"𝐓𝐚𝐤𝐞𝐦𝐢𝐜𝐡𝐢 egy remegő sóhajt eresztett ki, amikor a mászóka lábához ért és felnézett a lányra. A nap glóriát rajzolt teste köré ebből a szögből, s olyan volt, mint egy földre zuhant 𝐚𝐧𝐠𝐲𝐚𝐥.
Takemichi tudta: tudta, hogy a lány hogy sze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
KITSU KINT ÁLLT AZ ISKOLA UTCÁJÁNAK SARKÁN; ránézett az órájára: délután három. Egy cseresznyefa búsan ingatta lombkoronáját feje fölött, a sarki kávéház parkjában ácsorgott; cirádás, apró zöld leveleit rezgette a szél. Beleivott a kulacsába, majd ujján lengetve a fogójánál fogva, lassan kigombolta az ingét, alatta felvillantva azt a vékony pántos trikót, ami kihangsúlyozta nőies vonalait. 2005. augusztus elsejét írtak, az idő nagyonis forrónak bizonyult, így egy szoknyát hordott, egészen köldökéig felhúzta, így formás combjainak fele kibukkant belőle. – Kihívó, mint mindig – mormogta ekkor egy hang; a gazdája a kávéház sarkán állt, nekitámaszkodva a cseresznyefás udvarba vezető kovácsoltvas kerítésnek; vállára dobta mintás kardigánját, fehér póló volt rajta, kidagadtak alóla izmai. – Kitsu. – Draken – intett felé a lány. – Rég láttalak. – Majd' két hete nem találkoztunk, nemde? – Hol voltál eddig? – kérdezte a fiú, lenézett a rókára. Kitsu megvonta a vállát. – Otthon. Nem nagyon volt kedvem emberekhez. – Hallottam róla, hogy összevesztél Mikeyval. – Gondolom nem ő mondta el. – Inkább csak a többiek. – Mitsuya? Draken megrázta a fejét. – Baji. – Gondoltam, hogy nem tudja tartani a pofáját. A szőke féloldalasan elmosolyodott. – Figyelteted a harmadik osztagot is, mi? – Bajod van vele? – Nekem nincs – rázta a fejét. – De ha Mikey megtudja, megöl. – Állok elébe. – A lány felvette hátára a táskáját és elindult, Draken becsatlakozott a sétába. – Nem az én hibám, hogy két hete marjátok egymást, addig pedig hagyjátok lesüllyedni a Tomant, ha én nem vagyok itt. Nem tehetek róla, hogy két hete Mikey annyira forr a saját levében, hogy teljesen alkalmatlan a vezetésre. – Ezt azért így ne mondd ki – mordult fel Draken. – Nincs igazam talán? – Nincs. – Akkor? – sziszegte Kitsu. – Több, mint tizenöt embert kellett lekapcsolnia a kapitányoknak és felfüggesztenie két hónapra, mert összeesküvést terveztek ellened, Ken. A szőke bólintott, de ádámcsutájának rezzenéséből Kitsu rájött, hogy meglepte a tény. – Szóval ne fenyegetőzz ezzel a hangnemmel és ne nézz így rám. Tudom nagyon jól, hogy egyszer meg fogod még köszönni nekem az, ahogyan most eljártam. – És mit akarsz ezek után csinálni? – Draken maga elé engedte Kitsut, amikor felszálltak a megállóban a buszra. Csörtetve csukódott be mögöttük az ajtó, Kitsu leült az egyik üres helyre, a folyosó felé, Draken megállt elé és belekapaszkodott a majrévasakat tartó fémrúdba feje fölött. – Vajon mit... – sziszegte a róka. – Visszaadom Mikeynak a posztot, amint kibékültetek. – Ma elmegyek meglátogatni Takemichit. Nem jössz velem? Kitsu rázta fejét. – Kihagyom. Nem bírom annyira a gyereket. De azért megvárod, míg végez a tetováló? – Meg, persze – bólintott Draken. – Elvégre barátok vagyunk, nem? – Barátok – suttogta Kitsu, felsandított a fiúra. A busz remegése és a hangos, vidám női bemondó, ami jelentette a megálló nevét, elnyomta a lány dallamos hangját, de szürke szemei beszédesek voltak. Draken megértett mindent abból az egy pillantásból; megértette, hogy a lány eddig a legkevésbé bízott kettejük hatalmának restaurálásában és felkészült arra, hogy egyedül irányítsa a Tomant. Ez nem tetszett neki. Úgy érezte, Mikey kígyót nevelt az ölében, ami bárkit képes volt megmarni, hogy megvédje a territóriumát – köztük még a saját urát is. Draken mosolyogni kezdett keserűségében. – Neked nem Mikey a fontos, hanem a Toman. – Mikey nélkül nem Toman a Toman, Ken... viszont... nem hagyhatom azt sem, hogy a kicsinyes viselkedése szétzúzza azt, ami a legfontosabb neki és nekünk egyaránt. – Szép szavak ezek... – De nem üresek, hidd el – vágott közbe Kitsu. A busz ismét megállt; Draken elhátrált, majd együtt leugrottak a járműről.
