hogy utána a tengerbe fulladt. A holttestét egy héttel később találták meg valahol az öböl peremén, megtépázva, fájdalommal a szétrothadt arcvonulatai között. „Ez vár arra, aki ujjat húz a Tokyo Manji Bandával!" – Ezt mondta a vöröske, mielőtt lelökték az embereket a konténer tetejéről. A „róka" szinte a legendák misztikus állatainak szintjén létezett a százötven ember között, akit csak akkor láttak éjszaka fent állni a konténeren, a parancsnokok mellett. Rávette őket a cselekedetre; Mikey tudott róla. Draken tudott róla – és nem ellenezték. A Toman vezetői rétege elfogadni látszott a lányt, de a kemény harcosmaggal szemben komoly (meggyőzendő) ellenzék alakult ki az alsóbb rétegekben. Sokan nem szívlelték a gondolatot, hogy egy lányt vegyenek be; sokaknak nem tetszett az, hogy a róka ekkora befolyásra tett szert. Rossz szájak szerint, Kitsu elérte Mikeynál a "nőiességével", hogy magas pozícióba helyezze őt; „behálózta" „magába habarította" – mondták egyesek. Mások tartottak tőle; túl veszélyesnek ítélték meg, azok után, hogy olyan kegyetlenül járt el az összevert ellenséges parancsnokokkal. Nem mutatott kegyelmet, ez pedig a nyugalmasabb, idősebb tagoknak kellemetlen ízt adott szájába.
A szentély felől Mikey sétált elő; mögötte Draken. Mindketten egyenruhát viseltek, de Mikey szokatlan módon nem vett fel alá pólót, ágyékát és derekát fásli takarta. Úgy öltözött, mint aki csatára készült, szemei komorak és tekintélyt parancsolóak voltak. A szél belekapott aranyszínű tincseibe, ahogy a lépcsőhöz állt és lenézett a csapatára. Elnémult a duruzsolás és minden tekintet a vezérre szegeződött. – Mint tudhatjátok már azt – kezdte fennhangon –, a múlt heti összecsapáson levertük a Fekete Koponya embereit. Sajnálatos módon, ez egy ember súlyos sérüléseibe került és a másik csapat fővezérének a halálával végződött. Némaság; pillantások cseréltek gazdát. – A mi oldalunkról egy pár elvesztett fog, néhány kificamodott testrész és kettő könnyebb törés csak a veszteség. A győzelmet többek között a parancsnokok összehangolt munkájának és a ti szívósságotoknak köszönhetjük. – Mikey leszállt a fokokon, megállt az emberei előtt. Fekete pillantása szúrósan ugrált ide-oda a tagok között, akik osztagokba rendeződve tömörödtek a saját parancsnokuk mögött. Összenézett Bajival, aztán az alsó lépcsősorra terelődött a tekintete. A szíve kihagyott egy ütemet, mégis, kívülről jéghideg és komor volt minden gesztusa. Felemelte kezét, intett egyet; a középen álló harmadik és negyedik osztag két oldalra vált, egy korridort képezve az alsó lépcsősor felé. – A legtöbben már tudjátok, hogy ezt a győzelmet nem csak a mi kitartásunknak köszönhetjük. Tudjátok azt is, hogy az, aki szerepet játszott az egész hadműveletben, egy harmadikos lány volt. Suttogások. – Nem fogom a Tomanra kényszeríteni ezt a döntést. Úgyis megtagadnátok, vagy összeverekednétek rajta. Én és a parancsnokok úgy döntöttünk, az események súlyát mérlegelve, hogy a szemetek előtt bizonyíthat majd a Lány – keserűen, diszkriminálóan ejtette ki ezt a szót. – Lehetőséget kaptok arra, hogy itt helyben döntsetek az érveiről, hogy bevegyük-e őt a Tomanba. Hangosabb lett a zúgás, amikor a lépcsőn megjelent a "lány". Vörös, derekáig érő egyenes hajába belekapott a szél, fekete cargonadrágot viselt fehér bőrbakanccsal és övvel, felsőteste csupasz volt, mindössze egy fehér sportmelltartót hagyott magán. Fehér bőrén kirajzolódott hasizmainak tónusa, mégsem volt vékony; válla izmos, tartása egyenes volt, jobb kulcscsontját átkötötte fáslival. Leszegte fejét, de egyenesen bámult fel vállára omló tűzvörös tincsei közül szürke szemeivel, ahogyan elsétált a férfiak között. Ők nem a fenekét, nem a testi adottságait nézték; bizonytalanság csillant meg legtöbbjük szemében, amikor elkapták a róka pillantását. A nyakában lógó dögcédula csilingelt az ezüstláncon, mely mellei közé omlott, bokáján egy ezüst lánc volt. Kezeit zsebredugta, úgy állt meg kisterpeszben félúton a vezér és az alsó lépcsősor között. Fejével bökött egyet Mikey felé, elvigyorodott féloldalasan. Szép lány volt; ezt mindenki megállapította. De legalább annyira fenyegető is, aurájából nem a megszokott nőies ártatlanság, sokkal inkább valami nyugtalanító agresszió áradt. – Ő az? – Ez a Lány?
