"𝐓𝐚𝐤𝐞𝐦𝐢𝐜𝐡𝐢 egy remegő sóhajt eresztett ki, amikor a mászóka lábához ért és felnézett a lányra. A nap glóriát rajzolt teste köré ebből a szögből, s olyan volt, mint egy földre zuhant 𝐚𝐧𝐠𝐲𝐚𝐥.
Takemichi tudta: tudta, hogy a lány hogy sze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Másnap reggel Kitsu a telefoncsörgésére ébredt; Baji megmozdult mellette, kócos haja az arcába omlott és káromkodott egyet. – Róka, keresnek! – Az éppen felülő Kitsu ölébe hajította a készüléket, majd fenekét kitolva összekucorodott és átfordult a másik oldalára. – A franc essen beléd, Kei – morogta a lány és rácsapott a seggére. – Kitsu! – Halló, Takemichi? – A hívást fogadva Kitsu kiült az ágy szélére, meglegyintette fehér pólóját, ami a hátának tapadt az esti forróság keltette izzadságától. Ellenőrizte a szájszagát, majd felkelt, amikor a fiú beszélni kezdett. – Kitsu-senpai, merre vagy? – Egy barátomnál. – Mikey-kun beszélt veled mostanában? Kitsu vörös, kócos tincseibe túrt. – Ja, tegnap átjött hozzám, megfenyegetett, felrúgta a mangáimat és ezért felpofoztam, majd elküldtem. Miért? – közölte olyan egyszerűen, mintha csak az édesanyjának mondta volna el, hogy beért az iskolába. Basszameg, anya! – csapott homlokára ekkor, amikor eszébe jutott, hogy nem írt neki tegnap semmit sem. Kihangosította Takemichit és megnézte, hogy kereste-e: tizenhét nem fogadott hívás és legalább ötven üzenet... – Fasza... – Baj van, Kitsu-senpai... – Összevesztek Kennel, igen.
– Te... t... te.... dobtad Mikey-kunt?! – ordította a telefonba Takemichi. – He?! – Kitsu felmordult. – Miről pofázol?! Nem is voltunk együtt. Csattanás a vonal másik oldaláról. – Istenem, Takemichi, te hülye... – motyogta magának a kölyök. – Ezzel egyetértek. – Mindegy, Kitsu-senpai... kérlek, gondold át ezt a dolgot Mikey-kunnal... nem lenne jó, ha most ilyen konfliktus a Tomanban... – Figyelj, taknyos – mordult fel a lány. – Az a szőke önkényes barom fittyet hányva a büntetés szentségére, bele akar köpni a levesbe és kihozni Pah-t, ráadásul olyan pénzből, ami nincs is a kezünkben. Miről beszélünk akkor? Mikey agyvize felforrt, majd ha lehűti magát, beszélhetünk. Addig, garantáltan nem fog keresni, én meg még annyira sem fogok foglalkozni vele.
– De... de ha így... ha így haladunk, a Toman szét fog esni, Kitsu-senpai! Draken-kun és Mikey-kun harcolnak egymással és ez kiterjed a követőikre is... Kitsu-senpai, te... te ezt nem hagyhatod! Kitsu a homlokához kapott megint. – Figyelj, Takemichi. Az már nem az én bajom, hogy azok ketten mit csinálnak. Én az első osztagban vagyok, nem a vezéri karban. – De te... te tudsz hatni Mikey-kunra és Draken-kunra... tudom, hogy tudsz... próbáld meg, kérlek. – Bocs, de le kell tennem. – Kitsu-senpai! – Pá, Takemichi. – Azzal bontotta a hívást. – Békebíró, mi? – mondta Baji, amikor elhúzta sötétítőket. A friss reggeli napfény hatására hunyorgott egyet, majd felkapta az egyik pólóját a székről és felvette magára egy farmerrel együtt. – Van terved? – Ki akarok maradni a két majom parádéjából. – Takemichi nem mondott hülyeséget. – Keisuke megvonta a vállát. – Ha így haladnak, és ez az alsóbb szintekre is átterjed, megállíthatatlan lesz a belső konfliktus. És akkor mi hova fogunk állni? – Én már állást foglaltam a problémában, Kei. – Kitsu felvette a nadrágját. – Te személyesen érintett vagy ebben, elvégre Pah-t az alapítás előttről ismered. – Honnan tudod ezt? – Mikey mesélt ezt-azt. Baji arcmimikája láthatóan megváltozott. – Mennyire részletesen?... – Hangja elcsuklott. – Részletesen – nyomatékosította Kitsu. A fiú elfehéredett. – Akkor tudsz... Shinichiro... – Tudok. – Mióta?... – Egy-két hónapja. Baji zavartan, mégis haragosan pislantott egyet, ajkait összepréselte. – Mégis képes voltál velem este enyelegni? – Az nem az én keresztem, hanem a tied, Mikey-é és Kazutoráé. Keisuke nyelt egyet, torka elszorult. – Nem kérem, hogy értsd meg... – Nem is kell megértenem, Kei. Nem az én keresztem. – Nem hittem eddig el, amikor azt mondta fater, hogy a nők szívtelenebbek is tudnak lenni. – Örülj neki, hogy nem utállak én is meg ezért, inkább. Sokat veszítenél. – Tegnap nem volt még ekkora szád. Kitsu megkerülte az ágyat és odasétált a hosszú hajú fiú elé. Megsimította Baji Keisuke erős állkapcsát, mely érintésének nyomán megfeszült, mélyen, határozottan nézett a fiú barna szemébe. – Tanuld meg a gyászodat haragba önteni, Baji – markolt rá állára. – A haragból kovácsolt erőnél nincsen hatalmasabb dolog a világon; azzal hegyeket mozgathatsz meg és megfordíthatod az események kerekét. Ez az egyetlen dolog... – mosolyodott el, ujjai cirógatták a fiú arcát –, amit lányként idejekorán megtanultam. – Ne hagyd, hogy a Toman elsüllyedjen – válaszolta Keisuke. – Ne lépj most ki. – Mit akarsz akkor tenni? – Hívjuk össze az osztagparancsnokokat és az alparancsnokokat egy tanácsra, Mikey és Draken nélkül. Csak kitalálhatunk valamit, amivel megakadályozzuk a belső viszályokat. – Tudsz valamit a Moebiusról? – kérdezte Kitsu. Baji megvonta vállát. – Tegnap elpicsáztátok a nyolcvanas generációt. A kilencvenesek még ott vannak, a fiatalabbikak. Az ő vezetőjük... egy bonyolult alak... – Okozhatnak még fejtörést nekünk? – Nem árt vigyázni velük. A róka bólogatott. – Hívd fel a parancsnokokat. Jöjjenek a szentélyhez délben, az ebédszünet ideje alatt. – Kitsu rányúlt a fiú szobájának kilincsére. – Hova mész? – Haza. Anya már aggódik értem. Kei bólintott. – Tudod az utat. – Baji. – Igen? A róka megtámaszkodott a szobaajtón. – Kösz az estét. – Bármikor.
