𝐅𝐚𝐥𝐬𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥 𝐈. | тσкуσ яєνєиgєяѕ

𝟑.

𝐔𝐭𝐜𝐚𝐢 𝐳𝐬𝐢𝐯𝐚́𝐧𝐲𝐨𝐤

A VASTELEP AJTAJA RÉSNYIRE NYITVA VOLT; délután három körül járt az idő, az iskolát már lassan befejeze a legtöbb diák és hazafelé sietett. Nyüzsgés, zsibongás hallatszott be a hulladékfémből rakott tornyok közé, visszaverte és felhangosította azt. Egy öreg portás ült a tolóajtó melletti bódéban, és vizslatta a hullámlemezen lévő lyukakat, amikor a csörgés már elviselhetetlen lett számára. Lecsapta a keresztrejtvény mellé a pipáját, majd kihajolt a rozoga tákolmányból és fenyegetően ordítozni kezdett.
– Hé! Na nem hagyjátok abba a hulladékfém szétzúzását, mindkettőtök szűrét kiteszem onnét! – Integette hevesen a két fiatalnak, aki a tornyok között szlalomozott és óriási port kevert a gigászi sárga munkagépek között.
A nyári nap forrósága alatt izzott a fémhalom; a sugárzó melegben gyöngyözött a levegő, mintha egy csodálatos álomkép lett volna csupán. Ilyenkor nem dolgoztak a bontó munkásai, ez pedig tökéletes terepet szolgáltatott Kitsunak és Bajinak ahhoz, hogy gyakoroljanak egymáson. Éteri forróság volt; Kitsu befordult az egyik hulladékkupac sarkán, kesztyűs kezével elkapott egy kiálló, éles fémdarabot és megpördült rajta; ugrott, lábát feltette a következő "fokra" a lépcsőn, melyet csak odaképzelt magának az autóroncsok szintjei között. Döngött alatta a fémfelület, fentebb és fentebb ugrott, majd oldalra cikázott és levetette magát a három méternyi magasságból. Alóla éppen időben fordult ki az ellenfele.
Baji hátratántorodott és az egyik rozsdás autóajtónak esett háttal. Nem sok idő kellett neki ahhoz, hogy ő kezdeményezzen támadást; alsó jobb oldalról ütött, de Kitsu elkapta a kezét és megpördítette súlyánál fogva. A fiú jóval magasabb és izmosabb is volt nála; felkacagott a próbálkozáson, kivillantak hegyen szemfogai. Ahogy válla mögött nézett vissza, barna szemei ragyogtak a délibábos forróságban. Hátizmai között, gerincvölgyében végigfolyt izzadsága, csillogott napbarnított bőre, néhol egy-egy vért gyöngyöző karcolás volt rajta. Megindult Kitsu felé, utána iramodott. Ismét bevettek egy kanyart, majd még egyet, amikor szembe szaladtak egyenesen a fémtelep hullámlemezzel borított falának; Kitsu nem habozott, felszökkent rá (vörös haja egyenes copfban lobogott utána), majd lendületében kettőt lépett a lemezen, az fémesen rezonált alatta. Oldalra ugrott ki a második lépés után, lába vette a lendületet, gerince C-ívbe feszült, karjait előre nyújtotta.
Srégen szaltózott át a falnak érő Baji feje fölött, majd az ellentétes oldalán ért földet – ezzel kikerülve azt, hogy sarokba szorítsa. A fiú ajkai közül egy hitetlen nyögés hallatszott, öklével rávágott a fémfalra, az pedig bongott egyet. – Kitsu a fene a pofádat! – kiáltotta tüzesen és ismét futásnak eredt. Ádámcsutkája fel-le ugrált a légvételtől és a nyálának sűrű elnyelésétől, fekete haját kontyba kötötte fel, hogy ne zavarja és a lány ne találjon rajta fogást.
Most ő következett; mint egy fekete hegyikecske, felszökellt a következő roncskupacon (vádlijával elkapott egy kiálló fémdarabot, felszisszent a mély karcolást megérezve), egyik elemről a másikra pattogva, s közben egy pillanatra sem elveszítve szeme elől az alatta, a szemétvölgyben futó lányt. Kitsu felnézett a fiúra; mosolygott, arca vörös volt a melegtől és a kettejük között vívott csatától. Hangos nyögéseket és szusszanásokat hallatva, lendületből szökkent fel és fel a szemétdombra ő is; útközben felkapott egy vékony, kormos kipufogócsövet. Elrugaszkodott és Bajinak lendülve készülte sípcsonton vágni, de a hosszú hajú fiú gyorsan reagált. Felvett egy darab fémet és a lábának tartotta; Kitsu azt találta el, a fémes csikorgás visszhangzott a roncstelepen. A fiú acsargott, de szemei szűken vizslatták a lihegő lányt. Elhajította kezéből a fémlapot, majd kihúzott maguk alól egy rudat és fenyegetően tartotta a lány felé.
Megremegett alattuk a domb, melyre felszöktek.
– Asszem rossz elemét húztad ki a kártyavárnak, Tarzan! – lihegte Kitsu. Alkarján apró, de mélyről vérző vágás tátongott, rövidnadrágja felcsúszott izmos combjairól, melyen ugyanúgy mikrokarcolások vöröslöttek.
– Addig ütlek, amíg ez a franc le nem omlik! – bökte oda Baji, majd vigyorogva suhintott Kitsu felé. A szemétdomb megrengett és egy pár fémelem lentebb csúszott alattuk, ezzel instabillá téve mindkettejük egyensúlyát.
Kitsu törzse kicsavarodott, de sikerült megtalálnia az egyensúlyát; elcsapta magától Baji támadását, majd megpörgette a szenes kipufogót és összecsaptak ismét. Maga mögé nézett, hátrébb ugrott egyet egy piros fémajtóra; a lába alatt majdnem berepedt az üveg, lehajolt és kikerülte a fekete hajú támadását. Rövid sóhaj hagyta el telt, duzzadt ajkait, izzadsága a szemébe folyt és csípte a sebeit, a meleg lassan elviselhetetlennek tűnt. Izmai kitűntek hasán és hátán, karjain finom, halványkék erek jelentek meg – szokatlan, mégis csodálatos látvány volt ez, ami idegennek hatott a törékeny női testhez szokott japán pillantásoknak. Baji ráugrott, de a lány időben odébb lépett. Megfordult, terpeszben tartott lábai közé hajolt és a csövet lendítve egy figyelmeztető, jól irányzott ütést adott le Baji derekára. A fiú felnyögött, mélyen, ércesen, majd szinte előre esett; a szemétdomb ismét mocorogni kezdett alattuk. A pillérek megadták magukat, s az alul lévő kemény motormű-maradékok derékba törték a roncshalmok közé biztosításnak bevert vascölöpöket; Kitsu, érzékelve a helyzet komolyságát, odaszökkent Bajihoz, elhajította kezéből a kipufogót és a fiút megragadva együtt siettek le a romba dőlő fémhalom tetejéről.
– Megmondtam nektek, hogy ha bármit csináltok, szétrúgom a hamvas seggeteket! – Az öreg csősz egy fémrudat fenyegetően csörgetve rontott ki a bódéjából és a nagy port kavaró fémlavina irányába kezdett el baktatni.
Kitsu és Baji hallották a domb másik oldalán az öreg kiabálását, összenéztek azonnal. – Ajjaj! – nyögte a lány. – Húzzuk el a csíkot!
– Ellátom én a baját annak is – acsarogta a srác, megropogtatta felhorzsolt ökleit.
– Menjünk, Kei! – Kitsu felkapta a hátizsákját, majd megiramodott annak a fémlappal támogatott falnak, amin nemrég szaltózott egyet. Baji utána; egymás mellett futva szökkentek fel a négy és fél méter magas, fémlemezekkel eszkábált térelválasztóra, aztán a tetején átlendülve, a másik oldalt macskaként érkeztek talpra.
– Hát ez jó volt! – szusszant a fiú.
– Megálljatok! – A sarkon kettő verőlegény fordult ki, kezükben mindenféle ütőeszközökkel. Ők voltak a csősz mellett a munkafelügyelők, és nagyon nem szívlelték, amikor a suhancok az ő áruikon gyakorlatoztak.
Kitsu megragadta Baji vállát és futni kezdtek. Mindkettejük tüdeje szúrt, a mocsoktól bőrük fekete volt szinte, ruhájuk mocskos, hátizsákjuk porban úszott, de arcukon mosoly virult. Kifordultak a tömb másik sarkán, egyenesen a kertváros irányába és addig loholtak, amíg az őrök meg nem unták a hajszát és lemaradtak tőlük.