"𝐓𝐚𝐤𝐞𝐦𝐢𝐜𝐡𝐢 egy remegő sóhajt eresztett ki, amikor a mászóka lábához ért és felnézett a lányra. A nap glóriát rajzolt teste köré ebből a szögből, s olyan volt, mint egy földre zuhant 𝐚𝐧𝐠𝐲𝐚𝐥.
Takemichi tudta: tudta, hogy a lány hogy sze...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
MIKEY A PARTON ÁLLT. Csobbanás, majd csend, ott feküdt előtte a forgótáras. Leguggolt, de nem bírta tartani remegő lábait; a földre rogyott és képtelen volt megmozdulni. Kitsu után akart rohanni, de nem volt rá képes – nem fájt semmije, nem szerzett komoly sérülést. Szemeinek csücskében könnycseppek gyűltek. – Kitsu! Kitsu, a picsába! – Draken józan eszét elvesztve rohant oda a vízhez. – Beleesel, Ken! – Baji elkapta a magas szőke karját és éppen, hogy visszarántotta őt attól, hogy belevesse magát a hullámzó öbölbe. – Hívom a zsarukat! – Mitsuya előrángatta a telefonját és remegő ujjaival elkezdte beírni a számot. – Megvesztél?! Mit fogunk mondani?! – Pah elkapta a kezéből a telefont. – Megmondtam, hogy csak bajt hoz ez a kurva idegesítő kiscsaj! – Fogd be a büdös pofád! – Draken kitépte magát Baji szorításából és több sem kellett neki; bevert egyet Pah-chinnek, vérfoltos arca belevörösödött a haragba. – Eltalálták? – El... – Mikey remegő ujjaival felvette a pisztolyt a földről és kinyitotta a tárat. Üres volt. – Azt az egy golyót nekem szánta... – Kitsu! – üvöltötte Draken. – Kitsu! – Lekapta kabátját és pólóját, készült utána ugrani. – Ember, állj meg! – Baji ismét megragadta. – Meg akarod ölni magad?! – Rázni kezdte a tagbaszakadt tinédzsert, s még meg is pofozta. Ken felhördült. – Hagynád meghalni?! – Nem tudjuk, hol találta el a golyó... – nyögte erőtlenül Mitsuya. – Attól függetlenül... nem hagyhatjuk, hogy... – Baji hangja megremegett. A vezér lassan felkelt a földről, a revolvert becsúsztatta nadrágjának hátuljába.
Hideg... hideg... hideg. Kitsu egész testében megbénult, amikor kinyitotta szemét. Csípte a jéghideg tengervíz, egész teste megdermedt és szíve szúrni kezdett. Süllyedt; érezte, hogy egyre jobban átöleli a rémisztő fekete szurok, benyomul tüdejébe és orrába, hogy nem bírja tovább. Derekán szorítást érzett; a Kaszás volt az. Késtégbeesetten próbált felfelé kapaszkodni a lányon, ajkai légbuborékokat eresztettek, szemében félelem ült. A feketeség, mely alattuk tátongott, megbénította őket. Kitsu ruhái nehezek voltak, vállába forró fájdalom nyilallt belé. Ordítani akart, de nem nyitotta ki száját, könnyei feloldódtak a sós vízben. Nem volt ereje úszni, a Kaszás szorítása derekán elviselhetetlen fájdalommal gyötörte. Ez lenne a vége? Ilyen lenne a vég? Ilyen magányos, hideg és sötét... sosem ezt képzelte. Ujjai ráfeszültek a Kaszás kezére – nem tud úszni... – gondolta Kitsu. Elkapta a férfi csuklóját, majd lábait mozgatva felfelé próbált haladni; erőlködött, de mégsem sikerült neki sokáig. A hold ezüstfénye egyre csak távolodott, s tüdeje is már fogytán volt az oxigénnek. Túl nehéz... túl nehéz... nem bírja... Nem tudott mást tenni, ha élni akart. Belerúgott a Kaszásba egyszer, majd még egyszer. A férfi ujjai engedtek szorításukból egy pillanatra, ez pedig elég volt arra, hogy Kitsu kimásszon a szorításából. Elrúgta magát és bár fájdalmában már szédülni kezdett, mégis a hold felé úszott, szíve megfacsarodott a férfi riadt ábrázata láttán, melyet lassan elnyelt a sötétség. Reménykedett benne, hogy feljut, mielőtt még elájulna a fájdalomtól. Reménykedett, hogy még egyszer láthatja a szüleit és a szobáját, ahonnan ma kiszökött, pedig szobafogságra ítélték. Hideg volt a víz.
