"𝐓𝐚𝐤𝐞𝐦𝐢𝐜𝐡𝐢 egy remegő sóhajt eresztett ki, amikor a mászóka lábához ért és felnézett a lányra. A nap glóriát rajzolt teste köré ebből a szögből, s olyan volt, mint egy földre zuhant 𝐚𝐧𝐠𝐲𝐚𝐥.
Takemichi tudta: tudta, hogy a lány hogy sze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
KITSU AZ ISKOLAUDVARON SÉTÁLT, kabátzsebébe tette kezeit. Fülében szólt a Korn válogatása, maximum hangerőn, hogy elnyomja vele a tömeg zajait. Rémesen érezte magát, habár az idő ennek ellenére szép volt – még a madárcsicsergést is hozzá képzelte, habár ez nem nyugtatta meg kifejezetten.
Hey, I'm feeling tired My time has gone today You flirt with suicide Sometimes that's okay Do what others say I'm here standing hollow Falling away from me Falling away from me
Szerette ezt a számot. Elfelejtette vele egy pillanatra a helyzetet és a környezetet, kényelmesen berendezte sötét gondolatainak szobáját, hogy nyugodtan süppedjen magába. Keresett egy helyet, a nyüzsgő iskolai tömegen átslisszanva, ahol csendben elüthette az időt. Egy félreeső zugot, ahol nem találják meg a többiek. Egy pár kíváncsi tekintet rászegeződött, amikor elhaladt egy-egy nagyobb csapat mellett a friss térkővel kirakott udvaron, majd befordult az épület oldalán és a beugróban leült a földre. Hátát a hideg falnak vetette, combjait felsértette a friss kő, feneke fázott a tangabugyiban a hideg talajon. Felemelte fejét és a tiszta eget nézte. Még két tanóra volt vissza a napjából, de egyáltalán nem akart haza sem menni. Legszívesebben eltűnt volna ismét a világ szeme elől. Legszívesebben elmenekült volna valahova, messzire minden fájdalomtól és kíntól. Felsóhajtott és lehunyta festett pilláit. Telefonja kettőt zizzent a zsebében ekkor; Kitsu szeme kipattant, elővette a készüléket és az ismeretlen, titkosított telefonszámról érkezett SMS-eket kezdte el olvasni.
Órák után gyere a Hatagaya-Stationre. Két utcával arrébb találsz egy kihalt árkádboltot. Ezen a számon ne keress, eldobható telefon.
– B.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az órák végére értek már. Kitsu, rosszullétre hivatkozva azonnal lelépett az iskolából, pedig ma lett volna szakköre és versenyfelkészítő edzése is. A gyomra liftezett és a torkában dobogott a szíve, amikor felszállt a buszra és a következő metrómegállóig utazott vele. Nem tudta elképzelni, hogy mi lehetett az az életbevágóan fontos dolog, ami miatt írt neki. Apró remény gyulladt fel benne. Végre... végre beszélhet vele megint. Talán megtudott valamit, talán a tegnapiról akar majd vele szólni pár szót. Kitsu örült annak, hogy ismét láthatja Bajit. Hiányzott neki, pokolian hiányzott, de ez nem mondhatta el senkinek sem. A zajos állomásról hömpölygő tömeg húzta magával az aluljáróig, onnan pedig az úttest másik oldalára. Kitsu a fülébe tette walkmanjét, a kellemes meleg szél meglibbentette rakottszoknyáját, ahogy lefordult a második utcában, az SMS utasításai szerint. Itt már csendesebb volt minden. A város zajai tompábbak voltak, s valami hirtelen érkező rosszérzés azt súgta a lánynak, hogy vegye ki a füléből a füleseket. Arra a délutánra gondolt. Akarva-akaratlanul eszébe jutott, amikor megtámadták őt Yokohamában. Szinte érezni kezdte orrában a vér vasas bűzét, gyomra felfordult, megint remegni kezdett. Felemelte a fejét, hogy megkeresse azt az elhagyatott épületet, amihez irányították. – Korábban, mint mondták. – Egy idegen férfihang ekkor megszólalt Kitsu mögül. A róka kabátzsebéhez kapott, de nem volt elég gyors. Érezte, ahogy egy hegyes eszköz feszül veséinek, majd csípős parfüm illatát hozta felé a menetszél. – Induljunk el befelé, szépségem. Ne kíváncsiskodj. Kitsu megindult előre. Két különböző férfi hangját hallotta; egy pár évvel idősebbek lehettek nála pár évvel, egyáltalán nem voltak számára ismerősek. Nem idevalósiak voltak. – Szépen elintézted a vezérünket a múltkor – mondta az egyik. – Mit szólnál hozzá, ha a beavatás után téged is lecsapolnánk? – folytatta a másik, aki nekinyomta a kést derekának. – Itt fordulj jobbra. Add ide a táskádat. Nem fog neked kelleni. – Csak óvatosan, a legújabb mangáim vannak benne. – Kitsu ledobta a válláról a hátizsákját, a földre puffant, benne a telefonjával együtt. Az első esély a segítségre már törölve. A második a kabátjának belső zsebében rejtőzködő pillangókés volt, s a megfelelő pillanat, amikor ez a két alak csap egy pillanatra nem figyel kellően oda rá. – Teszek rá. – Bocsi, de egy fontos találkozóm lenne itt, nem térhetnénk vissza máskor a bosszúállásra? A kés megbökte hátát. – Bosszú? Találkozó? – kacagott fel érces, karistolós hangon az egyik pasas. – Jól felültettek, szépségem! Kitsu gyomra görcsbe rándult megint. – Haladj befelé. – A másik fazon meglökte vállánál fogva, egyenesen betaszítva őt az elhagyatott árkádház ajtaján.
